Tolnamegyei Közlöny, 1917 (45. évfolyam, 1-52. szám)

1917-04-15 / 15. szám

1917. április 15. idejében elérhessük célunkat. Az uj Részvény­társaság alapító tagjait az vezette, hogy újra fel­építhessünk mindent. A közgazdasági élet biz­tosíthatja a jövőt. Beszédjét azzal fejezte be, hogy Tolna vármegyében a közös erő legyen a magyar virtus. Az elnök­i jegyzőkönyv vezetésére dr. Kiss Ernő vármegyei tiszti főügyészt, a jegyzőkönyv hitelesítésére pedig Szabó Ferenc és Nagy János Prantner alapító tagokat kérte fel. Dr. Kiss Ernő ezután pontról-pontra fel­olvasta az alapszabályokat, melyeknek egyhangú elfogadása után az­­ elnök kimondotta a Mező­­gazdasági Kereskedelmi Részvénytársaság meg­alakulását. Igazgatósági tagokat m­egválasztottak: dr. Éri Márton, dr. Martin József, Fischhof Ja­kab, Schneider János, Pály Iván és Uj Ferenc. Felügyfelőbizottsági­ tagonkal megválasztattak : dr. Szentkirályi Mihály) , Dicenty László, Reicht Sándor és Matzon Kálmán. Forster Zoltán végül meleg köszönetet mon­dott Schneider János igazgató­nak, a Részvény­­társaság megteremtőjének, aki viszont megkö­szönte az álláspánnak, hogy szíves volt a köz­gyűlést vezetni. Közgyűlés után az igazgatósági tagok Schneider Jánost választották meg vezérigazga­tónak, a felügyelőbizottság pedig dr. Szentkirályi Mihályt elnökké választotta. TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY 3 KÜLÖNFÉLÉK. — Április II. A 48-as törvények szentesíté­sének évforduló f­apján, április 11 én délelőtt­ 9 órakor a szekszárd-belvárosi rkath. templomban "ünnepi szentmise volt, melyet dr. Font Feren­c távollétie miatt Horváth Károly káplán végzett segédlettel. A nagy misén jelen voltak: Kovács Sebestény Endre főispán, Forster Zoltán al­ispán, dr. Pesthy Pál törvényszéki elnök, Major Lajos kir. tanácsos, pénzügyigazgató, Tóth Hen­rik műszaki tanácsos, Padányi Andor kir. táh­­felügyelő, d­r- Kozacsek József vezető kir., ügyész, Horváth Antal posta-­­ és tá­irda főnök­­e, tanári és tanítói kar, az ifjúság és a hivek.­­ A tanuló ifjúság a közönséggel egy szív­ és lélekkel a mise végén elénekelte a Himnuszt. — Katonai kitüntetések. A király meg­parancsolta, hogy Sachsenheim Albert 44-es had­nagynak, az ellenséggeel szemben tanúsított vitéz magatartásáért a legfelsőbb dicsérő elismerés újólag, a kardok egyidejű adományozása mellett tudtul adassék. A király Lévay Istvánt, az 5. honvéd­­huszárezred zászlósát, dr. Lévay Dezső dunaföld­vári orvos fiát vitéz magatartásáért ezüst* vitéz­­ségi éremmel tüntette ki. A király Nepp János gyógykovácsnak a „Russ“ honvédzászlóaljnál, az ezüst keresztet a vitézség­ érem szalagján adományozta. — Kinevezések: Ghillahy Imre báró föld­­hivelésügyi miniszter Csiszár Zsigmond szek­szárdi szőlészeti és borászati felügyelőt, népföl­kelő főhadnagyot, a VII. fizetési osztályba sző­lészeti és borászati főfelügyelővé nevezte ki. A király Farkas Jenő dr. pécsi kir. itélő-­ táblai tanácsjegyzőt a marcali­ kir. járásbíróság­hoz albiróvá nevezte ki. A földmivelésügyi miniszter a nyugdíjazta­tás folytán felmentett Martin Tivadar miniszteri tanácsos helyébe, a paksi ármentesitő és a szek­­szárd-bátai árutestesitő és belvíz szabályozó tár­sulathoz miniszteri biztosul Szabó Nándor kir. főmérnököt, a budapesti folyammérnöki hivatal vezetőjét nevezte ki. A király Tarlós György volt pécsi posta- és távirdatanácsost a VI. fizetési osztályba posta- és távírdaigazgatóvá nevezte ki. — Uj zászlós. A király Horváth Ferenc dunaföldvári gazdasági szaktanítót, 44-e3 cs. és kir. gyalogezredbeli hadapródot zászlóssá ne­vezte ki. — Előléptetés. A földmivelésügyi miniszter Hayt Ferenc pécsi szőlészeti és­­ borászati fel­­figyelőt a IX. fizetési osztályba léptette elő. . — Főúri eljegyzés. Zichy Aladár gróf, volt miniszter, volt.­­tanácsos, országgyűlési kép­viselő, a néppárt elnöke eljegyezte Wenckheim Ilona grófnőt, Wenckheim Frigyes grófné leányát. ■— Elismerés a hadi kölcsönért. A pénzügy­miniszter a király legfelső elhatározása alapján a világháború dicsőséges megvívhatása érdeké­ben kibocsátott magyar állami hadikölcsönök­­ Sikerének előmozdítása körül szerzett érdemeik .elismerésül Faludi Ádám závodi, Kapossy Iván nagykónyii, Pe­cz Ádám szakadáti plébánosoknak,­­ Rittinger István duzsi igazgató tanítónak, Süvegh Zoltán kónyv­ ref. tanítónak elismerő oklevelet "adományozott. — Szabadulás a fogságból. Pápay István­­ bölcskei ref. lelkész, aki a háború kitörése óta Franciaországban volt fogva, kicserélés folytán haza került és állását is elfoglalta. — Vármegyei tisztújító értekezlet: Kovács Sebestény Endre főispán a vármegyénkben dívó szokáshoz híven, több megyebizottsági tag be­vonásával, a folyó évi április hó 12-én délelőtt a vármegyeháza kis tanácstermében a folyó hó végén tartandó megyegyülésén betöltésre kerülő bonyhádi és paksi főszolgabírói, valamint árva­­széki ülnöki és a megüresedő egyéb állásokra való jelölés tárgyában értekezletet tartott. Az ér­tekezlet célja tulajdonképen a jelölés dolgában lehetőleg egységes álláspontra való jutás és a hivatali tárgyi érdekek és jogos személyi aspirá­ciók összeegyeztetése volt. Ezt a célját azonban az értekezlet az­ eddigi jelenségek után ítélve, aligha érte el, de már m­aga az­ elfogadott hatá­rozat is alternatív volt a két főszolgabírói és az egyik szolgabírói állásra vonatkozólag. Pályáznak ugyanis Bonyhádra főszolgabírónak: dr. Hagy­­mássy Zoltán tb. fő­szolgabíró és Perczel Dezső vármegyei aljegyző. Paksra főszolgabírónak: Becht Ödön vármegyei II. főjegyző. — E két állásra vonatkozólag úgy határozott az értekez­let, hogy mindenekelőtt dr. Becht Ödön és dr. Hagymássy Zoltán pályázóknak a főszolga­bírói állásokra való rangsor szerinti jog­igényét megállapítva, azt a határozatot hozta, hogy Becht Ödön a vármegyei központi szol­gálat­­ érdekében felkérendő, miszerint pályázatát visszavonva, maradjon meg mostani TI. -főjegyzői állásában, mely esetben dr. Hagymássy Zoltán a paksi, Perczel Dezső pedig a bonyhádi főbírói állásokra jelölhetők lennének. Ha azonban Becht Ödön vissza nem lépne a jelöléstől, úgy termé­szetesen a­­ két rangidősebbet, vagyis Bony­­hádra dr. Hagymássy Zoltánt, Paksra Becht Ödönt kell hivatalos jelöltnek tekinteni. Ma m­ég az értekezlet által felállított vagylagos jelölésre vonatkozó főkérdésben végleges döntés nem tör­tént­ ugyan, de tudom­ásunk szerint Becht Ödön a paksi jelöltségtől vissza nem lép s így az értekezlet határozata értelmében hivatalos jelöltekként a bonyhádi főszolgabírói állásra dr. Hagymássy Zoltánt, a paksira Becht Ödönt kell tekinteni, aminthogy ezen két pá­lyázó mellett a rangsorban fiatalabb erczel Dezső jelölése a határozatból kifolyólag önmagá­tól elesik.­— Az árvaszéki ünnessi állásra egy­hangúlag KetöéZi­ íjátfsíló • hzdl^áfefró " jelöltett ki. A két szolgabirói állásra szintén három pályázó van­: Schultheisz Rezső vármegyei és Kordics Dénes árvaszéki jegyző, valamint Kiss Ernő. Ezek­ közül Schultheisz­ Rezső vármegyei aljegyzőt szintén árrá való tekintetből, hogy a rekvirálási ügyek közül a központban­­ nélkülözhetetlen szol­gálatot teljesít, pályázatának visszavonására fel­­vánta volna bírni az értekezlet, mely esetre Kovács Dénes és Kiss Ernő jelöltettek volna. Mivel azonban Schultheisz Rezső vár­megyei a­ jegyző is fenntartja értesülésünk szerint a szolga­bírói állásra beadott pályázatát, az egyik szolga­birói állásra ennélfogva Schultheisz Rezső, a másikra Kovács Dénes a hivatalos jelöltek. — A megüresedő árvaszéki jegyzői állásra jelölt pedig Polgár István árvaszéki joggyakornok. — Esküvő. Marosy Dezső főhadnagy, f. hó 14 én d. u. fél 1 órakor esküdött örök hűséget, a szekszárd-belvárosi róm. kath. templomban Szeghy Mancikának. Az egyházi esketést dr. Font Ferenc apát-plébános, kér. esperes végezte, aki az uj házaspárhoz emelkedett hangú beszédet intézett. — Megyegyűlés. Tolnavármegye törvény­hatósági bizottsága a folyó évi április hó 2- án tartja idei tavaszi közgyűlését, melyre a meg­hívója szétküldése most van folyamatban. •I*­ — Az állami tisztviselők mozgalma. Az állami tisztviselők, akikhez a tanárok és tanítók is csatlakoztak; húsvét hétfőjén Budapesten, a Vigadóban gyűlést tartottak, hogy követeljék a mostani elviselhetetlen drágaságban fizetésűje rendezését. Az ezrekre menő tisztviselők impo­záns gyűlésén gróf Batthyány Tivadar, kerüle­tünk országgyűlési képviselője elnökölt, aki nagy­­hatású megnyitó beszédet tartott. Az elfogadott határozati javaslatban követelik a fizetés vagy nyugdíj 10­­0/0-os felemelését a XI—IX. fizetési osztálynál, a VIII—VII. fizetési osztálynál 756/- os emelést, a VI—V. fizetési osztálynál legalább 509/0 háborús pótlékot. § — Zsinat. A király a miniszterelnök elő­terjesztésére megengedte, hogy a ref.­ egyház zsinata folyó évi ok­tóber hó 22 éve összehivassék. — Házvételek. Ékes József szekszárd­­ujvárosi vegyeskereskedő 21300 koronáért meg­vette néhai’ Sipos Mártonnak a Rákóczi-utcában lévő házát, Fekete­ Ferenc szekszárdi gőzmalom­­tulajdonos pedig 48,000 koronáért megvette a szintén Rákóczi-utcában levő Salamon-féle bér­­házat.— A nyári időszámítás! A magyar szent korona országainak területek az­ összes vonatok 1917. évi április hó 16-án már a nyári idő­számítás szerint fognak közlekedni. — Elhalasztott bevonulás. A honvédelmi miniszter a 31—45 éves napfelk­elők bevonulását május 14 re halasztotta el. A korábbi évfolyamok bevonulási ideje változatlanul április hó * 16-ra. A miniszteri rendelet felhívja a járási és városi tisztviselőket, hogy a legszigorúbban ellenőriz­zék azokat a mezőgazda­g népfelkelőket, akiknek bevonulását most elhalasztották, hogy munkáikat a legszorgalmasabban végezzék. — Adományok Dömötör József százados 10, Balog Brúnó és neje 100 koronát adomá­nyoztak a harctéren elhunyt tolna megyei szegény­­sorsú katonák árvái és hozzátartozói részére, — a szekszárdi postahivatal személyzete pedig 14 korona 97 fillért adományozott a harctéren meg­vakult katonáknak. — Goldstein­ Bernát bécsi lakos 100 koronát adományozott a paksi állami polgári fiúiskola jótékony céljaira. — Május elsejétől augusztus 31-ig nem lesz petróleum. A Közélelmezési Hivatal értesítette az alispáni hivatalt, hogy május elsejétől augusztus 31-ig valószínűleg nem lesz abban a helyzetben*­—­ hogy a megye petróleum mennyiségét kiutalja,­­ mert az ipari és mezőgazdasági üzemek részére készletet kell gyűjtenie. :— Hősi halál. Kornis László 69-es őr­mester hősi halált halt, kinek holttestét Kétyre szállították és folyó hó 9-én helyezték örök nyugalomra. László Lajos 93. gyalogezredben őrvezető a második oszt. ezüst vitézségi érem tulajdonosa, ki legutóbb a 85. sz. fényszóró osztagnál tel­jesített szolgálatot, az orosz fronton tett felderitő után gránáttal találva, hősi halált halt. — Vasúti nyári időszámítása. A magyar szent korona országainak területén levő vasutak Vo­nalain az új időszámítás az 1917­­. április 16 napjának, a jelenlegi időszámításban kifejezett reggel 2 órájával veszi kezdetét, amely idő már 3 óraként jelölendő meg. "" — Szervezkednek a tisztviselők. A Szek­­szárdon állomásozó összes állami tisztviselők arra való "tekintettel, hogy az Állami' Tisztviselők" Országos Egyesülete húsvéti közgyűlésén elfoga­dott miat&rovátbkfi­ni élelfHi'és' egy­éb közszük­ségleti cikkek közbetléri és a korrirárty 'segít­ségével, könnyebb utón, csoportokban való­­ be­­szerezhetésének módozatait a szekszárdiak is igénybe vehessék, egy­ erre alkalmas helyi egye­­sülésben szándékoznak csoportosulni. Ennek a csoportosulásnak megalakításán az Állami Tiszta­­viselők Országos Egyesülete megbízása folytán, az itteni helyi bizottság elnöke, Padányi Andor kir. tanfelügyelő buzgólkodik. ■ A megalakítandó helyi szerv lesz hivatva az élelmezési És köz­szükségleti cikkeket a tisztviselők részére a kor­mány által kijelölt helyekről, állami birtokokról, központokból, a közélelmezési hivataltól közvet­lenül kieszközölni és a tagok rendelkezésére bocsájtani. Fontos szerepet nyerhet a megalakí­­tandó ázérv­á­l"Szt ."és a kényár el­látása körül is !l új kampányban. Csak örömmel üdvözölhetjük át - tisztviselő társadalom szervezkedését, mert a tervezett utón és eszközökkel nem­ teszitek ki­szolgáltatva a lelketlen áruuzsorának, az óri­ásim utcasarkon való­ pironkodó ácsorgásoknak. oly tisztes társadalmi­ osztály, mint a tiszt­viselők, megérdemlik, hogy a háborús élelmezési nehézségeknek­­ legalább az orcapiritó részétől meneküljenek meg. — Eladó ház a Bezerédj­ utcában, m­ely áll: 8 szoba, 3 konyhából, présház nagy pincével és 600 - öl szőlővel be­ültetett kertből. Bővebbet a kiadóhivatal: — Oroszországban lévő hadifoglyokkal való levelezés korlátozása." A Svéd Vörösk­ereszt- Egylet egy kiküldöttjétől szerzett értesülés sze­rint az orosz cenzúrabizottságnál minden kápán­­rétet felülmúló­ m­ennyiségbe hevernek a közön­ség által az Oroszországban hadifogságban lévő katonai egyéneknek küldött levelezések, melyek­nek feldolgozása egyáltalán sohasem várható.­­ Ennek aj torlódásnak oka főleg az, hogy a kö­zönség az Oroszországban lévő hadifoglyokkal túlságos sokszor és sokat levelez. Ennek a tart­­hatatlan állap­o­tnak elejei veendő és a levelezé­seknek címzetthez való eljutásának biztosítása érdekében felhívom a postahivatalokat, hogy min­den rendelkezésükre álló eszközzel hassanak oda, hogy a felek az Oroszországban hadifogságban lévő hozzátartozóinak legfeljebb csak kétheten­­kint és akkor is Csak a legszükségesebb dol­gokról levelezőlapon röviden írjanak és vilá­gosítsák fel a közönséget, hogy a hadifoglyokra is sokkal előnyösebb, ha a kéthetenkint írt rövid közleményt biztosan megkapják, mint hogyha a sűrűn irt levelezéseket egyáltalán nem kapják meg. — Gyilkos és öngyilkos fogoly. Ivanics József decsi birtokosnál két orosz fogoly volt munkára kiadva. Folyó hó 5-én éjjel az egyik orosz foglyon kitart az elmebaj és alvó társít összeszurkálta, azután a saját hasát és torkát is felmetszette. Mindketten belehaltak sértéseikbe.

Next