Tolnamegyei Közlöny, 1918 (46. évfolyam, 1-50. szám)
1918-09-22 / 38. szám
iBI Jilillián Spanyolnátha. V‘í' Városunkban a spanyolnátha, illetőleg influenza teljes erővel fellépett. Ezen betegség ellen a következő javaslattal fordulok a nagyközönséghez: A betegség rendes körülmények közt 3 napi rosszullét és 1—1 napi lábbadozás után gyógyulni szokott.— Az influenzának egy veszélyes tüneménye szokott csatlakozni hozzá és pedig: a tüdőgyulladás. A Hogy ezt elkerüljük, a következőképpen viselkedjék a beteg: Feküdjék le azonnal s hivasson orvost, vagy ha könnyű a betegség lefolyása, igyék egy kis teát vagy forralt bort, ami megizzasztja. A saját jószántából orvosságot, aspirint, antypirint vagy pyramidont ne szedjen, mert ezek kátránykészítmények. Szívgyengeséget, szívbénulást idézhetnek elő, amihez tüdőgyulladás csatlakozhatik és könnyen végzetessé válhat. Hasonlóképpen köhögés ellen ne szedjenek siemihíféle bóditószereket, mert szintén szívgyengeséget idéznek elő. A nagyközönségnek figyelmét felhívom a tisztaságra, a betegek látogatásának beszüntetésére, ■’ mert ez utóbbi csak a járványt terjeszti. — Egyébként veszély nincs és maga a belügyminiszter úr sem tartotta szükségesnek az óvóintézkedések megtételét, dacára annak, hogy országosan terjed az influenza. Mindazonáltal, hogy most az őszi idő beállott, a közönség jól öltözködjék. Ügyeljen magára, nehogy meghűljön, mert ez egyik legfőbb előidéző oka a spanyolnáthának. Dr Nesztor Emil városi főorvos. (ff ^fii fájlalt)lff IffJ) Sertéshizlelős közszükségleti télokra. 0 — Szeptember 20-ig le kell kötni a sertéseket. — A sertés és zsírellátás szervezési munkája, mely a hadsereg és az ország zsírszükségletének kielégítéséről van hivatva gondoskodni, lázas buzgalommal folyik az egész országban, a legszebb siker reményével. Az organizációs munkálatok végrehajtására a kormány az Országos Sertésforgalmi Irodát létesítette, mely a földmivelésügyi és közélelmezési minisztériumok sertés és zsírellátási hivatala ; tisztán és komolyan altruista alapon működő intézmény, mely minden nyerészkedési célzat nélkül dolgozik, miután minden nyereség és veszteség kizárólag a kormányt illeti. — Az Országos Sertésforgalmi Iroda kiterjedt bizományi hálózatával és ellenőri karával gondoskodik a fronton levő hadsereg és a front mögötti katonaság zsírszükségletének kielégítéséről, továbbá az ország polgári lakosságának a zsírellátásáról is. Az iroda fontos feladatainak csak úgy felelhet meg, ha jó kormányrendeletek és azoknak pontos betartása támogatják. Ami az idei sertésellátásra vonatkozó kormányrendeleteket illeti, azok amellett, hogy az egyessel szemben liberálisak és méltányosak, intézményesen kívánnak gondoskodni a zsírellátás biztosításáról, így az új hizlalási rendelet lehetővé teszi, hogy minden háztartás a maga házi szükségletére sertést hizlalhasson a községi elöljáróság engedélyével. Ugyancsak ez a rendelet gondoskodik a gazdasági szükségletre való hizlalás lehetőségéről is. Az ilyen tenyésztő és hizlaló egyaránt megtalálja számítását és bőséges ellenértékét kapja meg munkájának. Teljes is az intéző körök bizalma, hogy minden sertéstartó haladéktalanul és pontosan eleget tesz a kormányrendeletben előírt kötelezettségének és sertéseit — különös tekintettel a szeptember 20 iki közeli terminusra — legsürgősebben leköti közfogyasztási célra való hizlalásra. Ez annál fontosabb, mert ezután úgyis minden sertésről számot kell adni, milyen alapon és milyen jogcímen van hízóba állítva. A rendeleteket senki nem fogja tudni kijátszani, viszont azoknak betartása igen nagy anyagi előnyökkel kecsegtet amellett, hogy a hadsereg és az ország nagy ügyét szolgálja. Mindenkinek odaadó komolysággal kell tehát teljesíteni a közellátás iránt tartozó kötelességét, hogy kellő végezettséggel küzdhessük meg az ötödik háborús esztendő közélelmezési nehézségeit. Az érdekelt felek ez ügyben forduljanak a Székesfehérvári Takarékpénztárhoz, mint az Országos Sertésforgalmi Iroda tolna megyei főbizományosaihoz. — Kinevezések: A pénzügyminiszter Farkas Mihály szekszárdi, Salamon Géza gyönki és Kusztos Lajos paksi bijnokokat ideiglenes minőségű kezelőkké nevezte ki. — Áthelyezés. A vallás- és közoktatásügyi miniszter Ágotai Ferenc kisvárdai áll. főgimnáziumi tanárt a dombóvári kir. kath. főgimnáziumhoz helyezte át. — Nemes alapítvány. Festetics Kálmán gróf ÍOO’OOO koronás alapítványt tett, hogy ennek kamataiból örök időkön át karácsonyi jutalomban részesüljenek a vitéz 44-es katonák. — Alapító tag: Gróf Zichy Gyula dr. pécsi püspök, v. b. t. t. tanácsos, belépett a szigetvári Zrínyi muzeum egyesület alapító tagjai közé. — A pecei papválasztás. A cecei ref. egyházközség papválasztást tartott folyó hó 15 én a megüresedett lelkészi állásra és szótöbbséggel Koroknay István ráckevei vallástanító segédlelkészt választotta meg. — Kinevezés: Apponyi Rezső gróf főispán a megüresedett vármegyei irodasegédtiszti állásra Schmidt Ferencz paksi főszolgabírói birnokot nevezte ki. — Adomány. Binéth Rebeka paksi lakos az ottani önk. tüzoltótestület részére 10 K-t adományozott, melyet köszönettel nyugtáz a parancsnokság. — Két járásbiró halála. Mély részvéttel értesülünk, hogy ugyanegy napon, folyó hó 17-én vármegyénk két vezető, kir. járásbirája hunyt el hirtelen. Várady János kir. itélőtáblabirói cim és jeleggel felruházott tamási vezető kir. járásbiró életének 56 ik és Fodor Ottokár dombóvári vezető kir. járásbiró életének 44 ik évében költözött el az élők sorából. A szekszárdi kir. törvényszék területén levő járásbíróságok, valamint a szekszárdi kir. ügyészség tagjai együttes gyászjelentést adtak ki az elhunytakról. — Esterházy herceg jótékonysága. Esterházy Miklós herceg a Dunántúl 86 községében, részben beépített belsőségeket ajándékozott 813 család elhelyezésére. A herceg ajándékának értékét még növeli az az engedmény, amellyel felhatalmazást ad a Hadigondozó Hivatalnak, hogy amennyiben hadirokkantak nem a kijelölt községekben kívánják igénybe venni a telkeket, azok eladhatók és a befolyt vételáron a hadirokkant neki tetsző helyen kaphat telket. Esterházy herceg nagylelkű példáját bizonyára utánozni fogják. ... Halálozás. Pakson csütörtökön, folyó hó 12-én délután 3 órakor meghalt Csicseri Orosz Béla, a paksi kir. járásbíróság vezető bírája élete 45. évében, Kínzó vérhas ölte meg s nagyfokú szivgyengeség némitotta el jóságos szivét, amelylyel annyi jót tett. Bánatos özvegyet és 5 kiskorú árvát hagyott maga után. Mi, akik barátai voltunk s az egész paksi társadalom egy pótolhatatlan és soha el nem felejthető jó barátot, minmindenkihez szives, mindenkivel jót akaró és mindenkin segítő jó embert vesztettünk el benne, kinek jóságos és vendégszerető házát soha nem tudjuk elfelejteni. Az igazi magyar őszinte barátság megtestesült képviselőjeként járt kelt köztünk s csak szeretni tudtuk. Kiváló jogász elme, magát folyton képező igazságos hivatásos biró volt. Csendes boldog családi életben lelte minden gyönyörűségét. Örökké emlékezetes marad az a határtalan jó atyai szive, mellyel gyermekeit körül vette és az a gondoskodás, amelyet azokra fordított, alig pár hete, hogy egyik fiát a munkácsi főgimnáziumba, a másikat a pécsi hadapród iskolába és a kislányát a soproni felsőbb leányiskolába helyezte el, boldog és szerető atyai szive szinte megnyugodott, hogy ezt is megérte. Bámulatos érzéke volt a latin nyelv tanításához, fiát és leányát évekig tanította és nagy lelki gyönyörűséget talált mindig a classikusokban a szépért, jóért hevülő nemes szelleme. Egy oly nemes lélek és oly jó barát és felejthetetlen ember költözött el vele boldogabb hazába, kiről elmondhatjuk „Semper honos nomenque tum laudesque manebunt“ hogy az ő tisztelete, neve dicsérete mindig meg fog maradni közöttünk. — A „Hangya“ szövetkezet szekszárdi igazgatósága múlt kedden tartott gyűlésében dr. Csizmadia Géza kir. járásbírót ügyvezető elnökké, Kapitány Ferenc kereskedőt üzletvezetővé, Flettner Mártát pedig könyvelő pénztárnokká választotta meg. — Eljegyzés: Berger Pál, a Simontornyai Takarékpénztár ügyvezető főkönyvelője eljegyezte Fuch Trezsikét Budapestről. Bokányi László tolnamegyei áll. tanító, a 17. honvédgyalogezred tartalékos hadnagya, eljegyezte Pajor Etelkát, Pajor Ernő székesfehérvári épületfa kereskedő leányát. Székely Ferenc tartalékos hadnagy eljegyete Harka Etelkát. — Házasságok. Fehér József központi kir. utmester f. hó 16-án Budapesten házasságot kötött László Annával. — Kerékjártó Duci hangversenye. Folyó hó 24 én, kedden, Sze^szárd és vidékének előkelő társadalma bizonyára zsúfolásig fogja megtölteni a Világmozgó nagytermét. Kerékjártó Duci jön erre az egy estére hozzánk, hogy megszólaltassa varázshegedűjét, mellyel már az egész kontinenst meghódította. — Valóban fölösleges lenne arról írni, hogy kicsoda Kerékjártó. Hiszen minden újságolvasó ember tudja, hogy ő, a magyar géniusz dicsősége, a hegedű Petőfije. „Ujjai alatt dalol, zokog a hegedű felkorbácsolja minden csepp vérünk“ — írják kritikusai, kik valamennyien — kivétel nélkül — a legnagyobb bámulat és elragadtatás hangján emlékeznek meg róla. — Tizennégy éves volt Kerékjártó, amikor először mutatkozott be a berlini közönség előtt. „Isten kényelméből való tehetség ez a fiú, kit negyven évesnek gondol, az ember, amikor játszani kezd,“ írta akkor róla legszigorúbb német zenebíráló. — „Ebben a fiatal magyarban, akinek a hegedőtechnikája ott látszott kezdődni, ahol másnak a képessége már megszűnik, azok a régi virtuóz nagyságok elevenedtek föl, akiket a mai kor már csak hallomásból ismer. Őt hallva tudjuk elképzelni, miért lehetett oly elragadó hatású egy Tartininek, vagy egy Pagamiminek a játéka ! Mert bármit játszik is Kerékjártó Duci, az embert mindig lebilincseli a hang érzéki szépsége ... .“ írja Beethoven szülővárosának, Bonnak egyik újságírója. — „1900 karácsonya a zenei világ karácsonya volt. Ekkor született az a hegedűs, ki a tegnapi szimfonikus koncerten minden várakozást messze felülmúlva annyi elragadtatást és lelkesedést keltett játékával. Kilencven évvel azelőtt a magyarok egén már megjelent egy tündöklő csillag: Liszt Ferenc, minden idők legnagyobb zongorazsenije. Kerékjártóban, ebben az istenadta zseniben, a hegedű legnagyobb mestere született meg . . Itt egy isteni megnyilatkozás előtt állunk! . . . Ez a művészet oázisa, mely álomországról és virágos kertekről mesél fülünkbe . . .“ írják Mainzban. — Nos tehát, ez a csodahegedűs fog mesélni nekünk egy egész estén át, folyó hó 24 én. — A Szekszárdi „Hangya“ szövetkezet felkéri mindazokat a tagokat, akik a tagsági íveket aláírták s a jegyzett üzletrészeket még nem fizették be, hogy üzletrészenként 1010 koronát f. hó 23 -ig a Szekszárdi Takarékpénztárnál befizetni szíveskedjenek. — Akik a tagsági gyüjtőíveket még nem adták be, azok ugyancsak fenti határidőn belül adják át a szekszárdi takarékpénztárnál. Megjegyzendő, hogy a „Hangya“ szövetkezet külön jelentkezés után bármely időben felvesz új tagokat. — Vérhasjárvány Pakson, Pakson a f. évben is fellépett a vérhasjárvány, — bár nem oly nagymértékben, mint az elmúlt évben. Hasonló megbetegedések fordultak elő Dunaföldvár községben is. A paksi vásár a múlt hét keddjén folyt le. A vásár igen népes volt és tipikus példánya a háborús városoknak. Eves sovány sertések 1000—1300 kor., sovány, ökrök 6—8000 kor., lovak 5—15000 kor. árban keltek dbként. Ócska ruhadarabok fantasztikus árakon — Rekvirálási razziák. Azon községekben, hol a kivetett gabona kontigenst nem szolgáltatták be, — a közélelmezési kormánybiztosságok razziaszerű kémpróbákat tartanak, hogy az átvételi leszámolását ellenőrizzék. A razziákat katonai segédlettel tartják. — Országos Vásár. Bátaszéken folyó hó 23-án országos vásárt tartanak, melyre hasított körmű állatok nem hajthatók. — A tüdőbeteg szanatórium és népsegítőalap érdekében Apponyi Rezső gróf főispán elnöklésével fontos értekezletet tartottak folyó hó 12 én, melyre a szekszárdi borkereskedők és borbizományosok voltak hivatalosak. A főispán lelkes beszédben hívta fel a megjelenteket a nemes eszme támogatására, amely már az egész vármegyében tért hódít. Szives készséggel ajánlják fel a bortermelők termésük 1 százalékát vagy ennek megfelelő pénzbeli értéket. Az értekezleten Leopold Kornél dr. ügyvivő-alelnök meggyőző érveléssel mutatott rá, hogy a borkereskedőknek és borbizományosoknak erkölcsi kötelességük a mozgalom szolgálatába állani, akik a háborús konjunktúrának rendkívüli anyagi előnyöket köszönhetnek. Schneider János r-t. vezérigazgató a megjelentek nevében kijelentette, hogy valamennyien készséggel karolják fel a fölvetett eszmét és egyöntetűen megállapodtak abban, hogy egységes szövegű körlevél alkalmazásával fogják majd a termelő polgárságnál a vételár 1 százalékát biztosítani. A Szekszárdon hozott határozat bizonyára visszhangot fog kelteni vármegyénk minden részében és így rövid idő alatt testet fog ölteni a nagy eszme. KÜLÖNFÉLÉK. — Katonai kinevezések. A király Barát György csibráki kántortanitót, 68 gyalogezredbeli zászlóst és Ligeti József bátaszéki lakost hadnagyokká nevezte ki. — Katonai kitüntetés. A király Bakay Zsigmond 44-es főhadnagynak az ellenség előtt tanúsított vitéz magatartásáért a vaskorona-rend III. osztályát adományozta. , TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY 1918 .szeptember 22 — A társadalom nyilvánossága számon kéri hazafias jó cselekedeteidet