Tolnamegyei Ujság, 1919 (1. évfolyam, 1-16. szám)
1919-11-08 / 9. szám
I. évfolyam. Előfizetési ár: egész évre 4# IC, félévre 6 IC, negyedévre 19 IC. Egyes szám ára SO fillér. Szekszárd, 1919 november 8. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. A TOLNAMEGYEI KERESZTÉNY-KERESZTYÉN NEMZETI PÁRT HIVATALOS KÖZLÖNYE. Megjelenik minden szombaton. Előfizetési díjak és hirdetések, valamint a lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. 1 9. szám Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szekszárdi Népbank épületében. Telefonszám 85 és 112. Szerkesztő: SCHNEIDER JÁNOS. Internátus ? Valamikor régen, gimnáziumunk egyik értesítőjében ilyen cím alatt olvashattunk arról, hogy mily életbevágó fontosságú volna egy nevelőintézet létesítése szép jövővel kecsegtető középiskolánk mellett. Ha évekkel azelőtt, a főgimnázium alapítását követő időpontban fontos kérdés volt ez, mennyire az ma, amikor a vidéken lakó emberek legtöbbje az élelmezési mizériák és a drágaság miatt nem tudja iskolába járatni taníttatásra szánt gyermekét, így a Szekszárd környékén élő családok üggyelbajjal kénytelenek gyermekeiket a falun kínálkozó gyarló magántanítással a középiskolai osztályokra előkészíttetni. Ezt a siralmas állapotot elsősorban a szegény diák sínyli meg, aki kínlódik, vergődik s valamit mégis tanul, de végeredményben tanulása mégis csak kontármunka, mert alaposság híján van és éppen csak szemre való. Tulajdonképeni tanulásnak nem mondható, mert hiányzik hozzá az elmélyedés, amelyet csak szakszerű vezetés biztosíthat. A városban nagy kínnal elhelyezett „kosztosdiák“ sincs abban a kedvező helyzetben, mint azelőtt. Ma drága pénzen alig lehet diáktartó helyet lelni s ha van is, az nem mindig felel meg egy tanulásra ide küldött fiú kívánalmainak. Hiszen majd a világítás hiányzik, majd fűtőanyag nincs, majd más bajok vannak. Ezek a körülmények azok, amelyek mondhatni 4—5 év óta nehézzé teszik a vidéki tanulóknak városunkban „diákokként“ való elhelyezését. Erről igazán nem tehetnek a kosztos diákokat tartó házak, ezen nem változtathat a tanítványai elhelyezésének felügyeletével törődő tanári testület, ezen nem segíthetnek a kosztos pénzek megoldásával a szülők. Ezen a bajon csak egy jóléti intézménnyel lehetne segíteni, egy jól megszervezett internátussal. A szekszárdi főgimnázium mellé internátust kellene állítani. Az internátust ma már nemcsak fiúk, hanem leányok számára is kellene berendezni. A megye központján egy ilyen, mindkét nembeli ifjúság számára szolgáló internátusra szükség van. Ha a megyei közigazgatási, állami, vasúti, tanügyi, kereskedelemügyi szolgálatban levő alkalmazottak a szekszárdi iskolába gravitáló gyermekeiről lenne csak szó, nem is említve más rangú és rendű emberek gyermekeit, akkor is életre való intézmény lenne az internátus Szekszárdon. Ilyen évtizedekre kiható jelentőségű intézmények megalkotásához a múltban félve nyúltak hozzá a vezető körök, mert egyrészt hiányzott belőlük az ilyen szokatlan intézmények megalapítása iránti érték, másrészt nem állott rendelkezésre olyan tapasztalt szakember, aki az internátus előkészítésére, életbeléptetésére és vezetésére alkalmas lett volna. Úgy tudjuk, hogy az internátus megalkotásához és megfelelő vezetéséhez ezidő szerint van alkalmas szakember az új főgimnáziumi igazgató személyében, akit a minap helyeztek át Szekszárdra. Eddigi állomáshelyén a nyitramegyei Szakolcán megteremtette a Johanneum Internátust s éveken át kormányozta. Ez az akadály tehát megszűnt, tisztán anyagi áldozatkészségen múlik tehát, hogy az internátus kérdése, amely soha időszerűbb nem volt és amelyre soha égetőbb szükség nem volt mint manapság, újra közfigyelem tárgya legyen és az arra hivatott tényezők ezen intézmény megteremtése érdekében mindent elkövessenek. Szekszárd város irattárában megtalálható a modern terv, a minisztériummal folytatott tárgyalások iratcsomaga. Ne hagyjuk, hogy tovább is a por lepje azokat! Magyarország újraépítése kérdését nem lehet csak jelszavakkal, politikai hadakozásokkal megoldani. A keresztény Magyarország kiépítéséhez erősen fejlett kultúrára van szükség, ez pedig úgy teremthető meg, ha nemcsak az anyagilag tehetős, hanem a szegény, de a szellemileg arra termett ifjak előtt is megnyitjuk a tudásnak csarnokát, ez pedig csakis olcsó internátussal oldható meg. A szekszárdi gimnázium mellé felállítandó internátus ügyére felhívjuk törvényhatósági kormánybiztosunknak, dr. Baltsay Dezső úrnak figyelmét, aki közöttünk való rövid tartózkodása alatt már több ízben adta tanújelét annak, hogy nemcsak megérzi és megérti közszükségleteinket, hanem azok megoldására a fáradságot sem sajnálja. Igaz, hogy ma egy internátus kérdése sokkal nagyobb anyagi áldozatokat kivon az államtól, a vármegyétől, várostól és egyesektől egyaránt, mint a háború előtti években, de a hozandó anyagi áldozatok jelentős volta nem szabad, hogy elrémítsen bennünket a kérdéssel való foglalkozástól és eleve elzárkózzunk a megoldás elől. — Az erők egyesítésével és ügyszeretettel sok nehézség elhárítható, sok lehetetlennek látszó dolog megvalósítható. Vegyük elő a feledés homályából az internátus kérdését. Szóljanak hozzá az érdekeltek és hivatottak. S az illetékes testületek vezetői, akiknek ügybuzgalmától és odaadó fáradozásától sok függ, kövessenek el mindent, hogy ez a kérdés gyorsan és sikeresen megoldódjék. Mi, akik kötelezetteknek érezzük magunkat minden olyan eszme lelkes propagálására, amely nemzetünk bármi téren való megerősítését elősegítheti, felvetettük ezen kultúrszükséglet eszméjét is. Örömünkre szolgál, ha gyenge szavunk meghallgatásra talál. telén élet halálharcunkban, kiapadófélben van reménykedésünk minden forrása. És én mégis arra kérlek benneteket, ne csüggedjetek ! A legyőzött nemzetekkel együtt most éljük át e kataklizmás koraink legnagyobb, legpróbára tevőbb krízisét Ha most nem halunk éhen, ha az idén nem fagyunk meg, meg vagyunk mentve s biztosan nézhetünk gyermekeink sorsa elé ! Ha az elkövetkezendő pár hónapban elég erősek leszünk a létért való küzdelemben, úgy nem válnak eddigi szenvedéseink hiábavalókká s valósággá lesznek haldokló, már nagy ritkán felcsillanó reménységeink is. Meg kell értenünk, át kell éreznünk, hogy a mindent megnyerés, vagy a mindent elvesztés napjait éljük! Ámde mindezt át kell éreznie a nálunk gazdaságilag erősebb osztályoknak, így elsősorban gazdatársadalmunknak is. Vármegyénk kis- és nagygazdái! Hozzátok is szólnunk kell tehát. Nektek kell spontán és gyors elhatározással segítenetek addig is, míg a viszonyok rendeződése, törvényhozási intézkedések, behozatal, erős szövetkezeti szervezkedés stb. tisztviselőink tűrhetetlen nyomorán nem enyhítenek. Ne mondjátok, hogy nincs feleslegetek ! Csak hasonlítsátok össze egy szegény tisztviselő kongó éléstárát a tiétekével és szégyenkezni fogtok. Gazdatestvéreink, a felesleg nagyon viszonylagos fogai»» s még a mérsékelt bőség is lein ott, ahol a szomszédot éhhalál fenyegeti ! Gondoljatok arra, hogy magatoknak adtok, ha megakadályozzátok a nagy államgépezet rózsául űzetett munkásainak pusztulását, anarchiába sülyedését. Most mutassátok meg, hogy nemcsak kommunizmust törő passiv ellenállásra, hanem testvérmentésre is képesek vagytok. Gondoljatok arra is, hogy nem a főváros dologtalan szemetéről, hanem veletek egy fajú és érzésű testvéreitekről van szó, akik, ha elpusztulnak, magatokkal rántanak benneteket is ! Keressétek tehát fel a tisztviselők beszerzési csoportjait, adjatok inkább ma, mint holnap, mert minden perc egy csomó életenergiát, tehát nemzeterőt pusztíthat el. És amikor ezt teszitek, jogotokban áll, sőt kötelességtek is odahatni, hogy csak az igazán rászorultak, tehát csak azok a vagyontalanok kapjanak, akiknek fix fizetésükön kívül egyéb életfentartiai eszközük nincs. Magyar gazdák, legyetek jók, nagy szívűek, legyetek okosak! Dr. Őrffy Imre. Tisztviselőtársaim, hozzátok szólok először. Amikor ezt teszem, szeo mon a szégyen pirja, a tehetetlen kétségbeesés vértelenségével váltakozik. Nem tudjuk, hogy lesz-e holnap betevő falatunk, nem tudjuk, hogy holnapután, végleg lerongyolódva lesz e mibe öltöznünk? A világítás és fűtés ijesztően ránk meredő, megoldhatlan problémák lettek... Sohasem hittük volna, hogy ilyen mérhetetlen nyomor szakadjon ránk ? Nyomornak ma már nem osztálypolitikai jelszó, hanem katasztrofálisan komoly valóság, mely felé részvéttel kell fordulnia mindenkinek, akiben az emberi rokonérzés nem halt ki teljesen. Nehéz már itt türelemre, önfegyelmezésre hivatkozni. Kifáradunk, elfásultunk ver Tisza István. (Részlet Gödé Lajos szekszárdi lelkész beszédéből.) Megírtuk múlt számunkban, hogy Tisza István megöletésének évfordulóján, október hó 31 én a református templomban gyászistentisztelet volt, amelyen Németh Gyula ev. lelkész mondott magas szárnyalású imát, Gödé Lajos ref. lelkész pedig a nagy férfiú felett gyönyörű emlékbeszédet tartott, amelyből méltó megemlékezésül a következőket közöljük: Tisza István azon a pályán munkálkodott, amelynél nehezebbet elképzelni nem tudok. A diplomáciai pályán. Azon, amelyen a legtöbb tövis terem és a legkevesebb virág, a legtöbb munka és a legkevesebb elismerés, a legnagyobb felelősség és a legkisebb jutalom. Ott dolgozott abban a sejtelmes ködbe burkolt műhelyben, amelynek aktái egy nemzetet, sőt nemzeteket emelnek föl vagy eülyesztenek alá. Ott állott annak a hajónak kormánykerekénél, amely állandóan zúgó babok felett, azirtek között evez s amelyen a kormánynak egyetlen téves irányítása sokszor magának a hajónak és azzal ezer, meg ezer életnek pusztulását vonja maga után. Hogy e pályának feladatait hogyan végezte el, annak megállapítása a történelem feladata. Én nem tehetek többet, mint csodálattal hajtom meg előtte az elismerés zászlaját. Egyénisége rendkívüli volt. Hatása alól nem tudta magát kivonni senki. Amerre megfordult, arra elmúlt a közöny. Alakja és neve tttset gyaj-