Tolnamegyei Ujság, 1920 (2. évfolyam, 1-54. szám)

1920-09-18 / 39. szám

1920 szeptember 18. — A városi pótadó. A városi ta­nács lapunk utján felhívja az adó­fizető közönséget, hogy a városi pót­ ■­adót épúgy, mint az egyenes adót mielőbb fizesse be, nehogy a város háztartásának vitelében zavarok áll­anak be. Aki e felszólításnak eleget nem tesz, az ellen a legerélyesebb végrehajtási eljárást fogják megindí­tani, minthogy az adófizetés harma­dik negyedének a határideje máris lejárt. — Kérelem Szekszárd Közönségé­hez és Hatóságaihoz. Mióta Szek­­szárdon lakom, fájdalommal tapasz­taltam, hogy itt nincs vasárnap. — Vasárnapon — az Úrnapján — ép­pen úgy foly a munka, mint egyéb­sor; nincs pihenés, nincs megállás. Pedig az Úr mást parancsolt: pihe­nést és a hetedik nap megszentelő­jét, mivel ő is megpihent a hetedik napon s megszentelte azt. Keresz­tyéni szeretettel kérem a város kö­zönségét és minden lakóját, gondol­janak Isten e parancsolatjára, ké­rem a lelkész, hitoktató, tanár és tanító urakat s mindenkit, hassanak oda minden rendelkezésre álló esz­közzel, hogy úgy a gyermekek, mint a­ szülők magukba szálljanak e na­pon, melynek megszenteléséhez ál­dást fűzött az Úr ; s végül kérem a város hatóságait, hogy a vasárnapi a mankaszü­netről szóló törvény meg­tartását szigorúan követeljék meg s ellenőriztessék. Ezzel minden keresz­tyén tartozik az Istennek. Egy ke­resztiyén. — Művészesték a moziban. A múlt hét péntekjén, valamint e hét kedd­en két művésztárst­ság is szerepelt a szekszárdi moziban. Az egyik a Pintér Imre és Parlaghy Kornélia vezetése alatt álló csoport a Move javára tartott egy előadást, a másik edig, az Ernyey Lajos kis társulata, amelyben ott láttuk a szekszárdi kö­zönség kedvenceit, Cs. Gyulay Gizit s Z­solnakossy Gyula baritonénekest is. Mindkét alkalommal választékos, kellemes mű­sor szórakoztatta a kö­zönséget, amelynek élvezetét azon­ban nagyban zavarta az a körül­mény, hogy az énekszámokat a mozi lehangolt zongoráján kellett kísérni. Ezen pedig kárba veszett úgy a Pintérék zongoristájának az igyeke­zete, mint az Ernyeyéket kisérő He­gyi Jánosné művészete. A zongora recsegett, ropogott, mint valami ócska bérkocsi. A mozi tulajdonosai, akik egyáltalán nem panaszkodhat­nak vállalatuk jövedelmezősége ellen, ehetnének annyi figyelemmel a szek­szárdi közönséggel szemben, hogy néha-néha fejhangol­tatják a zongo­rájukat. — Szüreti mulatság. A Szekszárdi !>óm. Kati­. Iparos és Iparos Legény­­egylet folyó he­ly­én, vasárnap dél­után saját helyiségében zártkörű üzl­­­eti mulatságot rendez. Belépődíj sze­­mélyenkint 15 korona. Kedvezőtlen bejárás esetén a mulatság a reá kö­vetkező­ vasárnap tartatik meg. A s­zekszárdi Kőm. Kath. Iparos és Iparoslegény Egylet ezen szüreti mu­­latságát, mely a béke éveiben a leg­jobb és legsikerültebb mulatságok egyike szokott lenni, ajánljuk a kö­zönség figyelmébe. A mulatság sor­­rendje és szereplői a következők : Vasárnap délután fél 3 órakor a cső­szök és csőszlányok zenekisérettel i­hennek a bíróért, hogy hivatalos adását foglalja el, azután a csőszök és csűszlányok felvonulása diszfogat­­tal. Bíró: Várady Lajos, bíróné: váczy Bözsike, jegyzők: Sági Mihály, csőszök: Kettinger János, Steininger Károly, Tóth Lajos, Müller István, Szvenk Ferenc, csőszlányok: Kitt Ilonka, Prantner Ilonka, Tóth Vil­mácska, Szálka Hazaiké, Fülöp Ró­­zsika, puttonyosok : Kovács Pista,­­Csányi János, kisbíró: Őry Ferenc. Rendezőség : Prancktner Ferenc, Si­pos Albrt, Hradek Vilmos, Bajusz József, Lehr János, Rocki Sándor, László Béla, Tamás János, Falusy Lajos, Kerecsényi Lajos, Horváth László, Németh István. TOLNA MEGYEI ÚJSÁG FOGORVOS: KOVÁCS J. Specialista fog- és szájbetegségeknél. Értesíti a n. é. közönséget, hogy minden a fogorvosi szakmába vágó műtétet eszközöl. Fogtömések a legjobb anyagokból. Készít: fogsorokat, aranykoronákat, hidakat. Fog­­tisztítás, foghúzás. — Rendel: reggel 8-tól este 6-ig. — Lakása: Arany János­ utca 180. A gimnáziummal szemben. — Sárszentlőrinc a hadifoglyokért. A sárszentlőrinci iparos ifjúság folyó hó 5-én a hadifoglyok hazaszállítása javára jól sikerült műsoros tánc­­mulatságot rendezett. A mulatság tiszta jövedelme 3163 koronát tett ki, mely összeg összehozatala Németh István ottani kereskedő propagan­dájának köszönhető. A műsor ízléses összeválogatása és előadása Miszlai György jegyzőgyakornok érdeme. A mulatságon a következők fizettek fe­lül : Gyalog László 20, Kránicz Béla 10, Szigeti József 10, Bániczki Ist­ván 10, Körmöcz Zsófia 2, Grábics István 40, Varga István Nagydorog 10, Tóth János 20, Miszlai György 10, Varga István 20, N. N. 10, Áda Sándor 15, Bohár László 40, Varga József 30, Zámbó János 20, Zámbó István 40, Győre Sándorné 40, Far­kas István 30,­ Pesthy Endre 30, Horváth János 20, Drinóczi István 10, Pető György 10, Molnár István 20, Gyalog István 10, Szabó József 10, Varga János 50, Tóth András 20, Némethy György 10, Fördös Já­nos 20, Fülöp István 20, Greifen­stein István 30, Szűcs István 10, Bartos Elemér 20, Győre Pál 30, Tomka Gusztáv 20, Jankovics Jó­zsef 20, Síkos György 30, Péter Ká­roly 20, Varga János 10, Kovács József 40, Drinóczi József 20, Kiss Lajos 50, Kiss Juliska 60, Szabó György 10, Németh István 50, Benkő János 30, Csillag János 50, Hegyi István 100, Hegyi Istvánné 50, Men­­del Ede 20, A. Farkas János 40, Szívós Pál 50, Benkő Istvánné 10, Varga István 20, Kiss Sándor 10, Győri István 30, Legrer József 10, Szőke György 10, Varga István 20 és Schmiedt Dezső 20 koronát, ös­­­szes felülfizetés 1497 korona. A felü­l­­fizetésekért fogadják fent nevezettek a sokat szenvedő hadifogoly Test­véreink nevében köszönetünket. Olcsóbb lett az áru Bándy Lipót áruházában, Szekszárd, Horthy-laktanyával szemben, hol minden­nemű férfi, fiú ruha. Kalap, sapka leszállított árban, nagy választékban kapható. Valódi Gyukits-féle nyúlszőr férfi kalap minden színben _ __ K 640 Jó minőségű gyapjú férfi kalap minden színben_____________ 300 Jó minőségű gyapjú fiókalap min­den színben________ _ 250 Sapka 50 koronától 100 koronáig, eredményt elérni nem tud, ellenben a kalocsaiaknak kétszer sikerült a labdát SzSC hálójába rúgni. A má­sodik félidő elején már a harmadik goalt kapja a SzSC. Ettől kezdve a játék állandóan a kalocsaiak térfelén folyt le. A SzSC kevés küzdelem árán megszerzi a második goalt is, azonban egyenlíteni a kalocsaiak szí­vós és ügyes szerelései miatt a leg­­nagyobb erőfeszítés dacára sem ké­pes.­­ Ismerve a SzSC csapatának ügyes játékát, meglepő volt, hogy­­ az utóbbi időben a mérkőzések al­kalmával a játékosok egyikénél sin­cs meg az a lelkesedés, amit ezideig örömmel láttunk. Sajnos, nincs, aki lelket öntene s kitartó munkára buz­dítaná őket. Sport. — Nagy sport ünnepély Tolnán. A m. kir. tolnai gyalogezred Tolnán állomásozó zászlóaljai és egyéb ala­kulatai, bonyhádi és szekszárdi zászló­aljai egybevonásával — katonazene mellett — folyó hó 19 én délután 3 órakor Tolnán (az uj lovassági lak­tanya mögötti sporttéren) nagysza­bású sportversenyt rendez, melynek műsorán ath­letikai és katonai sport számok, football-mérkőzés szerepel­nek. Az eredményt a legközelebbi számunkban hozzuk. Kalocsai AC—Szekszárdi SC 3 : 2 Kisasszony Dspján tartotta revanche mérkőzését a Szekszárdi Sport Club a Kalocsai Athletikai Club football csapatával. Az idei sportszezon első felében minden mérkőzésből győztes­ként kikerülő SzSC­ csapatát rövid időn belül a harmadik vereség érte. Hogy a kalocsaiak nyerték meg ezt a mérkőzést, arra annál inkább sem voltunk elkészülve, mert a SzSC már az első percekben megszerzi a vezető goalt. Drear* fölényes játé­kának, az első félidőben további Kiadó: »Tolnamegyei Újság, hírlapkiadó rt. 61 —1920. Végrh. sz. Árverési hirdetmény. Alulírott bírósági végrehajtó az 1908. évi XLI. t.­e. 19. §-a értelmében ezennel köz­hírré teszi, hogy a paksi kir. járásbíróság P. 755/4. 1920. számú végzése következté­ben dr. Engel Mór paksi Ügyvéd által kép­viselt Varga Józsefné paksi lakos javára, Pakson, a templom-utca 3. számú házában lakó végrehajtást szenvedő ellen 311 kor, 50 fillér s jár. erejéig 1920. évi augusztus hó 4-én foganatosított biztosítási végrehaj­tás utján lefoglalt és 1792 koronára becsült következő ingóságok, u. m.: keményfa, vas­­csavaró szőlőprés, 20 lil.-es szüretelőkád. 428,344 és 10 literes üres hordó nyilvános árverésen eladatik. Az árverésnek a paksi kir. járásbíróság 1510—1920. számú végzése folytán 311 , 50 fillér perköltség, 95 , 70 fillérben eddig biróilag már­ megállapított, valamint a még felmerülendő költségek erejéig Paks község­ben árverést szenvedő fehérvári­ uti présház­ban leendő megtartására határidőül 1920. évi szeptember hó 21-ik napjának délután 2 órára kitüzetik és ahhoz a venni szándéko­­zók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok az 1881. évi LX. t.-c. 107. és 108. §-ai értelmében készpénz­fizetés mellett a legtöbbet ígérőnek, szük­ség esetén becsáron alul is el fognak adatni. Amennyiben az elárverezendő ingóságo­kat mások is le- és felülfoglaltatták s azokra kielégítési jogot nyertek volna, ezen árverés az 1908. évi XLI. t.-c. 20. §-a értelmében ezek javára is elrendeltetik. Felhivatnak mindazok, kik az elárverezen­dő ingóságok vételárából a végrehajtó kö­vetelését megelőző kielégittetéshez jogot tartanak, hogy amennyiben részükre a fog­lalás korábban eszközöltetett volna és ez a végrehajtási jegyzőkönyvből ki nem tűnik, elsőbbségi bejelentéseiket az árverés meg­kezdéséig alulirt kiküldöttnél írásban vagy pedig szóval bejelenteni el ne mulasszák. Paks, 1920. évi szeptember hó 9 Csery István kir. bírósági végrehajtó. 43—1920. végrh. szám. Árverési hirdetmény. Alulírott bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. t.-c. 102. §-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a tamási kir. járásbíró­ságnak 1920. évi Pk. "770/3. sz. végzése kö­vetkeztében dr. Frühwirth fenn tamási ügy­véd által képviselt Takács Pál magyarkeszi lakos javára 1360 K­t. jár. erejéig 1920. évi junius hó 28-án foganatosított kielégítési végrehajtás utján le- és felfllfoglalt és 840 kor. becsült következő ingóságok, u. m.: 8 tyuk, 1 szekrény stb. nyilvános árverésen el­adatnak Mely árverésnek a tamási kir. járásbíró­ság 1920. évi Pk. 1246—2. számú végzése folytán 1360 K . tőkekövetelés, ennek 1919. évi augusztus hó 25. napjától járó 5V. ka­mata­ és eddig összesen 881 , 60 fillérben biróilag már megállapított költségek erejéig Felsőiregen 429. házszám alatt leendő meg­tartására 1920. évi szeptember hó 23. napjá­nak délutáni 3 órája határidőül kitüzetik és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly meg­jegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok az 1881. évi LX.­­t.-c. 107. és 108. 8-ai értelmében készpénzfizetés mellett a legtöbbet igétőnek, szükség esetén becs­­áron alul is el fognak adatni. Amennyiben az elárverezendő ingóságo­kat mások is le- és felülfoglaltatták s azokra kielégítési jogot nyertek s mind ezen­ árverés az 1881. évi LX. t.-c. 120. § a értelmében ezek javára is elrendeltetik. Tamás,, 1«20 évi szeptember hó 13. Borsitzky Dezső kir. bírósági végrehajtó. 10—1920. bir. szám. Hirdetmény: Bátaapáti és Palatincza község telek­könyvi betéteinek szerkesztésére kirendelt bizottság közhírré teszi, hogy az 1886. évi XXIX., 1889: XXXVIII. és az 189! : XVI. törvénycikkekben előirt helyszíni eljárás­ vé­gett és pedig egyedőre csupán az azonosító 3 1920 évi október hó 12. napján, az azonosí­tás befejezte után pedig a bizottság a köz­ségben megjelenend. Ennélfogva felszólittatnak 1. mindazok, akik a tjkönyvben előfor­­duló bejegyzésre nézve a kiadatok előterjesz­tést kívánnak tenni, hogy a bizottság előtt a kitűzött határnapon megkezdendő eljárás alatt jelenjenek meg és előterjesztéseiket igazoló okirataikat mutassák fel; 2. mindazok, akik valamely ingatlanhoz tulajdonjogot tartanak, hogy a tulajdonjog ekvi bekebelezését a kitűzött határidőig a telekkönyvi hatósághoz intézendő szabály­szerű beadvány utján kieszközöljék, vagy a telekkönyvi bekebelezésre alkalmas okira­tok alapján a telekkönyvi bejegyzés iránti ké­relmeik előterjesztése­ végett a bizottság előtt jelenjenek meg, ha pedig telekkönyvi bekebelezésre alkalmas okirataik nincsenek, az átírásra az 1886: XXIX. tc. 15—18. és az 1889: XXXVIII. tc. 5., 6., 7. és 9. §-ai értelmében szükséges adatokat megszerezni iparkodjanak és azokkal igényeiket a kikül­dött bizottság előtt igazolják, vagy oda has­sanak, hogy az átruházó telekkönyvi tulajdo­nos, az átruházás létrejöttét a bizottság előtt szóval elismerje és a tulajdonjog bekebele­zésére engedélyét nyilvánítsa, mert különben jogaikat ez után nem érvényesíthetik és a bélyeg- és illetékelengedés kedvezményétől is elesnek. 3. azok, akiknek javára tényleg már meg­szűnt követelésre vonatkozó zálogjog, vagy megszűnt egyéb jog van nyilván könyvileg bejegyezve, úgyszintén az ilyen bejegyzé­sekkel terhelt ingatlanok tulajdonosai, hogy a bejegyzett jognak törlését kérelmezzék, illetve,, hogy törlési engedély nyilvánítása végett a kiküldött bizottság előtt "megjelen­jenek, mert elleneseiben a bélyegmentesség kedvezményétől elesnek. Bonyhád, 1920 szeptember 9. Werb János betétszerk. tkvvezető. Ettenberger Lajos , járásbiró. 58/1919. végrh. szám Árverési hirdetmény. Alulírott kir. bírósági végrehajtó az 1908. évi XLI. tc. 19. §-a értelmében ezennel köz­hírré teszi, hogy a paksi kir. járásbíróság P. 223/4. 1920. sz. végzése következtében Tóth Józsefné javára, Pakson, a Báthory­­utca 22. számú, házában lakó végrehajtást szenvedő ellen, 420 K a jár. erejéig 1920. évi julius hó 26-án foganatosított kielégítési végrehajtás utján lefoglalt és 990 K becsűlt következő ingóságok u. m.: 2 drb. sertésel, 12 vánkos huzattal és 2 d­arha huzattal nyilvános árverésen eladatnak. Az árverésiek a paksi kir. járásbíróság 1418—1920. számú végzése folytán 420 K tőke, 40 - 40 fillérben biróilag már meg­állapított, valamint a még felmerültendő költ­ségek erejéig Paks községben, a Bithory­­utca 22. számú házában, árverezést szenvedő lakásán leendő megtartására határidőül 1920.­­évi szeptember hó 21. napján deluta« 1 órája kitüzetik és ahhoz a verni szándékozók ezen­nel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az­ érintett ingóságok az 1881. évi LX. t.­e. 107. és 108­ §-ai értelmében készpénzfizetés mellett, a legtöbbet ígérőnek, szükség ese­tén becsáron alul is elfognak­ adatni. Amennyiben az elárverezendő ingóságo­kat mások is le-és felülfoglaltatták és azokra kielégítési jogot nyertek volna, ezen árverés az 1908. évi XLI. t.-c. 20. értelmében ezek javára is elrendeltetik. Felhivatnak mindazok, kik az elárverezen­dő ingóságok vételárából a végrehajtó kö­vetelését megelőző kielégittetéshez jogot tar­tanak, hogy amennyiben részükre a foglalás korábban eszközöltetett volna és ez a végre­hajtási jegyzőkönyvből ki nem tűnik, elsőbb­ségi bejelentéseiket az árverés megkezdéséig alulirt kiküldöttnél írásban vagy pedig szó­val bejelenteni el ne mulasszák. Paks, 1920. évi szeptember 9-én. Csery István kir. bíróság- végrehajtó. 62—1920. végrh. sz. Árverési hird­eti­fény. Alulírott kir. bírósági végrehajtó az 1908. évi XLI. t.-c. 19. §-a értelmében ezennel köz­hírré teszi, hogy a paksi kir. járásbíróság P. 492­4. 1920. számú végzése következté­ben dr. Engel Mór paksi ügyvéd által kép­viselt Hanga József paksi lakos javára, Pakson, a Deák Ferenc utca 46. számú házában lakó végrehajtást szenvedő ellen 1500 h s jár.­erejéig 1920. évi julius h­ó 30-án foganato­sított kielégítési végrehajtás utján lefoglalt és 4000 koronára becsült következő ingósá­gok, u. m.: 1039920 gyári számú Kayser­­féle fedeles családi varrógép, támlás hátú, ruganyos ülésü, két kartájú, bordó sziiü, virágos mintájú ripsszel bevont díván. 2 éves, fehér göndörszőrü anyasertés és fél éves, fehér göndörszőrű ártány nyilvános árveréses eladatnak. Az árverésnek a paksi kir. járásbíróság 1525/1920. számú végzése folytán 1500 kor. tőkekövetelés, ennek 1920 évi március hó 4 től járó 5 °/o kamatai és eddig 410 kor. 64 üli évben biróilag már megállapított, vala­mint a még felmerülendő költségek erejéig Paks községben Deák Ferenc­ utca 46. számú házában árverezést szenvedő lakásán leendő megtartására határidőül 1920. évi szeptember hó 21-ik nap­jának délutáni 4 órája fc Űzetik és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatták meg hogy az érii-

Next