Tolnamegyei Ujság, 1920 (2. évfolyam, 1-54. szám)

1920-12-04 / 51. szám

TOLNA MEGYEI ÚJSÁG 21920 december 4. Gazdasági Egyesület a szabad ke­reskedelem és a szabad forgalom mielőbbi visszaállítása érdekében in­tézzen felterjesztést a kormányhoz, mert csak így remélhető a gazdákra nézve annyira sérelmes intézkedések és viszásságok megszüntetése. Az in­dítványt a választmány egyhangúlag elfogadta és ifj. Leopold Lajosnak a hollandi földmivelésügyi kormány kiküldötteinek a hollandi tenyészálla­tok ügyében tett nyilatkozatainak is­mertetése után a gyűlés déli 1 óra­­­­kor véget ért. Rákosi Jenő levele a Tolnavármegyei Közművelődési Egyesülethez. Néhány héttel ezelőtt közöltük azt a meleghangú üdvözlő levelet, ame­lyet a Tolnavármegyei Közművelő­dési Egyesület elnöksége intézett az egész ország által ünnepelt Rákosi Jenőhöz. A nagy író az ő gazdag szellemi kincsesházából most köszönő választ küldött Forster Zoltán alispánhoz, a TKE elnökéhez. Bűn lenne, ha ezt a mély hazaszeretettől sárgázó írást egész terjedelmében közre nem ad­nánk. Rákosi minden betűjéből le­het tanulni, ha mást nem a hazai szeretetet. Erre van pedig ma leg­nagyobb szükségünk ! Álljanak itt tehát az ő klasszikus, lélekbe markoló sorai: Nagyságos Elnök úr! A Tolnavármegyei Közművelődési Egyesület nevében jubiláris ünnepem alatt hozzám intézett szíves üdvöz­letéért , fogadja hálás köszönetemet. Kérem legyen kegyes ez érzelmeimet az Egyesület tagjaival szemben­ is tolmácsolni. Oh mily mesés, szép és reménnyel teljes időnek látszott az, amelyben szerencsém volt Önök közt járni a nemzeti kultúra szolgálatá­ban. — Pedig akkor már méhében hordta ez az emberevő idő a mi bal­sorsunkat. Néha már akkor megszállt az eljövendők sejtelme, mert láttam, hogy az irány, amelybe tolódunk, a­­ mi históriai fejlődésünk vonalától tá­­­­vozik, a múlttal való kapcsolatunkat megszakítja s elejti azt a hagyomány gondolkozásunkban s alkotmányos érzületünkben, amely mindig biztos irányítója maradt a magyar elmék­nek. Nem magyar agyvelőkben ter­mett az, ami azóta ránk jött. Azért nem tudunk belőle kibonyolódni. Ha — mint Elnök úr mondja — én előre láttam az eljövendőket, bizony az csak súlyosbítja a helyzetemet s néha, egy-egy álmatlan éjszakán, gon­dolataimmal birkózva, megrázkódva kérdem magamtól, hogyan tudtam elkerülni a kas­szandrák sorsát, a megőrülést. Mert nehéz mindazt látni, amit látunk és tovább élni. Nincsen boldog ma Magyarországon a lelket­leneken kívül, csak a gyermek, aki még nem tudja és csak a halott, aki már nem tudja, hogy mivé lettünk. És nem szabad kétségbe esnünk, hanem hinnünk kell és dolgoznunk. Boldognak mondanám magamat, hogy látom Elnök ur hozzám intézett so­raiból a csüggedetlenséget és jövőbe reménnyel néző szemét. Ebben erő­sítse meg Elnök ur szívét a Minden­ható, Elnök ur pedig társai szivét, hogy a gyengék el ne tévelyedjenek az éjszakában. Mindnyájukat forró szeretettel üd­vözölve Elnök ur* hive és alázatos szolgája Rákosi Jenő. Hírek. — Karácsonyi vásár. A Szo­ciális Missiótársulat Szekszárdi Szervezete szegényeinek kará­csonyi felsegélyezése javára dec. 5-én a kath. Olvasókörben elő­adással egybekötött karácsonyi vásárt rendez. Művészi kivitelű játékok, pipere- és háztartási cikkek, ezenkívül ozsonnakávé, tea,­Sütemények kerülnek olcsón eladásra. A­ vásár kezdete d. u. 3 órakor. Belépőjegyek: sze­mélyjegy 5 K, családjegy 10 K. Felülfizetéseket a szegények ne­vében köszönettel fogad és nyil­­vánosan nyugtat az Elnökség. — Nyugdíjazások a vármegyénél. Tolnavármegye tiszti nyugdíjválaszt­­m­ánya december hó 1-én ülést tar­tott Forster Zoltán alispán elnöklé­sével, amelyen részt vettek: dr. Font Ferenc és dr. Leopold Kornél bizott­sági tagok, Kurcz Vilmos ny­­árva­széki elnök és Bajó Pál főszolgabíró. A bizotttság dr. Éry Márton főjegyző indokolt előterjesztése alapján Eibach Ödön szolgabirót, aki i. é. november hó 30 tól kezdve 14 évi szolgálat után háborús pótlékokkal együtt járó 2360 korona évi nyugdíjjal. Hradek Ede vármegyei irodatiszt pedig hos­­­szab betegsége következtében elő­állott munkaképtelensége miatt 1921. évi január hó 1-étől kezdve 35 évi szolgálat után a háborús pótlékok­kal együtt 5190 korona évi nyugdíj­jal nyugdíjaztatok. — A törvényhatósági, községi vá­lasztói jogi­­ javaslat ellen. Abauj- Tornavármegye közönsége Magyar­­ország kormányzójához, a nemzetgyű­léshez és a m. kir. kormányhoz fel­iratot intézett, amelyben a közönség, mivel a törvényhatósági és községi választójog reformjára vonatkozó törvényjavaslatokban a jelenlegi köz­jogi szervezetek teljes megsemmisi­tését, az értelmiségnek és a felelős­ségérzettel biró rétegeknek a törvény­hatósági bizottságokból és községi képviselőtestületekből való kiszorítá­sát, a nemzeti eszme évszázados zászlóvivőjének, az ősi vármegyének sírbatételét látja lelkének „egész ke­serűségével és felháborodásával“ til­takozik a javaslatoknak törvénybe­­iktatása ellen." Ez az összes törvény­i hatóságokkal közölt átirat várme­­gyénkhez is megérkezett s azzal — értesülünk szerint, — a f. évi december 16-i közgyűlés fog foglal­kozni. Érdekes, hogy Ferdinándy Gyula belügyminiszter, közigazgatási javaslatai ellen a saját vármegyéje, ahol mint vm. főjegyző működött, tiltakozik ilyen éles hangon és indít ellenük mozgalmat. — Földgáz Tolna megyében. Tudva­­levő, hogy az erdélyi földgázkutatás­sal egyidejűen az illetékes minisz­tériumok nagy képzettségű geológusai az ország meg nem szállott területén talajvizsgálatokat végeztek a földgáz és petróleumforrások kikutatása érde­kében. Ebből az időből származnak azok a fúrások, amelyek vármegyénk­ben Kurd-Csibrák környékén föld­gáz előfordulásokat tártak fel. Mivel a kormány ezeket a heverő termé­­szeti kincseket minél előbb a termelés és az ipari konszolidáció szolgálatába igyekszik állítani, "reményünk van arra, hogy legelőbb ezt a Budapest­hez legközelebb eső telepet fogják feltárni és ennek a földgázforrásnak a termékeit fogják Budapestre fel­vezetni. Természetes következménye lesz ennek, hogy "Kurd Csibrák kör­nyékén hamarosan gyárak létesülnek és hogy a földgázt a vármegye na­gyobb városaiba és községeibe is el­vezetik. Elsősorban Dombóvár, Bony­­hád, Szekszárd és Tolna kerülhet­nek­ szóba, mint olyan centrumok, amelyeken a gyáripari fejlődésnek a földgáz folytán kecsegtető kilátásai lehetnek. A tudományos kutatások szerint ott, ahol földgáz van, só is szokot lenni. Reményünk van tehát arra, hogy Tolna megye az országnak sót is fog szolgáltatni addig, amíg az elrabolt Kárpátok és Erdély só­bányáit ismét visszaszerezhetjük. — Esküvő. Birner István várme­gyei aljegyző folyó évi december hó 1-én a szekszárdi ref. templomban esküdött örök hűséget Szabó Etel­kának, Szabó Ferenc nyug. főgimn. tanár leányának. — Az egyesületek fokozottabb ellenőrzése. A belügyminiszter az 1918 október 31. és 1920 március 15-ig terjedő időn belül alakult egyesületek kormányhatóságilag látta­­r­ozott alapszabályait újabb felülbí­rálás alá veszi. Ezeknek az egyesü­leteknek 1. évi december 15-ig a megalakulástól 1920 november 15-ig terjedő időre vonatkozó részletes számadásaikat a belügyminiszterhez fel kel terjeszteniük, valamint ugyan­oda be kell mutatni az egyesületnek olyan ügyrendjét, amely eddig kor­mányhatóságilag láttamozni nem volt. A belügyminiszter rendelkezéseivel azt akarja elérni, hogy az egyesü­letek alapszabályai és ügyrendjei semmiféle, a közrendet és a tagok vagyoni érdekeit még legtávolabbról és veszélyeztethető intézkedést ne tartalmazhassanak. — A Vöröskereszt háborús műkö­désének befejezése. A magyar Vörös­­kereszt háborús működésének lezá­rása alkalmával az egyesület veze­tősége mandátumát lejártnak tekinti és egyben előterjesztést tett a Véd­nök úr ő főméltóságának, hogy az összes egyesületi főmegbízottakat, fő­­megbízott helyetteseket és megbízot­takat e tisztségüktől felmenteni ke­gyeskedjék. A Védnök úr ő főméltó­­sága ez előterjesztésnek múlt hó 19-iki legfelsőbb elhatározásával eleget tett és egyben felhatalmazta gróf Cseko­­nics Endre vbtt. elnököt, hogy a megbízotti kar mindazon tagjainak, kik lelkes és önfeláldozó munkájuk­kal az egylet működését a lefolyt háborúban előmozdították, köszöne­tét fejezze ki. Gróf Csekonics Endre elnök folyó hó 10 iki levelében kö­zölte a legfelsőbb köszönet­e nyilvá­nítását ifj. Leopold Lajos főmegbi­­zott helyettessel. Uz Megszűnnek a beszerző csopor­tok. A közalkalmazottak jórészének vágyát teljesiti a 2000—M. E. sz. kormányrendelet, mely szerint a tiszt­viselők kedvezményes ellátását, az eddig fennálló beszerzési csoportok helyett a jövőben mindenütt a szö­vetkezetek fogják lebonyolítani. Ez irányban az előmunkálatok már hó­napok óta folynak. A Köztisztvise­lők Szövetkezete Szekszárdon is fió­kot állít fel, a községekben pedig, ahol ilyen fiók nem lesz, a közalkal­mazottak a Hangya szövetkezeti fió­kok útján jutnak a kedvezményes ellátás tárgyát képező cikkekhez. — Vörheny és historitisz. Egyéb háborús nyomorúságok közepette jár­ványok is felütötték fejüket. A ma­gyar jövő reményét, a gyermeksere­­g­ét pusztítja megyeszerte a két leg­veszedelmesebb kór: a vörheny és difteritisz. Alapjában rendíti meg ezt a szerencsétlen országot, ha ezeknek a betegségeknek nem tudunk gátat vetni. Éppen azért mindenkinek kö­telessége, hogy az egészségügyi ha­tóságok utasítását követve megaka­dályozza e szörnyű nyavalyák szét­­hurcolását. " —­ A paksi ármentesítő társulat főmérnöke. Ismeretes, hogy Mihálik Géza igazgató-főmérnököt a társulat fegyelmi bizottsága, a kommunista uralom alatt tanúsított viselkedése miatt, hivatalvesztésre ítélte. Ezen I. fokú határozat azonban a földmive­­lésügyi miniszter feloldotta és a tár­sulatát a vizsgálat kiegészítésére és újabb határozat hozatalára utasította. A választmány azonban azon szem­pont által vezéreltetve, hogy a tár­sulat Miháliktól minél rövidebb idő alatt szabaduljon, a vizsgálat hossza­dalmas, körülményes eljárást igénylő kiegészítése és újabb fegyelmi hatá­rozat hozatala helyett­­ akként hatá­rozott, hogy Mihálik Gézát a társu­lat szolgálatából, a vízjogi törvény 96. §-ának második bekezdése és a társulati alapszabályok 51. §§-a értel­mében, név szerint is eszközölt egy­hangú szavazással meghozott határo­zatával egy évi felmondási idővel el­­bocsájtotta és részére a hivatkozott törvénycikk alapján kijáró egy évi illetményeit, a felfüggesztése alatt fel nem vett illetményeivel együtt, vagyis összesen 26.933 K 32 fillért a tár­sulat pénztárából kiutalványozta. Az­­ ekként megüresedett igazgató-főmér­nöki állásra a választmány Tóth Béla volt társulati szakaszmérnököt, a sza­kaszmérnöki állásra pedig Resli Vil­mos kir. mérnököt választotta mos­t Mádi Kovács István temetése­. Maii számunkban már megemlékez­tünk róla, hogy Mádi Kovács István nyug. igazságügyminiszteri tanácsos, gerjeni földbirtokos meghalt. A meleg­szívű öreg urat, akit megyeszerte mindenki csak szeretettel vett körül, november hó 26-án temették nagy elődei mellé a paksi ősi családi kő­­kriptába. Temetésén előkelő rokon­ságán kívül megjelentek dr. Klein Antal főispán, Forster Zoltán alispán és­ dr. Éri Márton vm. főjegyző veze­tésével csaknem az egész vármegyei tisztikar. Az igazságügyi hatóságok gyászküldöttségét dr. Pesthy Pál tör­vényszéki elnök vezette. Gerjen köz­ség 40 tagú,­ Dunaszentgyörgy 3­1 tagú küldöttséggel vett részt a gyász­szertartáson, amelyen ott láttuk Paks község elöljáróságát is Tarisznyás fő­jegyzővel és Molnár bíróval az élén, valamint Paks egész intelligenciáját, úgyszintén a faddiak népes küldött­ségét. Külön képviseltette magát a Paks—Fadd—Bogyiszlói Ármentesitő Társulat, amelynek az elhunyt éveken át vezető lelke és elnöke volt. A Szekszárd—Bátai Ármentesitő Tár­sulat küldöttségét Tóth Károly ny. igazgató-főmérnök vezette. — idegenek bejelentésének elmu­lasztása. Müller Bernét helyi lakost idegenek bejelentésének elmulasztása miatt 200 kör. pénzbüntetésre ítélte a rendőrség. — A népszámlálás. Az országos népszámlálás tízéves határideje ugyan már a múlt évben lejárt, azonban ezt az ország helyzetét híven vissza­tükröző műveletet a román megszállás okozta nehézségek miatt el kellett egy évvel halasztani. A kormány most rendelte el a lakosság össze­írását és az erre vonatkozó rendeletet a nyomtatványmintákkal már le is küldte a városhoz. A népszámlálási biztosokat — mint eddig — most is a tanítók közül fogják kinevezni. — Halálozás. Schand Gyulát, a Paksi Ármentesítő Társulat pénztár­­nokát súlyos csapás érte. Négy éves Zoltán fiacskája nov. 27-én meghalt. — A Népkonyhára adakoztak. A Tolnamegyei Takarék és Hitelbank x 500, dr. Leopold Kornél 200, We­ber Dénes 80, Wilczek Sándor 20, ifj. Leopold Lajos Szekszárd 5000, Leopold Lajos Budapest 200, Pir­­nitzer József és Fiai cég 40 ko­ronát, özv. dr. Beöthy Károlyné 100 koronát, 21 kg. babot, 70 kg. bur­gonyát, a szekszárdi Hangya szövet­kezet 100 kg. vöröshagymát. Ezen adományokért a népkonyha szegényei nevében hálás köszönetet mond báró Schell Józsefné.­­ Akik a katonai nyilvántartó hi­vatalnál nem jelentkeztek. A rend­őrség Zsoldos János helyi lakost, Szalai Ferenc és Tiffinger Alajos sióagárdi lakosokat 15 napi elzárásra és 100 korona pénzbüntetésre ítélte, mert a katonai nyilvántartó hivatal­nál nem jelentkeztek. Utóbbi kettő azonkívül engedély nélkül akarta át­lépni a határt. — Házvezetőnőnek ajánlko­zik jó házból való keresztény as­­­szony plébániára, vagy magános úr­hoz, vagy úrinőhöz, hova 6 éves kis fiacskáját is magával vihetné. Cím: Raksányiné Schwarczkopf Anna Szászvár.

Next