Tolnamegyei Ujság, 1920 (2. évfolyam, 1-54. szám)
1920-02-21 / 8. szám
I. évfolyam. Szekszárd, 1920 február 21 TOLNAMEGYEI ÚJSÁG KERESZTÉNY POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Előfizetési ár: egész évre 40 K, félévre 22 K, negyedévre 12 K, Vidéken 5, illetve 2—2 K-val több. — Egyes szám ára 1 K. Megjelenik minden szombaton. Előfizetési díjak és hirdetések, valamint a lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szekszárdi Népbank épületében. Telefonszám 85 és 102. Szerkesztő: SCHNEIDER*JÁNOS. Idegenben. Holdvilágos este elgyötörve bolygok, Úgy sajog a szivem ... sohsem leszek boldog! Hiába panaszlom búm a csillagoknak, Füzek árnyán futó, csobogó haboknak, Panaszom nem értik ... Fájdalmam nem érzik . .. Mert idegen nékik ! Mert idegen nékik ! Elkapja a szellő fájó sóhajtásom S megrezdül a levél megannyi faágon, S a méla hold bája, fénye, csalfasága Elragadja lelkem egy boldog hazába — Nagy Magyarországba! Hol panaszom értik, Fájdalmamat érzik, nem idegen nékik! Néma merengéssel járok rónát, bércet, Lelkemnek mélyébe zárva az egészet S a hazai szellő édes suttogása Rátalál szivemnek rezdülő húrjára ... S csendről, nyugalomról egy dalt zokog nékem, Olyan fájdalmasan, olyan ... olyan szépen Egy dalt suttog nékem!... Csendesül a szivem, hiszen boldog leszek, Magyar füzek árnyán majd ha pihenhetek S altató daluknál szövöm azt az álmot, Mely után oly régen s oly hiába vágyott Szegény beteg lelkem, Szegény beteg lelkem! PRUZSINSZKY ISTVÁN. 8. szám A jövő közoktatása. (Folytatás.) Első cikkemet azzal fejeztem be, hogy erre a tárgyra bővebben vissza fogok térni. Ezt most teszem azon okból, mert annyira közérdekű, hogy szükségesnek tartom, hogy szélesebb körben is közismert legyek, annyival is inkább, mivel hazánk és nemzetünk bármi néven nevezhető újraépítő munkájából minden egyes igaz magyarnak hazafias kötelessége a régi magyar tiszta erkölcsök szilárd alapján tántoríthatlan hűséggel megállva, a reá háramló munkarészt kivenni. Mert hogy óriási és sürgős munka vár kormány és államférfiaktól kezdve lefelé hazáját és nemzetét igazán szerető minden rendű és rangú egyénre szóval, írással és cselekedettel, azt felesleges szószaporítás lenne fejtegetnem. óriási és sürgős munka vár reánk iskolában, társadalomban és katonaságban. E három közül a legutolsónak munkáját mindenesetre legjobban el fogja végezni a nemzeti hadsereg fővezére s a körbe tömörült magyar tisztikar. Az iskolában való munka legelsősorban és legnagyobb részben ugyan a tanárok és tanítók dolga, ámde itt már a társadalomnak is van sok és felette fontos tennivalója s igen fontos társadalmi kívánnivalók fűződnek az iskolához. Harmadikul pedig a társadalomban való munka a társadalom minden egyes tagjára nézve egyenesen kötelező. A múlt esztendő két jelszónak beléje vitt erkölcstelen tartalmával támadta meg a magyar ifjú nemzedéknek és a magyar társadalomnak lelkületét, gondolkozását. Ez a két jelszó volt a „rombolás“ és „átképzés“. A múlt esztendő vad őrjöngéssel igyekezett lerombolni és kiirtani a magyar lelkekből még azt a csekély régi — mondhatjuk — ősi erkölcsi érzést is, melyet az évtizedeken át (1867 óta) külföldről sok mindenféle uton,és módon beszivárgott, itthon alattomosan ugyanazon utakon és módokkal terjesztett, közhatósági és társadalmi közönyösséggel szabadon tenyészni engedett sz nnypiszok lélekölő mérge még úgy ahogy meghagyott. Ez a romboló munka — sajnos — a magyar társadalomban, ennek leginkább alsó és legalsóbb, részben még a középrétegében is, igen nagy részben sikerült. Látjuk és érezzük utóhatásaiban. Hasonló módon igyekezett a múlt esztendő az ifjú nemzedék még romlatlan lelkületét a tanítóság útján átképezni arra a szennypiszok lelkületre, mellyel a felnőttek társadalmát olyan szíves volt eléggé szomorú eredménnyel beoltani. Hála az isteni Gondviselésnek, ez már nem sikerült, legalábbis nem úgy, amint tervezték. Nos, tartsuk csak meg a múlt esztendőnek ezt a két jelszavát, mint fogalomszókat, mert amint a világegyetemben az öröktől fogva működő teremtés alaptörvénye a rombolással karöltve járó átváltozás, azonképen az emberi építőmunka sem kezdődhet és folyhat tovább ezek nélkül. Meg kell tehát tartani feltétlenül ezt a két fogalomszót hazánk és nemzetünk jövendőjének újra átalakító munkájához, de összehasonlíthatatlanul szebb és nemesebb tartalom beléjük vitelével. Le kell tehát rombolni, ki kell irtani gyökerestől a magyar lelkekből mindazon indító okokat, s a rajtuk könnyelműen átsikló mindazon közönyöket, amelyek hatásával s amelyek miatt ütötte fel a múlt esztendő szomorú romboló munkája haza és nemzetölő hydrafejeit. Vissza tehát Vörösmarty, Petőfi, Arany János, Széchenyi, Kossuth és Deák hazafias, nemzeti tiszta erkölcsű korszakára, mint kiinduló alapra, melyen szilárd hűséggel vetve meg lábainkat, kezdjük meg és törhetlen kitartással folytassuk azt az átképző munkát, mellyel hazánk, nemzetünk és fajunk széttörhetetlen, megtámadhatatlan egységének uj ezredévét megalapozhatjuk. A vallás- és közoktatásügyi miniszter a „Középiskola reformjának előkészítése“ tárgyában kiadott rendeletében a reformokra vonatkozólag, mint már előző cikkemben is említettem, több kérdést állított fel, melyekre a középiskolai tanárok véleményeit és javaslatait kérte fel. Ezek a kérdések épen nem közönyösek a társadalomra nézve s ügynek kivételével jóformán ,valamennyi egyetlen kérdésbe foglalható össze. A kiindulási alap az, hogy a nemzetnek egyaánt szüksége van tudományos pályára előkészítő és általános jellegű, semmiféle pályára nem irányító intézetre vagy iskolára. Már most a kérdések összefoglalása ez : Lehet-e, hogy ezt a két feladatot egyugyanazon iskola teljesítse és pedig a gimnázium , hogy a 9—13 éves gyermekek közül elkülönítessenek azok, kik tudományos pályára készülnek, illetve már ebben az életkorban kezdődjön-e meg a tudományos pályára való előkészítés, végül helyes-e, s egyenesen belép a sötét kápolnába. Oda megy az oltár elé, letérdel és halkan imádkozik: — Szent Anyám, eljöttem Hozzád segítségedet kérni. Hallgass meg kérlek és járj közben isteni Fiadnál, hogy mentsen meg a bajból. Védje meg ártatlan négy gyermekemet és feleségemet és engedje meg, hogy szegény árva Hazám a vörösök nagy veszedelmétől mielőbb megszabaduljon. Adjon erőt és leleményességet, hogy életemet megmenthessem, hogy kicsiny családomnak gondozója lehessek. Óh hallgasd meg szűz Anyám imámat ! és légy velem mindörökké ! Ámen! A férfi felkelt. Kilépett a kápolna ajtaján. Körülnézett, hogy nem látja e valaki, majd elindult a réteken, szántókon és vetéseken keresztül. Éjfél után járhatott az idő, mert a göncölszekér rúdja már megfordult és kelet felé mutatott, amikor messziről malomkattogás ütötte meg a fülét. Megállt és hallgatódzott. Mély, siri csend, semmi hang, semmi nesz, az egész természet alszik, csak s e malompatak kereke zúg. Itt lakik tehát az a molnár, kinek ő megmentette az életét és aki megfogadta, hogy hacsak lehet, meghálálja az ő orvosi gondoskodását. Most három éve csak, hogy veszélyes baleset érte a molnárt, de az ő tudománya és a fáradhatlansága megtartotta az életnek és a családjának. Ejnek idején azonban nem akart bemenni hozzá, majd csak akkor, ha virrad. Úgy tett tehát, mint Jákob: követ tett a feje alá, betakaródzott a csillagos égbolttal és övéire gondolt, akik otthon érette aggódnak. Aludni azonban nem bírt. Ébren is látta azokat a szerencsétleneket, akiket a vörösek azért akasztottak fel, mert haragosaik alaptalanul feljelentették őket. Folyton a fülébe harsog a megkíntottak kétségbeesett jajkiáltása. Szomszédjának ha a serdülő ifjúság olyan ismereteket, melyekre minden polgárnak szüksége van, különfélekép és különféle iskolákban tanulja ? A társadalom szempontjából hamarosan meg lehet ezekre a kérdésekre felelni. Nézzük csak, hogy mi az egyik legfőbb és mondjuk meg, mélyreható oka annak, hogy iparos, kereskedő, középosztályú hivatalnok és tudományos képzettségű egyén egymással való társadalmi érintkezése sok tekintetben eleddig vagy rideg, csupán az elkerülhetetlen szükségesekre szorítkozó, vagy teljesen lehetetlen ? Egyik legfőbb oka ennek nyilvánvalóan az ugyanazon általános ismeretekben való tudásnak legkülönbözőbb foka vagy teljes tudatlansága. A társadalmi érintkezésekhez okvetlenül szükséges közös ismeretek tudásának különböző foka a tudományos és nem tudományos pályákon levők közt még a fővárosban is többé-kevésbé észrevehető, jóllehet ott elég sok olyan intézmény van, ahol az utóbbiak közül a kevésbé iskolázottak ismereteiket, tudásukat magánszorgalommal kibővíthetik, magukat tovább képezhetik. Annál szembeötlői!) ez a különbözőség, a silány iskolázottság, sőt vastag tudatlanság a vidéken, ahol igen kevés vagy egyáltalán semmiféle olyan komoly intézmény sincs, ahol a nem tudományos pályákon levők magukat tovább képezhetnék. Az ilyen csekély iskolázottsággal és csekély tudással elég gyakran még a társadalmi érintkezés módjának esetlensége és faragatlansága is karöltve szokott járni. Arra senki sem kényszeríthető, de fizikai lehetetlenség is, hogy bárki is az összes létező ipari munkák készítési módjából legalábbis annyit elsajátíthasson, hogy a majd százféle különböző ipart űzők mindegyikével tudjon mégis valamikép társadalmilag is érintkezni, mert hiszen más egyéb társalgási téma alig akad, ami pedig volna, ahhoz az illetőnek igen hézagos, vagy semmi fogalma sincs. Ép így van a kereskedőkkel szemben is, jóllehet itt mégis valamivel magasabb képzettséggel és jóval csiszoltabb társadalmi érintkezési móddal találkozunk. Ez a lépten-nyomon előbukkanó különbözőség egyik oka annak a gyűlöletnek, mellyel az egyik osztálybeliek a másik iránt viseletnek, dölyföseknek tekintvén emezeket, akik velük átallanak társadalmilag érintkezni s ez a gyülölség bizony éppen nem tetszetős azok előtt, akik ellen irányul a padlásáról látta az ártatlanok akasztását és a szive mindig hevesebben vert, ha eszébe jutott,hogy neki is az akasztófa lett volna a vége, ha önfeláldozó, jóemberek meg nem mentik, el nem rejtik. És most itt fekszik éjnek idején, mint az üldözött vad, távol övéitől, szabad ég alatt csak azért, mert nem tudott, nem akart a vörös tébolynak behódolni, Pirkadni kezd. Fölkel és a malom felé indul. Megáll egy pillanatra és elgondolkozik. Mi lesz, ha a molnár nem akar rája emlékezni, vagy ha ő is vörös? Körülnéz. Az egész szemhatáron nem látszik semmi gyanús. Ismét megindul és leballag a malom felé. Mikor a malom komondorjai megneszelték, csaholva rontottak neki, mintha föl akartak volna falni és csak nagy nehezen tudta botjával őket magától tovább tartani. A zajra kijött a molnár. — Jó reggelt Ferkó bácsi — szólította meg őt a bujdosó. A molnár elkergeti a kutyákat és örömmel ismeri meg az idegenben a debrői doktort. — Jézus Mária! csakugyan maga az doktor úr ? Bizony a hajnali szürkületben alig ismertem meg. Hát mi járatban van olyan korán ? Hol a kocsija? Mivel szolgálhatok? Tessék beljebb kerülni ! — Kedves Ferkó bácsi — bajban vagyok és arra kérem, segítsen. — Ha tudok doktor úr, igen szivesen. Da tessék besétálni! — Nem Ferkó bácsi, előbb itt kint beszéljük meg a dolgot. Halálra keresnek a vörösök. Meg kellett hazairól szöknöm. Azt gondoltam, hogy magához, mint becsületes emberhez megyek és itt, mint molnárlegény, vagy tehenes elbujdo A bujdosó. Tolna megyei történet a kommün idejéből. Esteledik. Az erdő szélén álló öreg kápolnának nyitva az ajtaja, mert az Isten anyja éjjel nappal kész a megszolultakat meghallgatni és segíteni. Borús az ég és a körvonalak mindinkább sötétednek. Az erdőből jön egy férfi és *