Tolnamegyei Ujság, 1940 (22. évfolyam, 1-94. szám)
1940-07-03 / 47. szám
HIL Értelmn. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Szekszárdi Népbank épületében. Telefonszám: 85 Előfizetési dij: Egész évre_ 12 pengő || Félévre-----------6 pengő Szekszárd, 1940 július 3. (Szerda) Felelős szerkesztő: BLÁZSIK FERENC A lap megjelenik minden szerdán és szombaton. Előfizetési díjak és hirdetések, valamint a lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. 47. adma. Hirdetések Alait A legkisebb hirdetés dija 1*60 pengő. — A hirdetés egy 60 milliméter széles hasábon valllméter soronként 10 fillér. Állást keresőknek 60 százalék kedvezmény. A hírrovatban elhelyezett reklám-, eljegyzési, családi hír, valamint a nyílt tér soronként 60 fillérbe kerül. Isten keze nehezedett Romániára, a világháború telhetetlen hullarabló hiénájára. Maszarikék és Benesék hazugságokon épült Csehszlovákiájának összeomlása után mindenki várta Oláhország megérdemelt sorsának elérkezését, mégis meglepetésszerű volt, hogy a kevantinizmus bűnfészkének urai olyan hirtelen voltak kénytelenek kivonulni Besszarábiából, az Oroszországtól rabolt gazdag tartományból. A népek nagy Istene diadalra juttatta az Igazságot és reméljük, hogy hamarosan szóhoz jut a mi Igazságunk is, mert a rabtartás szelleme nem az az erkölcsi alap, amelyen állva győzelemre lehet juttatni a fegyvereket. Érezte ezt Románia is és a szovjet ultimátumára nyomban kitakarodott a területről, amelynek másnyelvü lakosság rabként tartotta, 20 éven át megkínozta és kiszipolyozta. — Tudta azt a román király és kormánya, hogy a rabtartás szelleme nem az a népszellem, amely hősöket nevel, hiszen ez a szellem sokkal inkább alkalmas arra, hogy még azok szabadságát is elveszejtse, akik rövidlátó módon szolgálatába állanak. Éppen azért — ellentétben a világ által megcsodált parányi finn nép hősiességével — ész nélkül takarodott ki a magát Traján császár légiói utódainak hirdető horda az elrabolt országból. Az orosz ultimátumban kiszabott négy nap alatt megtisztult Besszarábia az oláhoktól és ez alatt az idő alatt mindenütt, még Amerikában is az a nézet kerekedett felül, hogy Románia, amikor ellenállás nélkül átadta Besszarábiát és Északbukovinát a Szovjetuniónak, maga is elismerte határai felülvizsgálása jogosságának elvét. Erkölcsi és történelmi fejlemény ez, mely elől Románia nem térhet ki, de ezt az általános területvíziót követeli az igazságosság és Európának szilárdabb alapokra való helyezése is. Csehszlovákia példája bebizonyította — írja a „Suisse“ című svájci lap, hogy a széthullást, ha egyszer megindult, nem lehet elhatárolni . Románia, ha már egyszer Moszkva előtt meghátrált, legjobban teszi, ha enged a magyar és a bolgár követeléseknek is. Az egész világ sajtója egyértelműen hangoztatja, hogy abban az igazságszolgáltatásban, amely huszonkét év múltán az érdemetlenül és jogtalanul gazdagodott Romániát is számonkérő szék elé állította, szóhoz kell jutni Magyarország és Bulgária jogos követeléseinek, mert ha a Szovjetunió megszálla Besszarábiát és Bukovinát, Magyarországnak éppolyan joga van Erdélyhez és Bulgáriának Dobrudzsához. Reng Magyar Testvérek! Történelmi idők zúgnak el felettünk, napok alatt országok tűnnek el Európa térképéről. Ma nemcsak a hadseregek, hanem egész nemzetek, népek milliói mérik össze erejüket. Jaj annak a nemzetnek, amely nem készült fel a legvégsőkig erre az erőmérkőzésre. Ma már nincsenek harcterek, a modern hadviselés az országok egész területét harctérré változtatta, ma már nincsenek a hadseregek mögött békésen élő városok, mert a repülőtámadások percek alatt csatatérré tudják tenni a legtávolibb és a legbékésebb várost is. Hogy a háborút sikeresen megvívhassák, a nemzeteknek az erős hadseregen kívül meg kell szerveznek az egész társadalmat, az egész nemzetet a védekezésre. Előttünk a példa arra, hogy egy teljesen megszervezett nemzet mily hallatlan erőkifejtésre képes. Hála a magyarok Istenének, már megvan az erős hadseregünk, van fejlett iparunk, amely a hadsereg szükségleteit ki tudja elégíteni, van szervezett légvédelmünk, mely megóv bennünket a légitámadás borzalmaitól. Ez azonban nem elég, gondoskodnunk kell arról is, hogy sebesült katonáink, a légitámadások során megsebesült asszonyaink és gyermekeink szenvedéseit enyhítsük, hogy a megfelelő orvosi kezeléssel és ápolással őket megint talpraállítsuk. Erre van hivatva a magyar vöröskereszt egylet. Még mindnyájunk emlékezetében él az az áldásos munka, amelyet a magyar vöröskereszt a világháborúban végzett. Hasonló, de még fokozottabb munka vár a vöröskeresztre egy esetleges elkövetkezendő háborúban is. a föld a fegyverek zajától és a népek e nagy mérkőzése közepette érezzük, hogy az Igazság Erdélyt is szabaddá teszi, mert nem tűrhető tovább, hogy 1919-ben fegyver és hatalom jogán — de elsősorban a nép sorainak a megbontásával — az emberi művelődés jelszavával szabad nemzeteket láncra verve rabságban tartsanak. Ez a munka lényegében a következőkben foglalható össze: betegszállító gépkocsi oszlopok, kórházvonatok, kórházak, üdülők felállítása, gyógyszerek, kötszerek és orvosi műszerek beszerzése, a hadseregnek és az itthoni ínségeseknek meleg ruhával, takaróval való ellátása, mindezeken felül a hadifoglyok és eltűntek felkutatására szolgáló szervezet fenntartása, stb. Ezeknek, a feladatoknak elvégzésére sok pénz, milliók kellenek, a magyar vöröskereszt azonban sajnos koldusszegény, koldusszegénnyé tette a trianoni békeparancs s amit ez még hagyott neki, azt tönkretette a forradalom. Mint sok mindent, teljesen újjá kell építenünk a magyar vöröskeresztet is, ha azt akarjuk, — és okvetlenül akarnunk kell — hogy működését megint legalább úgy fejthesse ki, mint a világháború alatt, amikor 40 millió aranykoronát költött a sebesültek és a betegek ápolására. A magyar vöröskereszt most abból a csekély anyagi támogatásból tengődik, amelyet a kormányzat neki juttatni tud és azokból az elszigetelt adományokból, amelyeket egyes jószívű adakozók nekik beküldenek. A magyar vörös-keresztnek ez a jövedelme csak arra elegendő, hogy adminisztrációs költségeit fedezze, de nem jut semmi arra, hogy nagy feladatára felkészülhessen. A kormányzat a vörös-kereszt támogatására előirányzott összeget növelni nem bírja, a társadalomnak, az egész érzetnek kell összefognia, hogy a magyar vörös-keresztet feladata elvégzésére képessé tegye. Magyar Testvérek! A magyar vörös-kereszt eddig sohasem kért, most azonban hozzátok fordul, nem alamizsnáért, hanem hathatós támogatásért, nem fillérekért, hanem pengőkért, hogy megszerezhesse azokat a milliókat, amelyek hivatása betöltéséhez elengedhetetlenül szükségesek. Mint felelős honvédelmi miniszter kötelességemnek tartom, hogy a legnagyobb nyomatékkal szólítsak fel mindenkit a vörös-kereszt ügyének felkarolására, kötelességemnek tartom — nemcsak a honvédség, de mindnyájunk érdekében, — hogy az egész nemzet fülébe kiáltsam: adakozz a magyar vörös-kereszt javára! Kötelességed, tehetségedhez képest támogatni a magyar vöröskeresztet, mert aki a vöröskeresztet támogatja, az önmagáról és a családjáról gondoskodik, aki kivonja magát az adakozás kötelezettsége alól, a nemzet, az összesség ellen bűnt követ el Magyar Testvéreim! Bízom benne, hogy megértetek engem, megértitek, hogy miről van szó, mint ahogyan megértették az idők szavát azok a magyar asszonyok, akik az idei nemzetközi vásár alkalmából 6000-en ajánlották fel vérüket gyógyítás céljaira. Most nem vért, hanem ennél sokkal kevesebbet: pénzt kérek Tőletek. Indítsátok meg a pengők áradatát a magyar vöröskereszt pénztárába, mert ezzel a jobb, a szebb magyar jövőnek áldoztok, annak a jobb és szebb jövőnek, amelyet minden magyar epedre vár s amely — úgy látom — Isten segítségével már útban van. Adakozzuk a Vörös Keresztnek! Bamiha Károly honvédelmi miniszter rádióbeszéde Egyes számára 12 fillér Hálaéneket zené a magyar kasza Ez idén a szokottnál lassabban ugyan, de már érik a búzakalász és sárgulnak a vetések. Még néhány napnyi derült és meleg időjárás, és a magyar ember kaszája a szó teljes értelmében belesivít a gabonába és megkezdődik a jó Isten kegyelméből a magyar mannahullás : az aratás. Nagy szó ez és kell, hogy betöltse szivünket: aratnakl Isten a megmondhatója, de mintha a magyar aratás más volna, mint más égitájaké, országoké és népeké. Jó, hogy épp az égitájakat tettem