Tolnamegyei Ujság, 1941 (23. évfolyam, 1-94. szám)

1941-03-29 / 24. szám

1941 március 29. TOLNA MEGYEI ÚJSÁG — Halálozás. Előző számunkban megemlékeztünk már róla, hogy főzv. Bati Jánosné szül. Stancsics Fanny, ny. szekszárdi polg. leány. Iskolai tanárnő, aki Szekszárd hölgy­társadalmának egész nemzedékeit oktatta, folyó hó 14-én Győrött 90 éves korában meghalt és ugyanott helyezték örök nyugalomra. Mint a Győrött megjelenő "Dunántúli Hírlap" írja, a megboldogult a győri Szociális Misszió Társulat örökös díszelnöke és a Szociális Misszió Társulat Országos Szervezetének kültagja volt. A Misszió úgy a győr­­nádorvárosi plébánia­templomban tartott engesztelő szentmisén, mint a temetésen testületileg, impozáns módon vett részt. — MANSz kulturestély Dombó­váron. A MANSz dombóvári cso­portja április 16-án az árvízkáro­sultak javára kulturestélyt rendez, melyen dr Germanus Gyula orszá­gos nevű orientalista, egyet, tanár fog előadást tartani. A kultúrestély iránt megyeszerte nagy érdeklődés nyilvánul meg. — Megöltek egy legényt. E hó 26 án Tamásiban a Kecskés féle kocs­mában szórakoztak a legények a sorozás után Ott voltak Pápai Isván és Berta János 21 éves legények is, akik közt régebb idő óta feszült volt a viszony. A két legény szóváltásba keveredett, majd Pápai István bele­kötött Bertába. Valahogy kikerültek a kocsma udvarára, ahol Pápai Ist­ván Berta Jánost 3 késszúrással meg­ölte. Pápait a csendőrség elfogta és beszállította a szekszárdi kir ügyész­ségre. A tettes teljes beismerésben van. — Nézze meg vasárnap a TSE-PEAC labdarugó baj­noki mérkőzését.4 — A dunaszentgyörgyi tűzoltó­­zenekar számára a Vármegyei Is­­kolánkívüli Népművelési Bizottság támogatásával zenetanfolyamot ren­deztek. A tanfolyam záróünnepélye folyó hó 23-án volt a tűzoltóság tantermében, dr Sulyok Kálmán kir. tanfelügyelő elnöklésével. — Benkő Gyula V. jegyző üdvözölte a nagy­számban megjelenteket. Majd Marosi Gyula tanító, a tanfolyam vezetője ismertette a zenekarral kapcsolatos célkitűzéseket. A zenekar szép mű­sora után dr Sulyok Kálmán kir. tanfelügyelő elismerő szavakkal em­lékezett meg e kulturmunkáról, ki­emelte annak újszerű népművelő ér­tékét Lendületes buzdító szavai a zenekar tagjaiban uj lelkesedést kel­tett. Az ünnepély dr Laczfy Endre tb. főszolgabiró, járási tűzrendészeti felügyelő zárószavaival ért véget. A tanfolyam karnagya E­metser György, előadója Kápolnás József tanító volt. — Letartóztatott betörő. E hó 18-án Kurdon betörtek Majoros György vasúti alkalmazott és Helin­­ger József földmives lakásába, ahon­nan pénzt és többszáz pengő értékű ruhákat és cipőket loptak el. A csendőrség a nyomozás során meg­állapította, hogy az újdombóvári postahivatalban Vékony Jánosné cí­mére Mátészalkára egy utazó bőrön­döt adott fel Vékony János nevű ügyon. A gyanú reá irányulván, a szekszárdi királyi ügyészség a cso­magot lefoglaltatta, a küldeményre váró Vékony Jánost pedig Máté­szalkán elfogatta. A nyomozás során kiderült, hogy a szekszárdi fogházba átszállított Vékony sok más betörést is elkövetett. Bünlajstromát most ál­lítják össze. — öngyilkosságok. Kern András paksi és Hamburger János nagy­­székelyi lakosok az öregséggel járó tehetetlenségük miatt megunták az életüket és felakasztották magukat. — Mórágy­­vásár: Mórágy köz­ségben a legközelebbi országos ál­lat- és kirakodóvásár április 9-én, lesz, melyre vészmentes helyről min­denféle állat felhajtható. Minden ser­tésről külön tárlatot kell kiállítani. — Nézze meg vasárnap a TSE—PEAC labdarugó baj­noki mérkőzését. Színészet Szekszárdon Pénteken népszerű propaganda árakon klasszikus előadás volt. Há­rom a kislány került színre. Schubert örökszép muzsikája nagy hatást vál­tott ki és a közönség sokat tapsolt a dalköltő bravúros személyesítőjé­nek, a kitűnő Galettának, fia Mary­nek, Milotay Gizinek, Győrffy Rózsi­nak, Kovács Annának, Tschöll papa szerepében Sárközinek és az elegáns Márai Edének. Szombaton és vasárnap óriási si­kerrel ment Galetta Ferenc szín­igazgatónak Sir a balalajka című nagy operettje. A kitűnő szerző, aki­nek Glória, a cirkusz csillaga ope­rettje Pécsett és egyéb színházakban is telt házakat vonzott, ez alkalom­mal is nagyszerűt alkotott. A bájos meséjű, pazar kiállítású, kitünően rendezett darab előadása alkalmat adott Deésy Ilonának, Milotay Gizi­nek, Győrffy Rózsának, Ha­bárynek, Kovács Annának, magának az illusz­tris szerzőnek Galetta Ferencnek, továbbá a kitűnő Márai Edének, az ötletes Csonka Endrének, Szedő La­josnak és a többieknek is tehetségük ragyogtatására. Reméljük, hogy ez a darab mindenütt nagy sikerrel fogja járni a magyar színpadokat. Hétfőn a Három huszár, kedden délután a János vitéz, este a Rácsos kapu, rácsos ablak, szerdán a Kaland ment nagy közönség előtt. Csütörtökön a budapesti Magyar Színház óriási sikerű zenés vígjátéka Az ördög nem alszik című zenés víg­játék kacagó orkán kíséretében ke­rült bemutatásra. A közönség pom­pásan mulatott a csupa humor és ötletből álló darabon, amelyben min­den elismerést megérdemelve játszot­tak az elragadóan nagyszerű Deésy Ilona, a kitűnő Máray Ede, a nagy karnikarozó képességű Kovács Anna, Csonka Endre, Szedő Lajos és Vékés István, valamint a többiek. Pénteken a darabot megismétlik. Szombaton és vasárnap a debre­ceni Csokonay színháznak a rádió ál­tal is nagy sikerrel közvetített ka­cagtató operettje, a Huszár kisas­­­szony megy. Hétfőn 32 és baka vagyok én, s Kedden Légy jó mindhalálig. Szerdán Luxemburg grófja kerül színre. Mind a három darab olcsó­­ helyárak mellett. A szekszárdi csapat nagy lendü­lettel kezdi a játékot és a bajai ka­pura sok veszélyes támadást vezet. Lövések kerülgetik a TISE kapuját, de az a baj, hogy messziről küldik azokat s így a jó bajai kapus kön­­nyen veszi birtokába. A szél a szek­szárdi csapatot segíti , így a bajia csapat elinduló támadásai nem bon­takozhatnak ki, de azért sem, mert a TSE védelme idejében avatkozik bele és küldi frontra csatárait. He­­lyenkint jó az iram és formás táma­dások gördülnek mindkét oldalon, de egyelőre a védelmek remekelnek A 28. percben két előzetes figyel­meztetés után Mihákot újabb beszé­dért a játékvezető kiállítja. A csonka szekszárdi csapat minden tagja két­szeres erővel dolgozik most. Az egy ember hiánya érezhető egy ideig mégis, de két perc múlva Sárosi fut el a bajai védők mellett s már a kapussal állana szemben, amikor egyik bajai védő durván felvágja s a megítélt 11 est Benau nagyszerűen csavarja az alsó sarokba. 1:0. To­vábbra is többet támad a TSE. Paulik fáradhatatlan, rengeteg hasz­nálható labdával küldi előre a csatá­rokat. A bajai csapat egy-két lefutása nem sok veszélyt jelent most, mert a szekszárdi csapat megmutatja, hogy küzdeni is tud. Szünetig tart­ják a védők az ellenfél nyomását.­­ Szünet után változatosabb lesz a­­ játék. A bajai csatárok veszélyes helyze­­­­teket készítenek elő, de Mezey és a védelem, Gyüszü—Pettrits, valamint a hátrahúzódott Pinkor és Bódi bár nehézségek árán, de megmentik a hálójukat az egyenlítő góltól. A 10. percben Kalász előregurut Sárosinak, ki ügyesen verekszi át magát em­berén és 2:0 ra emeli az eredményt. Változatos játék közben mindkét kapu sok veszélyben forog, de a sze­rencse nem a csatárok mellé szegő­dött. A 37. percben Sárosi egymás­után kétszer van jó helyzetben, de először kapufáról visszapattanó lö­­­vését Kalász helyezgeti és elsodor­ják, oda van, másodszor a közvetlen közelről rúgott labdáját a bajai ka­pus lábbal védi. Ezután nem törté­nik érdemleges esemény. A csapatok komolyan vették e mérkőzést, de mégis a lelkesebben és nagyobb fel­­készültséggel kiálló TSE megérde­melten nyerte a mérkőzést. A bajai csapat minden tagja nagyon igyeke­zett, mégsem sikerült sok minden nekik, viszont a szekszárdi csapat csonkaságának tudatában, nagyobb elszántsággal és odaadással küzdötte végig a 90 percet. Ha a TSE még komolyabban készül mérkőzéseire és azokon is hasonló harcikedvvel küzd, akkor remélheti a szebb egyesületi jövőjét. Mi lesz vasárnap? Szekszárdon a TSE a Pécsi PEAC csapatával tart fél 4 órai kezdettel bajnoki mérkőzést. A TSE csapata az elmúlt vasárnap már jobban ját­szott és reméljük, hogy a harmadik bajnoki mérkőzésen is folytatni tudja majd, sőt erősíteni a javulását. — Bonyhádon a BTK—Mohácsi TE mérkőzés lesz soron. A BTK nak már itt pontot kell szereznie, külö­nösen ha azt vesszük figyelembe, hogy ellenfele sem dicsekedhet ez évi babérokkal. A BZTE Bécsújhelyen a DVAC II ellen szerepel. A pécsi csapat győzelme a valószínűbb, i Dombóvár csapata Pécsett a PBTC !LEVENTE ÉS SPORT |-----------------------------------------I­TSE—BTISE 2:0 (1:0). Bajnoki­ Baja. Vezette: Sós. 5 vel veszi fel a küzdelmet. Nagy harc ígérkezik és reméljük, hogy tisztes eredményt érnek el a derék vasutasok. Nyilttér. E rovat alatt kellettekért a szerkesztői ig nem vállal felelőséget. Nyilatkozat: Betegszabadságomról visszatérve, arról értesültem, hogy felelőtlen for­rásból azt a hírt terjesztik rólam, mintha néhai édes­anyám zsidó­­származású lett volna, miből kifolyó­lag a küszöbön álló III. zsidótörvény rendelkezései reám nézve kellemetle­nek lehetnek. Kijelentem, hogy az illető hír­­terjesztő, vagy hírterjesztők aljas, jel­­lemtelen rágalmazók és mivel az egyik ilyan hírterjesztő — azonos­ságát megállapítottam —,az illető el­len a bűnvádi eljárás folyamatba té­tele iránt intézkedtem. Tamási, 1941 március 23. Dr. Szabó Elemér 214 járási főszolgabiró. Hirdetmény. Közhírré tesszük, hogy a felszámo­lás alatt álló Szekszárdi Földmivelők Hitelszövetkezete, mint az Országos Központi Hitelszövetkezet tagja, az 1941 évi március hó 9-én tartott közgyűlésén elhatározta, hogy az OKH kötelékébe tartozó Szekszárdi Népbank Szövetkezetbe olvad. — A K­T. 249. §-a alapján felhívjuk a netáni hitelezőket, hogy követelésü­ket e hirdetmény harmadszori közzé­tételétől számított 6 hónap alatt a törvényes következmények terhe alatt érvényesítsék. Szekszárd, 1941 március 24. 205 A felszámolók. Kiadó: Tolnamegyei Újság Hírlapkiadó Rt. Vezérigazgató: Schneider Elemér. Uj nemzedék, nemzeti Oltás Képes Krónika helybeli eladására és kézbesítésére uísúsúrusitel (rikkancsot) keres a Molnár Papírüzlet M kir. államépitészeti hivatal, Szekszárd, 1934/1941. Kivonatos­ versenytárgyalási hirdetmény Alulírott nyilvános versenytárgya­lást hirdetek a tengette-szőlőhegyi bekötő út 4­000—6­503. km szakasza földmunka, makadám és terméskő­burkolat készítési munkálataira. Csak szabályszerűen kiállított, alá­írt, pecséttel lezárt, sértetlen boríték­ban elhelyezett és közvetlenül, vagy posta útján beadott ajánlatok vézet­nek tárgyalás alá. Az ajánlat »Ajánlat a tengelic- szőlőhegyi bekötő út 4*000—6­503. km szelvénye közötti szakaszának kiépítésére« felirattal látandó el. Az ajánlatokat a vármegye alispáni hivatalában 1. évi április hó 15-én délelőtt 10 óráig kell benyújtani. Ugyanezen időpontig kell az aján­lati végösszeg 2*/§-ának megfelelő bánatpénzt letenni.

Next