Tolnamegyei Ujság, 1941 (23. évfolyam, 1-94. szám)
1941-01-04 / 2. szám
HOL évfolyam. Szerintuk 1941 Mr 4. (Szombat) HETENKÉNT KÉTSZER MEGJELENŐ KERESZTÉNY POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP Szerkesztőség és kiadóhivatal: Felelős szerkesztő Hirdetések árait Szekszárdi Népbank épületében. Telefonszám: 85 ' Előfizetési díj: Egész évre_ 12 pengő * || Félévre_______6 pengő BLÁZSIK FERENC A lap megjelenik minden szerdán és szombaton. Előfizetési díjak és hirdetések, valamint a lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. 2. szám. A legkisebb hirdetés dija P50 pengő. — A hirdetés egy 60 milliméter széles hasábon millimétersoronként 10 fillér. Állást keresőknek 50 százalék kedvezmény. A hírrovatban elhelyezett reklám-, eljegyzési, családi hír, valamint a nyílttér soronként 60 fillérbe kerül. *1 HP A magyar politikai élet két főmozzanat hatása alatt állott, amíg a megnagyobbodott Magyarországra felvirradt az Úr 1941-ik esztendejének hajnalhasadása, örvendetes az egyik és aggasztó a másik. Belpolitikáiig ugyanis örvendetes jelenség, hogy a magyar nemzeti társadalom mind gyorsabban ocsúdik fel ájultságából és a szélsőséges mozgalmak helyett a szociális Magyarország megalapozását maga veszi a kezébe. Néhány társadalmi szervezet szinte lavinaszerű sikerrel olvasztja magába a munkásság és a földmíves lakosság százezreit, más oldalról pedig komoly tudományos intézetekben folyik ,a munka az új Magyarország embereltartó kereteinek megállapítására. Akármilyen nehéz gazdaságilag az ország helyzete, a legszegényebb néprétegek szociális felemelésére mégis megindult a munka. Annyit már jelenthet erről a tisztességgel küzdő magyar frontról a sajtó, hogy a nemzeti társadalom minden osztálya át van hatva a gondolattól: a munkás és a munka megbecsülése nemzeti kötelesség. A másik nagy kérdése volt Magyarországnak az óév alkonyán a romániai magyar kisebbségek sorsa. Az az elvadult, sem az emberség, sem az igazságosság mértékét és korlátját nem ismerő izgatás, amely Romániában folyik a magyarság ellen, természetszerűen kétségessé teszi az Erdély román uralom alatt maradt részeiben élő magyarság helyzetét. Borzalmas kalandok rémségei elevenedik meg az átmenekült magyarok elbeszéléseiben, a terrornak és a vad tömegindulat jelenségeinek olyan sorozata, amelyet Európába nemcsak véghezvini, de szinte elképzelni is alig tudnának. A magyar közvélemény figyelme változatlan kitartással szegeződik erre a kérdésre s kétségtelen, hogy a Romániában rekedt magyarság helyzetén valamiképpen javítani kell, a mártíromság szenvedéseitől meg kell őket szabadítani. Ezt nemcsak a magyar összetartozandóság eleven érzése követeli meg és nemcsak a magyar nemzet méltósága, hanem az a bécsi döntés is, amelyet Románia kért és elismert a közöttünk fennforgott vitás kérdésben. Amennyiben Románia a bécsi döntés alapelvét nem tartja tiszteletben, előbb-utóbb kihívja maga ellen az ítéletet, hogy ránézve nem érvényesek a bécsi döntés román területet és román határt védő rendelkezései sem. Az újév előtti néhány napra esett a háború egyik legérdekesebb mozzanata is: Rooseveltnek az Északamerikai Egyesült Államok elnökének állásfoglalása. Roosevelt elnök megválasztása óta várta már ezt a beszédet a világ, amely ugyan tudta, hogy Amerika nem is semleges, hanem nem hadviselő állam, minden rokonérzése Anglia mellett van és Angliát sok hadiipari gyártmánnyal segíti, de mégis nagy kérdés volt, hogy váljon az új elnök megválasztása nem hoz-e amerikai katonaságot az európai harcmezőkre? Azaz, hogy nemcsak az európai harcmezőkről volt szó, az egész világ lángba borulhatott volna, ha Amerika hadat üzen a tengelyhatalmaknak. Talán jó jel a világnak az 1941. esztendőre, hogy Roosevelt elnök beszéde eloszlatta az eféle aggodalmakat. Amerika ezután sem hajlandó arra, hogy fiait idegen világrészek harctereire küldje, viszont az elnök az eddigi segítséget pénzben, fegyverben és repülőgépben még fokozottabb mértékben ígérte meg az angol birodalomnak. Az amerikai kérdésben tehát marad minden a régiben, itt is, mint a különféle harctereken, holtpont kristályosodott ki a háborúskodó felek között. A béke mindenesetre még nem tűnt fel 1941 belátható szemhatárán a szenvedő emberiség szemei előtt. Változás a földiMMi miniszteri székben Vitéz gróf Teleki Mihály földmivelésügyi miniszter állásáról lemondott. A kormányzó helyette losonci báró Bánffy Dániel erdélyi földbirtokost nevezte ki földmivelésügyi miniszterré. Ezzel a kinevezéssel megoldódott az erdélyiek képviselete a kormányban. Az uj földmivelésügyi miniszter az 1893. évben Nagyenyeden született, résztvett a világháborúban, ahol több kitüntetést szerzett. Báró Bánffy Dá- Felszabadulás Irta: Könnyű László Hajnal óta nagy a sürgés-forgás, lányok, az asszonyok hordják a virágot. Legények díszítik az utcádat. Készül a bevonulási díszkapu, házakon a szeptemberi, korareggeli szél meglobogtatja a huszesztendeig rejtegetett magyar zászló gyönyörű színeit. Az emberek az utcákon csoportba verődnek. Még mindig nem akarják elhinni, hogy húsz éven át rejtegetett álmuk, legféltettebb, titkos reménységük végre valóra vált. Szájról-szájra adták tovább a szót, csakhogy megértük végre. Csakhogy felvirradt ránk ez az áldott szent nap! Közös boldogságukat százszor ismételgetik egymás után, hogy meggyőzzék önel magukat : ami most történik, nem álom csupán, hanem a legszebb álmokat is megszégyenítő, ragyogó valóság. A kis falu olyan, mint a zsongó méhkas. Serényen dolgozik mindenki. Az asszonyok, a lányok ruhájukat pántlikázzák, pruszlikokat készítenek, a lobogós ingeket, gattyákat díszítik nemzeti szalaggal. Árvalányhajból bokrétát kötnek a legények kalapja mellé. Azok a legények, akik nem a díszítésnél dolgoznak, hajnal óta a lovakat pucérálják, fésülik, kefélik, törölgetik. Ragyognak is a tisztaságtól. Sörényüket, farkukat befonják, a szerszámra színes pántlikából sallangot készítenek. Ahogy kivilágosodott, a gyermeksereg is özönleni kezdett az iskola felé, amelynek ormán már ott csattog az enyhe szélben a háromszínű Szűz Máriás zászló. A gyermekek kitágult szemmel, büszkén tekintenek a drága jelre. A fiuk megemelik kalapjukat. Valami határtalan lelkesedés árad szét kicsinyke szivekben. Valahol lelküknek mélyén öntudatlanul is a titokban tanult verssorok zengenek: Magyar vagyok, magyar. Magyarnak születtem ... Belépnek a kapun. Odabent már javában folyik a munka. A tanító úr hajnal óta talpon van. Egészen eddig szaladgált, egyik háztól a másikig. Tanácsot adott, irányított mindenütt. Segített a díszítés apró munkájában, beszélt a vezetőkkel. Megállapodtak a műsorban. Hogyne, mikor ennek a feledhetetlen, gyönyörű ünnepségnek ő lesz a rendezője. Egy kicsit már kopott ferencjóskája simul rajta. A gomblyukában nemzeti kokárda ékeskedik. Mellére kitűzte háborús érmeit. Az ősz hajjal koronázott szép magyar arc mélyén ma különös büszkeséggel és lelkesedéssel csillognak hitet osztó szemei. A lázas munkától, hajszás készülődéstől kipirult arcával úgy áll a gyermeksereg élén, mint a felszabadulás örömteli hirdetője. De kezdődik is már az ének. A vékony harmóniumszó mellett először gyengén, aztán mint bátrabban tör fölfelé a fenséges dallam: Isten áldd meg a magyart! És az ajtón, az ablakon át kiszűrődő dallamot elkapják arra járó emberek, csoportokba verődve felerősítik a hangot. Mindig többen lesznek. Kívül és belül már hatalmas énekkar zúgjazengi a könyörgő imádságot. Az ének pedig száll a szelek szárnyán, már együtt énekli az egész készülődő magyar falu. — Az emberek szeme megtelik könnyel, a dacos szájak megvonaglanak. Különösen az utolsó sor rázza meg őket. Megbűnhődte már e nép a múltat s jövendőt. Nem szégyenlik a zokogást. Egymás nyakába borulnak és sírástól elcsukló hangon ismétlik a szent éneket. Igen, mert a húszéves elnyomás alatt ők valamennyien megbűnhödték a múltat s jövendőt. De az idő múlik. A tanulással sietni kell. A magyarruhás kislányok és kisfiuk egymásután mondják el a tanító urnák a megtanult üdvözlő szavakat. Némelyiknek már most elcsukükt a hangja, mert érzi, hogy olyan ünnepi percek szószólója lesz, amilyenre évtizedek óta nem emlékszik a kis magyar falu. A tanító ur is készülődik. Szép kerek betűkkel megirt beszédét ki tudja hányadszor futja már keresztül. Vérével irt szavak azok. Amig irta, lelki szemei előtt a két évtizedes elnyomás minden lázító, kétségbeejtő képe pergett le. Látta a magyar zászló letiprását, a magyar múlt megcsúfolását, magyar emberek megrugdosását, a konkolyhintók mérgezését, az elhangzott magyar szóért, Himnuszért járó pofozást, korbácsolást. Lelkének mélyén ott dübörgött a letörhetetlen élniakarás, mely húsz évnek minden keserves szenvedésein át is hinni tudott és hinni akart ebben a gyönyörű napban, a dicsőséges felszabadulásban. A keserűség feloldódott a hatalmas örömmámorban, kitörő lelkesedésben és győzelmi himnuszban. A percek peregtek, az érzés órája közeledett. A kis sereg kivonult a magyar zászlóval az iskola előtti térre. Már ott állt a bandérium. A magyar ruhás lányok csoportja. A cigány zenekar. Az összeverődött sokaság az ünneplő ruhás asszonyok és férfiak. A tanító ur elrendezte a menetet. Toporzékoló paripákon előre vágtatott a lovastSndérium. Ezután következett a magyar jövendő zászlós serege, őket követték a mosolygó arcú magyarruhás lányok. A magyar élet gyönyörű ígéretei. És a menetet bezárta az ünnepi ruhás férfiak és asszonyok tisztes serege, úgy vonult ez a nép, mint husvétkor a feltámadás ünnepén. Zászlósán, virágosan, énekelve, szent megszállottsággal és áhítattal. A túláradó telkekből kicsattant a magyaros lel- Egyes számára 12 fillér