Tolnamegyei Ujság, 1943 (25. évfolyam, 1-93. szám)
1943-05-01 / 29. szám
XXV. évfolyam. Szekálin, 1943 miles 1. (Szombat) 29. szám. TOLNAMEGYEI ÚJSÁG HETi du i:«»¥ T KÉTSZER MEGJELENŐ KERESZTÉNY POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP Szerkesztőség és kiadóhivatal: SZEKSZÁRDI NÉPBANK ÉPÜLETÉBEN. — TELEFONSZÁM: 20—86 Előfizetési díj: IS pengő || Féléne ...... 6 pengő Felelős szerkesztő: BLÁZSIK FERENC ▲ lap megjelenik minden szerdán és szombaton. Előfizetési díjak és hirdetések, valamint a lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Hirdetések árait Legkisebb hirdetés 2 P, a hirdetés szövegoldalon egy hasábmm 10 fillér. A reklám, eljegyzési, családi hír nyilttér sora 1 P, minimum 4 P. Bankok, részvénytársaságok, szövetkezetek közgyűlési meghívói, mérlegek mm sora 26 fillér. Minimum 200 mm terjedelemben. Köszönetnyilvánítás mm-ként 16 fillér, minimum 6 pengő. jJlástkeresőknek 60 százalék engedmény. Egér évre Dr Antal István nemzetvédelmi propagandaminiszter nagyszombaton „Magyar húsvét“ címmel beszédet mondott a rádióban. Nagyszombat, a feltámadás napja, — kezdte beszédét a miniszter — jellegzetes magyar ünnep és a nemzet évszázadok során számtalanszor merített a feltámadás gondolatából erkölcsi erőt a maga viszontagságos Kálvária-útjának bejárására. Feltámadtunk ezer évvel ezelőtt, amikor Szent Itván királyunk atyai kezéből megújhodtunk a keresztség szentségében, feltámadtunk Mohi után egy zseniális király államszervező és építő akaratából. Feltámadtunk a mohácsi tragédiát követően s feltámadtunk szabadságküzdelmeink bukásaiból is. Az egyik legnagyobb példa pedig a maga drámai, de felemelő tanulságaival még közvetlenül itt van előttünk: a trianoni feltámadásban, amelynek küzdelmes és országépitő negyedszázada örökre összeforrott a mi nagy vezérünk, hőn szeretett Kormányzó Urunk történelmi nevével és történelmi munkájával. Mostani feltámadásunkért való küzdelem — úgymond — voltaképpen folytatása az ezeréves magyar sors törvényének. Harcban állunk az ázsiai bolsevizmussal, amely a vér és a pusztulás örvényébe akarja süllyeszteni mindazt az emberi és erkölcsi értéket, amelyet a keresztény kultúra és civilizáció kétezer éven át alkotott. Ez a kegyetlen és vad áradat nem tudta áttörni azokat a védőgátakat, amelyeket nagy szövetségesünk, a német nemzet a legdrágább építőanyagból, fiainak százezreiből épített. Az, hogy mi magyarok erőinkhez, helyzetünkhöz és körülményeinkhez képest — és ezekhez viszonyítva is bizony, igen nagy áldozatok árán — segítettünk és segítünk nekik ebben a világtörténelmi jelentőségű misszióban, ez nemcsak ezeréves történelmi hivatásunk mai parancstevéséből, de a saját életünk és érdekeink értelméből is következik. Ezt az áradatot csakis a német és szövetséges fegyverek tartóztathatták fel, közöttük az ősi magyar kard is, amely az elmúlt ezredév során annyiszor kiröppent hüvelyéből, ha Európa határán ellenség jelent meg. Mert igenis, Európáért, a keresztény kultúráért, a nyugati életformáért, de egyben saját egzisztenciánk, jövőnk, fennmaradásunk érdekében küzdöttünk és véreztünk a Don hídfőállásain, mert ne feledjük, erről van most szó: fennmaradásunkról, szabadságunkról, függetlenségünkről és az ősi magyar jogok teljességéről. Az egész magyar közéletet — állapította meg Antal István — a felelősségérzetnek olyan mértéke jellemzi és uralja, amelyet valóban csak államalkotó népeknél lehet a nehéz órákban tapasztalni. Tévedés volna azt hinni, hogy a nemzet sorsáért csak azok felelősek, akiket a Gondviselés a nemzet élére állított, felelősek vagyunk mindannyian kivétel nélkül, mert a haza legkisebb polgárának a munkája és magatartása is befolyásolja az egész közösség sorsának alakulását. Ma nincsenek külön magyar sorsok: nincs külön magyar vezető sors, középosztálysors, gazdasors, munkássors, csak egyetlen közös és egyetemes magyar sors van. A trianoni összeomlás előtt a magyar világot csaknem csorbítatlanul meg lehetett volna menteni, ha az erkölcsi ellenálló erőnek, a fegyelemnek, a kitartásnak, az összefogásnak és az erős kéznek csupán egy kevés mértékével rendelkezünk. Ha megőrizzük nyugalmunkat, hidegvérünket, józanságunkat, jövőbe vetett hitünket, bizalmunkat s fenntartjuk a nemzet belső rendjét, a szociális békét, az államhatalom erejét és tekintélyét, reánk szabadulhat a világtörténelem legnagyobb orkánja, nincs olyan uisztító vihar a mai felfordult világban, amellyel a siker jegyében nem tudnánk szembeszállni. A Siószabályozás gazdasági jelentősége A Sió szabályozása és hajózhatóvá tétele nemcsak a Balatont érintő Fejér, Somogy, Veszprém és Zala vármegyék érdekét szolgálja, de éppen olyan nagy haszonnal jár a Sió mentén 20—25 km-es körzetben lévő területre, vagyis vármegyénk tekintélyes területére, sőt a Dunamente bizonyos részére is. Most, hogy a Sió hajózhatóvá tételének munkálatai megindultak, röviden meg kell emlékezni a Siócsatorna történetéről is. A Sión az első munkálatokat Krisztus után 300 körül a rómaiak végezték. A Balaton túlfolyó vize a Sió völgyön és a Sárrét mocsarain át húzódott le a Duna felé. A rómaiak után a XVIII. századig nem történt a Sió mentén nagyobb munka, csupán egypár tervezettel találkozunk, melyek egy része a Balaton lecsapolására vonatkozott. 1820 körül kezdték meg a szabályozási munkálatokat, de az akkori viszonyok közt oly kisméretű csatornát terveztek és olyan nehezen ment a munka, hogy az akkor létesített csatornák csupán a Sióvölgy víztelenitését szolgálták, de a Balaton vízsziningadozása továbbra is 2 és fél méteres határok közt maradt. 1879-ben például 193 cm-es vízállás volt. Ha az újból megismétlődnék, azt jelentené, hogy a somogyi oldalon a legtöbb fürdőtelepen az utcákon csónakon lehetne közlekedni. Az akkori vizbajok lassan megérlelték a Sió bővitésének szükségét és az 1888—89-ban a Mérnökegyesületben megindult vita ráterelte a közfigyelmet a Balaton vízszinállandósításának ügyére. A munkálatok 1900-ban meg is indultak és két év alatt elkészültek, azonban a meder nem bizonyult elegendőnek, ősszel és tavasszal az egész Sióvölgy víz alá került, a meder összecsúszott az 1910-es évben már csak 12—14 köbméter vizet lehetett másodpercenként leereszteni a Balatonból, anélkül, hogy a Sió völgyében jelentős károkat ne okozott volna. Ebben az időben a Balaton somogyi oldalán erősen fellendült a fürdőélet és követelte a víz színének a megengedett határok között való tartását. A siómenti birtokosok és a balatonmentiek érdekellentéte mindig hangosabb lett, míg végre rájöttek arra, hogy nincs is érdekellentét, hanem közös érdek a Sió megfelelő módon kibővítése, mert akkor a Balaton által kívánt vizet le lehet ereszteni anélkül, hogy a Sió mentén kárt okozna és a Sió hajózhatóvá tétele miatt szükséges vízlépcsők éppoly szükségesek a Balaton híveinek, mint a siómenti tulajdonosoknak, mert a hajózáshoz szükséges tározott víz a nyári szárazság idején nem kívánja a balatoni vízeresztést, viszont a siómentieket ellátja a szükséges fürdő, itató és öntöző vízzel. A két érdekeltség összefogása és a balatonmenti politikusok kitartó munkája eredményezte az 1908. évi XLIX. törvénycikket, amely a Balaton és a Sió szabályozása céljára 5 millió koronát bocsátott rendelkezésre. A legelső lépés volt a meder megfelelő bővítése. 18 m fenékszélességűre bővítették ki a medret, úgyhogy a vízszin szélessége 27— 30 m között váltakozik. Ez a szélesség elegendő arra, hogy két 100 tonnás uszályhajó kitérhessen egymásnak. A Sió hajózhatóvá tétele zsilipek segélyével történik. Jelenleg ugyanis az a helyzet, hogy Siófoknál a körülbelül 3 méteres vizszintkülönbséget 1 táblás zsilip hidalja át. A végzendő munkálatoknak a következő hasznuk lesz. — Az ország viziuthálózatát mintegy 200 km uj viziuttal növelhetjük s az egész Siómentét, vármegyénk belterületét bekapcsoljuk a minden más közlekedésnél lényegesen olcsóbb viziúthálózatba. Az érdekeltek bevonásával megtartott adatszerzés tanúsága szerint a Sió várható évi forgalma a legóvatosabb számítás szerint is 350.000 tonnát fog kitenni 23 millió 200.000 tonna kilométer árumozgósitással. Az olcsó viziuton, vizierőn kívül nem hagyhatjuk említés nélkül az öntözési lehetőségeket sem. A zsilipek környékén a felső vízszint kínálkozik arra, hogy a Sió mentén gravitációs úton vagy kis emelési magassággal öntöző telepek létesüljenek. Az igen termékeny és jó talajú Sióvölgy igen kis költséggel gyümölcsös és zöldséges kertté alakítható át, így a Balaton zöldségellátása egy olcsó vizi uton meg volna oldva. Végül a viziutak mellett a gyárak letelepedése, a siómenti utak fejlesztése a viziuton odaszállított olcsó kővel mind olyan előny, amit egyelőre meghatározni és pengőben értékelni nem lehet. Ezeket az előnyöket pedig a most meginduló szabályozásnál annak az akciónak lehet köszönni, amelyen vitéz Mádi Ko~vács Imre főispán lankadatlan erővel és nagy sikerrel munkálkodik. Egyes szám ára 20 fillér