Tolnavármegye, 1891 (1. évfolyam, 1-52. szám)
1891-11-08 / 45. szám
2. TOLNA VÁRMEGYE. 1891. november 8. Jó szivekhez fordulunk azért. Felhívjuk városunk , a vidék tehetősebb polgárait , különösen kiterjedt intelligenciánkat, adjon, aki mit tud, hozza össze filléreit szegény és gazdag, — így egyesült erővel, ha nem is mindent, de sokat tehetünk. Tegyünk! segítsünk! ezt kívánja az embérbaráti nemes érzelem, a hazafiui kötelesség és saját jól felfogott érdekünk!. ...*V . i . ’ • '' ' % — Az esztergomi prímás. Végre megtörtént. Hosszú és heves küzdelmek után a primási széket betöltötték. A magyar katholikus egyház fejévé Vaszary Kolos, pannonhalmi főapátot nevezte ki a király és ezzel véget vetett a kínos versengésnek, melyet hónapok óta akkora elkeseredettséggel folytattak. Eleinte általánosan azt hitték, hogy Simor utódjául a király Lamissa József egri érseket szemelte ki, mert ez a főpap, — magas egyházi rangja mellett — olyan kiváló szellemi tehetségekkel van megadva, hogy díszére vált volna állásának. A kormány, de különösen Szapáry Gyula gróf sokat fáradozott e kinevezés körül és a király beleegyezését adta, sőt állítólag már alá is írta volna a kinevezési dekrétumot, mely ellen csak Rómában emeltek kifogást., mert Samassa az elkeresztelési kérdésben a kormány szabadelvű felfogását pártolta. Ezt nem tudták megbocsátani a magyar főpapnak. Sokáig nagy zavarban volt a magyar kormány, hogy Samassa helyett kit kandidáljon a prímási székre. Derék főpapokban nincsen ugyan hiány Magyarországban, de miután e politikai tekintetben is igen fontos állást csak olyan férfiú töltheti be, aki alá tudja rendelni a kicsinyes felekezeti szempontot a nemzeti érdeknek, a kormány kénytelen volt az illető főpapok politikai nézeteit is fontolóra venni, mielőtt kandidációba hoznák ő felsége előtt. Miután Samassa egri érseket Rómában elejtették, a kormány figyelme Hidassy Kornél felé irányult, aki azonban nem igen mutatkozott hajlandónak a felajánlott prímási szék elfoglalására. Másrészt azonban élénk tárgyalásokat folytattak Rómával a Samassa iránt táplált aggályok megszüntetése céljából és csak miután a Vatikán hangulata Samassa irányában nem volt megváltozható, akkor határozta el a kormány, hogy Vaszary Kolos kandidációját szóba hozza a király előtt, aki késznek nyilatkozott a kinevezési dekrétum aláírására. Vaszary Kolos pannonhalmi főapát egyébiránt igen nagy kegyben áll az udvarnál. József főhercegnek gyakori vendége és a lefolyt nyáron szintén megfordult Alcsuthon a főherceg palotájában. A pannonhalmi főapát személyében a magyar katholikus egyház olyan fejet nyer, a ki teljes tudatában van ama feladatoknak, mik állásával járnak. Széles látkör, alapos tudományosság és magas röptű szellem a tulajdonságok, melyek e főpapot jellemzik. Hazafias irányban kifejtett működése különösen a tanügy terén általánosan ismeretes, mert Vaszary 25 esztendeig működött a bencések középiskoláiban, mint tanár és igazgató és ez idő alatt akkora sikereket mutathatott fel, mint csak kevés tanférfiú e hazában.. . A politikával nem sokat törődött és mint a főrendiház tagja a kormány előterjesztései mellett foglalt állást. Az elkeresztelési vitában olyan módozatot ajánlt a kormánynak, mely a kath. szülők jogának megfelelt, a nélkül, hogy más felekezetű szülők érdekeibe ütköznék. A módozat meg is nyerte a kormány tetszését, sőt Rómában is helyes megoldáskép el lett fogadva. A magyar közvélemény megnyugvással fogadja Vaszary Kolos főapátnak a prímási székre való kinevezését. Bízik abban, hogy nála az egyházi és a magyar nemzeti érdekek mindenkor szép összhangban lesznek, magas egyházi állásában nem fog megfeledkezni hazafiui kötelességeiről. Ez minden, amit a magyar nemzet a kath. egyház fejétől várhat és e várakozásban nem fog csalódni. Mert Vaszary Kolos főapát múltja elég biztosíték arra, hogy hazafias szellem tekintetében senki vele nem vetélkedhetik. Mint tanár, kitűnő apostola volt a magyarságnak, mint rendfőnök mindig hazafias irányban működött és oly kitünően adminisztrált, hogy példa gyanánt ragyogott mindenütt, ahol e tulajdonságokat méltányolni tudják. Magyarország primási széke díszes hely. Hercegi címmel jár és fejedelmi tekintélyt kölcsönöz. Az a férfiú, kit ez állásra kiszemeltek, meg fog állani helyén, mert érdemes mind a kettőre. A kinevezést örömmel fogadta az ország s elégedetten tekint Esztergom felé, mint ama helyre- honnan a felekezeti béke és megtérhetés melegítő napja dereng felénk. Küldöttség a főgymnásium ügyében. Bonyhádon, mint olvasóink tudják, a főgymnásium érdekében mozgalom indult meg, amely mindinkább nagyobb mérvben vonja magára a közfigyelmet. Habár mi lapunkban elejétől fogva, a már több ízben kifejtett okokból, a Szegzárdón létesítendő felekezet nélküli jellegű főgymnásium eszméje mellett foglaltunk állást, mely álláspontunk helyessége mellett meggyőzően szól most már ama körülmény is, hogy megyénk fő- és alispánja a náluk ez ügyben tisztelgett küldöttség előtt hasonló értelemben nyilatkoztak, mégis általánosabb szempontból ítélve meg a bonyhádiak akcióját, nem hallgathatjuk el örömünket azon élénk érdeklődés, lelkesült fáradozás és áldozatkészség fölött, melyet Bonyhád intelligens társadalma,a mai indolens világban, egy kulturális cél iránt tanúsít és csak kötelességet teljesítünk, ha a bonyhádi közönségnek ily irányú törekvését a nyilvánosság előtt elismeréssel kísérjük. Mint alapunk más helyen közölt kimutatásból kitűnik, magában Bonyhádonj a főgymnásium létesítésére, vagyis a jelenlegi algymnásium kiegészítésére rövid pár nap alatt több mint tízezer forintot írtak alá, ami minden szónál jobban bizonyítja az ottani közönség meleg érdeklődés- és áldozatkészségét az ügy iránt. Ugyancsak a bonyhádi főgymnásium érdekében *az elmúlt csütörtökön nagyobb küldöttség tisztelgett gróf Széchenyi Sándor főispán és Simontsits Béla alispán uraknál. A küldöttség tagjai voltak: Nádassy Kálmán a tolna, somogy-baranyai ev. egyházmegye világi felügyelője, Gyalogh István a bonyhádi ev. algymnásium igazgatója, Graf József bonyhádi, Horváth Sándor paksi, Wagner Sámuel varsádi, Wiezner Boldizsár marosi, Wágner János felső-nánai, Hammel Alajos kétyi ev. lelkészek, Dr. Láng Frigyes tb. főorvos Zombáról, dr. Póth Bndó Bonyhádról, Kirchknopf Ágoston bonyhádi ügyvéd tb. tiszti ügyész, Totth Ödön ügyvéd, Kurz Vilmos árvaszéki elnök, Föld ós Vilmos tiszti ügyész, Somba Gyula ev. tanító Majosról. A küldöttség vezetője és szónoka Nádassy Kálmán ev. egyházmegyei felügyelő volt, aki mindkét helyen a megye kormányzó köreinek rokonszenvét és jóindulatát kérte ki az ügy iránt. Főispán ur ő méltósága szívélyesen fogadta a küldöttséget és válaszában kijelentette, hogy egy főgymnásiumnak Tolna vármegyében leendő létesítését a maga részéről szintén rendkívül szükségesnek tartja, de a jelen mozgalommal szemben mindaddig indifferens álláspontot kénytelen elfoglalni, ameddig a két év előtt Szegzárd érdekében megindult mozgalom végleges megoldást nem nyerend. Nyilvánvaló volt ő méltóságának válaszából, hogy ő is Szegzárdra kívánja a főgymnásiumot, de ha ez elérhető nem volna, szívesen látja, ha Bonyhádon létesül a főgymnásium. Hasonló volt az alispán úr válasza, ki a megtisztelő bizalomért, mellyel hozzáfordultak, köszönetet mondva, tudomására hozta a küldöttségnek, hogy miután egy Szegzárdon létesítendő középiskola érdekében megindult mozgalom mellett már állást foglalt, bármennyire méltányolja is azon nagy fontosságú érdekeket, melyek egy vármegye területén felállítandó főgymnásium megvalósulásához kötve vannak, épen azon okból, hogy az elforgácsolt erők versenye a kitűzött cél hátrányára ne lehessen, jelenleg a bonyhádi főgymnásium létrehozásának megvalósításához a maga részéről támogatást nem ígérhet. jobbnak találja, ha még mélyebbre rejti s még mélyebben hallgat felőle . . . — Ez borzasztó! Bizonyosan otthon hagytam! Mit se tesz, elhozom holnap. Akarom, hogy olvassa, akarom véleményét hallani. Élnek a szülei." Szera ?... — Nem élnek többé ... Mélyen megindult hangon mondta — kiérzett a fájdalom a remegő hangesésből, mintha azt mondta volna: — Senkim sincs most már a világon, aki édes szeretettel nézne iiám ... és te is’ — te is! Mély hallgatás állott be pár perczig, egyik sem szólt egy szót sem. Az ablakon beszakadó őszi alkony megvilágítja ezt a regényes jelenetet, a hunyni készülő bágyadt fény rózsaszínű, árnyalattal hinti be a szoba selyemvirágos bútorzatát, künn megmozdulnak a kúszó növények levelei a feltámadó szélben. A nő még mindig ott áll lecsüggesztett fővel a hűvösen tartott szoba félhomályában, gondolataiba merülve. Zavart, kuszált ,összevisszaságban hullámzanak előtte a képek — szerelemben töltött kedves nyári esték, a végtelen sok küzdelem önmagával, s a boldogság minden perczéért. Csendesen emeli fel fejét s megnézi a fiatal embert, a ki még mindig ott ül ugyanazon helyen, ugyanazon czinikus mosollyal keskeny szájszélein s a második czigarettára készül gyújtani . . . Még mindig hallgatnak, mintha valamely távoli neszre ügyelne mindegyik. Most a fiatal ember kissé előre nyújtja fejét, leteszi a meggyújtott szivarkát, összenézegeti kissé kezeit, aztán felemelkedik s megáll az asszony előtt. — Meggondolta ? . •. . Vagy egyáltalán arra sem gondolt Szeréna ? . . . — Milyen kérdés ? Hát lehetne most egyébbre is gondolni? Hogy is kérdezheti? Picziny ajkai meggörbülnek kissé, mintha sírni akarna. — Meg fogok halni, ha — megy, ezt tudom! — Eh! Legyen okos! Éehogy fog meghalni, szó sincs róla! Élni fog! Látjuk egymást időközönként! Mit gondol kérem — hányan szeretik egymást úgy, hogy távol élnek. Furcsa volna, ha ezért aztán valamelyik mindjárt, meghalna! Megszokják a helyzetet és . . . Csak nem fog sírni? ... Kissé megragadja az asszony mereven lecsüngő kezét s odaszorítja ajkaihoz, de ez a csók hideg, s ment minden szenvedélytől, olyan mint a legtöbb kötelességszerü kézcsók. Észre sem veszi, a ki adja. — Ugye meg fog nyugodni ? Ön kénytelenül is elérzékenyül és vesz rajta hatalmat, látva az asszony igaz, mély bánatát, s leküzdhetlen könnyeit. Felmerül képzeletében anélkül, hogy akarná, a múlt! . . . Milyen kedves volt előtte az a könnyező lenvirág szinü szempár! Hány álmatlan éjszakába került, s mennyi küzdelembe, amíg meghódította a csinos mosolygó kis fehér asszonyt, aki olyan gondtalanul csicseregve járt-kelt derűs szőke fürtös homlokával, mint egy kis madár. S most ? . . ... Maga sem tehet tán róla, hogy nem úgy van, mint ,volt. • Körülnéz. • A bútorzat, a függönyök, az aranyfonatú •* virágkosarakban díszelgő, virágok, a fonódott mintájú szőnyeg boritéka, minden, minden a régi, csu •pán ő — ő nem az többé. . Szorongó érzelem fogja el, ha ide jön, maga sem tudja miért, — porszinü minden, amerre néz, porszinü és avult, nyomott, nehéz a levegő, oda ül a mellére, amint belép és fojtja! Érzi, hogy a „válás“ régóta megtörtént közöttük, csak az a piczi szerelmes asszonyka nem akarja azt észrevenni. Mindenbe beleunt. Beleunt az asszony hűséges tekintetébe, a mellyel naponta fogadta, mosolyába, a melyből a világért sem juttatott volna másnak, odaadó szerelmébe, melyért már nem kellett küzdenie többé cseppet sem, s mely nem okozott neki álmatlan éjeket.