Tolnavármegye, 1897 (7. évfolyam, 1-44. szám)
1897-02-14 / 7. szám
_Vil. évfolyam._________ 7. szám. Szegzárd, 1897. február 14. Előfizetési ár: I Egész évre . . 6 frt — kr. i Fél évre . . . 3 • — > Negyed évre . . I > 50 > Egy szám....................12 » I Előfizetésöket ás hirdetéseket a kiadói hivatalon kívül elfogad Krammer Vilmos könyvkereskedése Szegzárdon. Dr Felelős szerkesztő és laptulajdonos : Segédszerkesztő: LEOPOLD KORNÉL. SZÉKELY FERENC. Hirdetések mérsékelten megállapított: árszabály szerint számíttatnak. TOLNAVÁRMEGYE POLITIKAI ÉS VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal, Szegzárdon, Budai utca 1066. sz. Kéziratok vissza nem adatnak. A lap szellemi részét illető közlemények, valamint az előfizetések és a hirdetések is a szerkesztőséghez intézendők. Marius Carthago romjain. Gyöngyöző pezsgő, dúsan terített drágaságoktól görnyedő asztal és cifra étekfogó lakájok serege között siratták el a napokban szegény hazánkat. Másfélszáz mágnás volt együtt, mindegyike egy-egy atomja annak a „delejtünek,“ mely Szemere Miklós szerint, a társadalmat irányozni van hivatva. És feláll az ünnepi szónok, hazafias gondoktól terhes homlokához szorítva tenyerét, nem, a gyöngyöző arany billikomot tartva kezében és kesereg a pusztuló virtus, bontón és lovagiasság romjai felett. A rendiség maradványainak a cirádái. Váljon kipusztult-e igazán, és ha úgy is volna, érdemes-e megsiratni. Soha nagyobb ellentétet, mint ezen és ama másik gyülekezet között, mely majdnem ugyanazon időben oda fenn conferencziázott. Ezek kenyérért kiabáltak, ott a virtus kiveszésén keseregnek. Honnan veszi ezek után a jogot a nemzeti kaszinó, hogy még mindig a társadalom delejtüjének akarná magát tudni, mikor ennyire megrozsdásodott az elavult rendiségi hagyományok lomtárában ? Társadalmunkat új meg új gazdasági eszmék hatják át, agrarizmus, merkatilizmus, socialiszmus, mindegyik név a társadalmi forrongásnak egy-egy ellentétes irányát jelzi, földmivelés, ipar és kereskedelem, munka és tőke, ezek a fogalmak, melyek közül társadalmi életünk kijegecesedik, és íme az ország első társadalmi egyesületéből kitör a panaszhang : oda a virtus, oda a lovagiasság és ezért nem boldog a szegény magyar. Az ország és a nemzeti kaszinó. Valóban e kettő a fejlődésben fordított arányt mutat. Elismerjük, hogy Szemerének igaza van, mikor azt mondja, hogy a nemzeti kaszinó társadalmi tekintélyében nem növekedett. De emelkedett tekintélyben az ország. Valamikor megfordítva volt: akkor mikor még a Dunán csónakokra vert hídon kellett Budára menni, mikor megbámulták az első gőzhajót, mikor kereskedelmünket társzekerek közvetítették, mikor iparunk fehérvári bicskát meg azt a bizonyos abaposztós cifraszürt produkálta. Igen, ezt a táblabiró korszakot, mikor az atyafiság kormányozta a vármegyét és egyéb elavult hagyományokat, ezeket az időket siratja Szemere. És hát csodálkozik azon Szemere, meg az ő társai a mágnások, hogy ,a kaszinó ma már nem szab irányt a társadalomnak? Uraim önök bosszantóan naivak. Önök piedesztálra helyezik a Duna zajló jegén átmenő Sándor Móricot, a mai polgári társadalom szobrot emel egy Pasteurnek, egy Kochnak. Térjenek észre nagyságos, méltóságos és nagyméltóságú uraim. Az idő kerekét akarják önök visszafordítani, ehhez önök nem lesznek elég erősek. A beköszöntő század virtusa a polgári munkában megedzett virtus leend. Más eszmék, más irányok vezetik már a mai, meg a jövő társadalmat, iparkodjanak ezt mihamarabb megérteni és a polgári munkában a küzdők sorába beállani. Ha annyi baj, ha olyan szerencsétlen ez az ország, ha olyan nem boldog a magyar — hát ki van inkább hivatva a bajokat orvosolni, a közállapotokat javítani, mint épen Szemere úr és a nemzeti és néppárthoz tartozó elvtársai, kik a születés, vagyon és függetlenség hatalmával bőségesen rendelkeznek. És váljon hol találkozunk ezen urak neveivel a leggyakrabban — a lorfon és a főrendiházban, mikor egy-egy az egész nemzettest érdekeit szolgáló reform megbuktatására nyílik alkalom. Ám a közélet minő sok ágában nyílnék mód és alkalom eme a haza sorsán most kesergő uraknak a közügyek intézésére, és közcélok támogatására, de ők légmentesen elzárkóznak a kaszinó selyem tapétás falai között és ünnepelt szónokukat megtapsolják, amikor arany billikommal kezében constatálja, hogy nem boldog a magyar ! Tisztelet és elismerés a nemzeti kaszinó kisebbségének — de ha a kesergő urakból álló többség is abban az arányban teljesítené kötelességeit és mutatná be naprólnapra áldozatkészségét a nemzeti kulturális és emberbaráti célok önzetlen szolgálatában, mint azt az intelligenes középosztály teszi, akkor elismerjük, hogy boldogabb volna a magyar. TÁRCA. —****+— Melanchton, 1497. febr. 16—1897. febr. 16. Irta: SÁNTHA KÁROLY. Hitünk nagy hőse, Bretennek szülötte, Fölvetted az Igének fegyverét, Imádkozó anyád könynyel füröszte, Imáddal az ellent mind megvered. Bölcsödhöz jöttünk, bölcs, kegyes Magiszter, Istent imádd, ki téged áldva tisztel. Négy századéve immár, hogy születtél, S évezredeknek sarkcsillagja lettél. Rémséges és boriá a világot, Elmére vak, fojtó köd nehezült, A pusztaságban harsány szó kiáltott, S alvó kor ébredt, tetszhalott felült. Halld, új időnek langy szellője ledben! Nézd, újra fénylik Isten a szivekben . Siram völgyén források buzognak, Az elalélt, eltikkadt vándoroknak. Luther! csak áss a mélyre, a fenékig ! Melanchton! a forrásból csak merits ! Htt temploma, emelkedjél az égig, A munka embere — Isten segíts! Isten segített. Ha Isten velünk, Melanchton esd —■ ki lehet ellenünk ?!. Kősziklán épül Krisztus szentegyháza, S áll, bár viharnak forgatagja rázza. Légy » Praeceptor Germaniaei köszöntve, Honi egyházunk s Luther jobbkeze! Egész világra lett bőven kiöntve A bölcseség, fény s áldás özöne. A bölcseségnek örök kútfeje Ismét az istenfélelem leve; A fény, az áldás, kérdők, merre, hol van ! H szóltatok: az Evangéliumban. A trón előtt Ágostában megállva, A hitvallásban Krisztus tündököl, Igazság van pecsétül ütve rája, Lélek, mely életet s nem betű, mely öl. Pazaron szórod elméd gyöngyeit, E gyöngyök, aLoci communes»eid, Neved, Melanchton, csillagként ragyog, Nem rejtik el enyésző századok. Luther, lánglelke wittenbergi várnak, Szelíd Melanchton, Kálvin, Zwingli mind , Köröttünk lenglek itt, mint fényes árnyak, Érzem, amint halk szárnyatok legyint. Oh ti dicsők, uj hajnal harsonái, Hogyan merjünk előttetek megállni ! Ha fel, hozzátok, a magasba nézünk, Vesszük csak észre gyönge törpeségünk ! Saru megoldva nézek föl reálok, Isten küldötte reformátorok ! S fagyos közöny éjében újra látok, Látom, hogy a pünkösdi tűz lobog. Emlékezet a múltat visszahozza, Felhőidet, jelen, megaranyozza ; Kisüt a nap, szivárvány rezg az égen , Jövőnk ragyog a könyben s hit tüzében. A tűz meggerjedt: Krisztus tudománya, E tűz folyvást és, s el nem ég soha. Hajónkon vész a habot habra hányja, De biztatóak az Isten mosolya. Isten mosolyg az égből s az Igéből, S a hithősök feltört sírüregéből, S ez ünnepnapból, mely égi részem : Munkálni hittel, híven és merészen! Nem beszél___ — A „TOLNAVÁRMEGYE“ eredeti tárcája. — Irta: KÁLMÁN DEZSŐ. Nyalka, gavallér gyerek volt a patymári kálvinista eklezsia kántortanítója. Csókás Istvánnak hívták az eszem adtát s e néven is volt bejegyezve a mátrikulába; valamint a nagykőrösi tanítóképző-intézet érdemes professorai is e névre adták ki neki a jeles bizonyítványt; de hát a patyrári szép menyecskék néhány hó-