Tolnavármegye, 1900 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1900-05-27 / 21. szám

1900. május 27. — Az osztrák értékű krajcárok, melyek 1899. év végével értéküket a közforgalomban tel­jesen elvesztették, még mindig kisértenek, és a nép­közt sok kellemetlenséget, sőt több ízben még perpatvart is idéznek elő. A legutóbbi, erre vo­natkozó miniszteri rendelet röviden kimondja, a közforgalomból kizárt osztr. ért. krajcárokra nézve, amennyiben azok még léteznének, hogy a kir. adópénztárak azokat ez év végén június hó végéig váltsák be, illetve adófizetésben fogadják el. Ez a nem specifikált rendelet, úgy látszik, a köznép között sok félreértést szült, mert sok helyen oda lett magyarázva, mintha e rendelettel a krajcárok értéke föntebbi időre a közforgalomban hosszab­bítást nyert volna; — pedig a beválthatás ideje csakhamar lejár és a krajcároknak egy jó része, ily módon, sokaknak kárára és még nagyobb kel­lemetlenségére, minden időre itt marad a nyakukon. E mizériának végleges megszűnését csakis az ál­tal lehetne elérni, ha az illetékes hatóságok felhí­vást intéznének vámosok, helypénzszedők, dohány és bélyegelárusítók, kereskedők, vendéglősök, ká­vésokhoz stb. hogy ízen krajcárokat, már saját érdekekben is, ez év június 25-ig elfogadva ugyan, de a forgalomba többé nem adva, nevezett hó vé­géig a kir. adópénztárba beadhassák. A nőegylet nagy hangversenye. Hosszú kocsisor robogott pénteken este a vasúti állomásra, a nőegylet fogadó­ bizottsága ment az érkező művészek elé. A fogadó­ bizottság tagjai voltak: Borsody Lajosné, Schmidt Imréné, Steinsdör­fer Józsefné, Krcsmarik Pálné, Jeney Lászlóné, Pirnitzer Manóné, Triebler Anna, Borsody Teriké, Schmidt Margitka, Török Sárika, Boross Sárika, Várkonyi Margitka, dr. Rudolf Béla, Szúnyogos Zoltán, Fördős Mihály, Wagner Andor és Ketskés Elek. A cigányok a »Rákóczy induló «-t játszották, midőn a vonat megérkezett, a jelenlevők pedig éljeneztek. A fogadás alkalmával mind a három művésznőnek szép csokrokat nyújtottak át. A harmadik művésznő, Erkel Sarolta — ros­­­szulléte miatt — csak szombaton délután érkezett meg, a­kit szintén nagy csokorral fogadtak. Szombaton d. e. 11 órakor próbát tartottak a nagyteremben, a próba tulajdonképeni célja az volt, hogy a részleteket a művésznők és a nőegylet közösen megállapítsák. Csakugyan történt is némi kis változtatás a programmon. A hangverseny kezdete 9 órára volt jelezve, de már fél 9 felé kezdett gyülekezni a közönség, háromnegyed 9-kor már egész kocsisor állott a »Szegzárd szálló* előtt. ‘­^10-kor megkezdődött a sokat ígérő hangverseny, a­mely pazar élvezetet nyújtott a jelenlevőknek. Hallottuk mi már Komá­romi Mariskát máskor is, de ezen alkalommal még a szokottnál is üdébbnek és csengőbbnek találtuk az ő ezüsthangját. Arra, hogy róla dicshimnuszokat zengjünk, nem vállalkozunk. Pusztán constatáljuk, hogy a közönség elragadtatással gyönyörködött az ő művészi, a magyar énekművésznők táborában ez idő szerint úgyszólván páratlanul álló, remek éne­kében és óriási tapsviharral adózott minden egyes dalának. Méltó partnere volt a bájos Reomer Karola kisasszony. Evvel pedig sokat mondtunk. Reomer Karola is hatalmas tapsokat aratott és méltán, mert a fiatal művésznő igen bájos jelenség és éneke biztos, hangja kellemes és terjedelmes. A duettet a Bajazzóból ő és a széphangú Robicsek Gyula pompásan adták elő. A műsor többi pontjait Erkel Sarolta úrhölgy és ifj. Robicsek Gyula úr nagy routinnal előadott és zajos tetszést keltett kitűnő zongorajátéka töltötte be, különösen az első da­rabot, Volkmann »Visegrádi című zeneképeit mesterileg játszották. — Szegzárd közönségének már rég nem jutott ki a maihoz hasonló műélve­zetből. Kár, hogy a közönség — legfőképen az előrehaladott saison miatt — csak kis számban jelent meg. A művésznők mindegyike, mikor a pódiumra lépett, gyönyörű csokrot kapott. Az estélyen jelen voltak : Asszonyok: Biróy Béláné, Boross Gyuláné, özv. Csepreghy Ferencné, TOLNA VÁRMEGYE.__________ Döry Pálné, Fejős Károlyné, Garay Antalné, dr. Haidekker Béláné, Horváth Kálmánná, Jeney Lászlóné, Kovács Dávidné, Krcsmarik Pálné, dr. Leopold Kornélné, Kner Nándorné, Molnár Józsefné, Mányoky Kornélné, Papp Lajosné, Pirnitzer Manóné, Polonyi Jánosné, Reomer Károlyné, Sass Istvánné, Sass Lászlóné, Selcz Józsefné, Sonnewend Manóné, Schmidt Imréné, Schneiderbauer Józsefné, Schmidegh Mórné, özv. Szentkirályi Árpádné, Dr. Staureczky Lajosné, özv. Thodorovits Lajosné, Török Béláné, Várkonyi Sándorné, Wagner Samuné. Leányok: Antal Mariska, Boros Sárika, Erkel Mariska, Fejős Emma, Garay Irma, Horváth Györ­gyike, Mányoki Sárika, Schmidt Margitka, Schmideg Böske, Szentkereszthy Jolán és Malvin, Török Sárika, Triebler Ilma, Várkonyi Margitka, Wágner Margit. VIDÉK. Paks. A paks-fadd-bogyiszlói árm. társulat múlt hó 2-án Pakson Totth Ödön elnöklésével rk. közgyűlést tartott, melyen tudomásul vették Daróczy Tamás elnök lemondását s helyébe elnökké mádi Kovács György táborszernagyot választották meg. Alelnök lett Totth Ödön, választmányi tag Gogl Adolf. Pekanovits Dániel főmérnöknek az idei jégzajlás alkalmával észlelt abnormis vízrajzi viszonyokról kidolgozott előterjesztése alapján emlékiratot ter­jesztenek a földmivelésügyi miniszter ur elé s egy­úttal úgy a mérnöknek mint ifj. Eötvös Károly társulati igazgatónak elismerést szavazott a köz­gyűlés. Tudósítónk közlése szerint a jelzett előter­jesztés téves magyarázatokra adhatna alkalmat, ha azon állításai, hogy a szabályozási munkálatok által elérni kívánt mederszabályozás be nem következett, sőt ellenkezőleg a párhuzamművek zátonyosodást idéztek elő, hogy továbbá az észlelt hibák kijavít­tassanak, helyre nem igazíthatnának, mert tényleg ott, a­hol párhuzamművek létesíttettek, a meder zátonymentes s a hiányok pótlása céljából létesí­tendő munkálatok tervezetének elkészítését a föld­mivelésügyi miniszter ur már a f. év tavaszán elrendelte. Bonyhád. A bonyhádi ág. hitv. ev. algymnasium folyó hó 28-án majálist rendez. — A mulatság rendje : 1. Reggel 6 órakor kivonulás a szabadba. 2. Dél­ben közeled az algymnasium kertjében. Ételről és italról egy helybeli vendéglős gondoskodik. TÖRVÉNYKEZÉS. A szegzárdi kir. törvényszékn­él végtárgyalásra ki­tűzött bűnügyek: 1900. évi május hó 29-án.­­. Végtárgyalási tanácsnál. Szabó Józsefné ellen családi állás elleni bűn­tett miatt. Kaczenbach István ellen okirathamisitás miatt. Kántor József ellen hatóság elleni erőszak miatt. Horváth Ádám ellen okirathamisitás miatt. Simon Gyula ellen csalárd bukás miatt. 1900. évi május hó 31-én. I. Végtárgyalási tárnicsnál. Szikszai István ellen hűtlen kezelés miatt. Kopp Péterné ellen vagyonrongálás miatt. Waldhoffer Lajosné ellen lopás miatt. Szeifert József ellen lopás miatt. Grünwald Géza ellen párviadal miatt. Grosch Károly István és Quitner Bertalan ellen párviadal miatt. Fürst Sámuel ellen sikkasztás miatt. II. Főtárgyalási tanácsnál. Breining Ádám és három társa emberölés vétsége miatt. Dombi József ellen rágalmazás miatt. Bódog Sándor és egy társa ellen lopás miatt. Spitzer Károly ellen sikkasztás miatt. 1900. évi junius hó 2-án. Járásbíróságoktól felebbezett ügyek fötárgyalása. Stoll Alajos ellen vagyonrongálás miatt. Nagy János ellen súlyos testi sértés miatt. Horváth Mihály ellen könnyű testi sértés miatt. Rottenbiller Jakab ellen becsületsértés miatt. 5. — Mikor a tolvajok fogják el a mezőrendőrt. Hegedűs Flórián, Dosepod Ferencné, Hegedűs Fló­riánná, Hegedűs Jánosné, Báli Lászlóné és Lizáth Jánosné mözsi, illetőleg tolnai lakosokat a miatt helyezte vád alá a kir. ügyészség, hogy múlt év november 17-én Szauter András mezőőrt, — midőn ez­eket az Appelshoffer József káposzta-földjén véghez vitt gazdálkodásért meg akarta zálogolni — földre teperték és jól megverték. A f. hó 15-én ítélkezett ez ügyben a szegzárdi kir. törvényszék. Hegedűs Flóriánt és Báli Lászlónét hatóság elleni erőszak miatt 3—3 napra ítélték, a többiekre nézve pedig az ügyészség a vádat elejtette, minthogy az ő tettük csak magánvádra üldözendő, panaszos pedig nem jelent meg. — Kalapért kalapot. Tarczal János madocsai mezőőr Boldog Istvánt rajtakapta, mikor ez egy árpaföldet gyomlálgatott. Úgy mondják, szereti ezt a mesterséget. A mezőőr zálogot­ kért tőle, a boldogtalan Boldog futásnak eredt. De a mezőőr mégis elcsípte és elvette kalapját. Ámde Boldog kalap nélkül nem érezte magát boldognak, lekapta tehát Tarczal kalapját. A f. hó 17-én tárgyalta ezt a kalapcserét a szegzárdi kir. törvényszék, s Bol­dogot 10 korona pénzbüntetéssel boldogította, a­mennyiben csak mezőrendőri kihágásban találta bűnösnek, a hatóság elleni erőszak vádja alól fel­mentette. KÖZÖNSÉG KÖRÉBŐL. * Tekintetes Szerkesztő úr! Higgje el, kérem, sohasem voltam babonás : péntek, nem péntek ! Hanem mióta Szegzárdon vagyok, különösen, mióta a Főutcán lakom, nem a legkedvesebb napom a péntek. Most sem vagyok babonás, de a dolog rosszabb a babonánál. Minden pénteken 35—4­0 krajcárt, 70—80 fillért fizetek ki a koldusoknak. Isten látja lelkem, nem sajnálom. Elég sok ugyan évi adónak 36—37 korona erre a célra, de — ha annyi esik reám — szívesen meg­fizetem. Miért nem kergetem el őket ? Miért nem záratom be a kaput ? Hivatalos helyiségem lakáso­mon van, ezért. De egyébként az igazi szegények­nek adni akarok is, melyiket kergessem hát el? Úgy tudom, a község a saját szegényeiről maga gondoskodik. Miért nem teszi meg kötelessé­gét Szegzárd elöljárósága ? Írassa össze a kolduso­kat, — adjon mindegyiknek egy-egy táblácskát, számot, os­sza őket be kerneletek, utcák és napok szerint, így könnyű lesz a csavargókat ellenőrizni, és a közönség megszabadul a zsarolástól. Van, a­hol mindnyájat elkergették, oda egy sem megy, én egyet sem kergetek el, mert­ inkább engem zsa­roljon meg tiz naplopó, mint egy szegény családva távozzék. Szegzárd, 1900. május 25. Tisztelője —n — r. * Ezen rovatban közérdekű felszólalásokat díjmente­sen közlünk, a felelő­sség azonban a beküldőt terheli. A szerk. A szegzárdi anyakönyvi hivatal értesítése: folyó évi május 19-től 26-ig. Született: 14 gyermek, 10 fiú és 4 leány. Házasságot kötött: Finta József — Piszter Klárával, Őry János — Burger Katival és Mészáros Sándor — Kocza Évával. Meghalt: Fábián Juli, özv. Nagy Józsefné szül. Vlasits Anna, Skrekó­ József, Hermann János, Klemen Rozália. KÖZGAZDASÁG. — Állategészségügyi kimutatás. A raga­dós állati betegségek állása Tolnavármegye terü­letén a következő: Veszettség­. Alsó-Nána 1 udvar. Takonykor és bőrféreg­. Paks 1 udv., Varasd 1 udvar. Sertésorbáncz: Paks 1 p., Hidegkút 7 udvar, Kis-Tormás 12 udvar. Sertésvész­, Fadd 1 udvar, Harcz 1 p.

Next