Top Gun, 1999 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1999 / 3. szám
Több, mint 47 évvel ezelőtt a váci börtön lakója voltam, és általában fásult reménytelenségben morzsolgattam napjaimat. Egy istenadta szobrásztehetséggel megáldott fiatal rabtársam, Lukácsi Sanyi mondása tartotta bennünk a lelket, amely így hangzott: -Ez is megvan, és mégsincs este! -Mindig akkor tette ezt a sztereotip megjegyzést, amikor valami munkát kellett elvégeznünk, és éppen elkészültünk. Kezdetben úgy véltem, csak a szája jár, a mondásnak nincs különösebb jelentősége. Aztán egyszer csak megvilágosodott előttem Sanyi mély paraszti bölcsessége... Az ébrenlét órái alatt érzi a fogoly, a rab ember legjobban saját rabvoltának minden keserűségét. De ha eljön az este, leteheti fejét a büdös szalmazsákra. Ha hamar elalszik és ha szerencséje van, álmodni fog. Márpedig a rab ember álmában mindig szabad, és nem rab többé, így van ez. Ezért vártuk az estét. Soha nem repültem annyit, mint akkor álmaimban. Legtöbbször gép nélkül, karomat kitárva repültem, mint ahogy Daidalosz és Ikarosz tehették. Kitárt karjaimmal döntöttem magamat fordulóba, és gyors voltam, mint egy vadászgép. Mindig áttörtem a felhőt, és soha annyira kéknek nem láttam az eget, mint akkoriban. Aztán jött a reggel, az „ébresztő föl!” Dögletes bűz párázott a zárkákban, a szellőztetést nem engedélyezték. „Bebádogoztak minden ablakot!” -írta vécépapírra Tollas Tibor, már nem élő nagy rabköltőnk. Majd csikorgott a zár, a gorombán berúgot vastag tölgyfaajtó kitárult, a lámpafény megvilágította ■s a sovány és sápadt farcokat. „Palóc” gyúnynevű ávéhás, „galgahévizi” őrmester undorral mérte végig a 82-es zárka sorakozó tíz elítéltjét, facsarta az orrát a kicsapódó bűzfelhő. - Háromszáztizennyolcas! - üvöltötte. Ez én voltam, és egy lépést előre léptem. - Ki a zárkából, akasztani viszik!- szellemeskedett. Előírásszerűen - hátratett kezekkel és lehajtott fejjel - kimentem az első emeleti folyosóra, ahol egy neandervölgyi profilú úr már rám várt. Lekísért a földszinti kihallgatószobába, ahol - az íróasztal mögött - egy repülő egyenruhás, vöröscsillagos politikai tiszt ült. Kísérőm eltávozott, a repülőegyenruhás pedig hosszasan bámult rám, majd megszólalt: