Állami főgimnázium, Torda, 1914

I. HELTMANN LAJOS KÁROLY. Évtizedekig kapálgatott az Úr szőlőjében, számtalan évekig szállott mindennapos imája híveiért és magáért a Teremtőhöz és most magához szólította az Isten, mert a földön már befejezte hivatását. Nemes munkásságát, mint Teke község felsőbb nép­iskolájának direktora kezdette meg és mikor a reá bízott talentumokkal jól gazdálkodott, akkor egyháza többet, sokat bízott rá; a tordai ág. ev. egyházközség vezeté­sét. 43 esztendős házassága és 39 éves lelkészkedése alatt egyebet nem műveit jónál és szépnél. Mikor be­szédes ajka elfáradt az Úr igéjének hirdetésében, akkor a zene szárnyain szállott fel a Mindenhatóhoz és meg­találta Őt, mert embertársait oktata, tanította, nemesí­tette. Puritán lelkének egész érzésével csüngött család­ján, fáradságos munkájából megtérve, üdítő balzsamként élvezte otthonát, nevelte gyermekeit és három derék honpolgárral gazdagította hazáját. Megjelen előttem, a­mint szerény alakja Góliáttá nő, mikor a világrend erköl­csi romlottságát színezi, a megtévelyedetteket, a nem bízókat ostorozza, növendékei előtt feltárja a modern társadalom sebeit és azokra gyógyirat vél találhatni a bibliában, az örök igazság könyvében; ott áll előttem, mikor

Next