Tornaügy, 1916-1917 (34. évfolyam, 5-10. szám)

1917-01-15 / 5-6. szám

36 A testi nevelés fontossága. Irta: Kmetykó János. Bármerre tekintünk manapság, az értelmi kultúra előrehala­dásának utain, mindenütt óriási fejlődéssel találkozunk. Csak a testi kultúra szekere döcög lassan előre. Kiváló nevelői érzékkel és ne­mes szívvel bíró férfiak indították első útjára: Matollay, Bakodé, Szontagh és még sokan mások. Útjukba ejtették az iskolát. Ők adták le a szekérről a jótéte­mény első csomagját, a szabad mozgások gyakorlatanyagát a sza­bad magyar ifjúságnak. Megállották a felnőttek gyülekezetei előtt is. S a szekérről ide is jutott ajándék. Aztán ...... kimerültek, jótévő karjaik lehanyatlottak . . . megpihenni tértek. A szekér pedig értékes rakományával, majdnem mindenkitől elhagyatva, elrekedt valahol. Időnként akadtak néhányan, kik megragadták rúdját. De kar­jaik gyengéknek bizonyultak, idők múltak. S akik újabban észrevették és ismét menetbe hozták a drága szekeret, főleg ugyanabból a táborból kikerülő ne­mes magyar honfiak valának. A szekér ismét mozog. A rakománya nem romlott el, sőt ára emelkedett. Úgy tetszik, mintha vigabban haladna előre, fürgébben, mint valaha . . ., de mennyire lemaradt az értelmi kultúra rohanva száguldó autója mögött. * Az értelmi kultúra rohamos fejlődése könnyen elnyomhatja a testnevelés fejlődését. A rohamos fejlődés, a gépies élet, amelyet az értelmi kultúra gyors és egyoldalú fejlődése maga után vonz, kipusztulással fenyegeti az emberiség faját, a faj egészségét, erejét. Amíg nincs késő, tegyünk, sőt kötelessége minden nevelőnek és nevelői érzékkel bíró magyar honfiúnak cselekednie abban az irány­­ban, hogy a magyar faj egészsége, ereje, szépsége, munkabírása és kedve megőriztessék a jövő számára. De vizsgáljuk meg, mit kell tennünk, hogy egyensúlyt teremt­sünk az értelmi és testi kultúra fejlődésében. I. Első és legfontosabb dolog: a helyes, egészséges munkafel­osztás, illetve megosztás megteremtése. A mai fejlődés az emberektől egyoldalú munkát követel. Ki­sajtolni igyekszik belőlünk azt, mi bennünk legértékesebb. S csak addig­ jutalmaz, míg bennünk ilyen érték van, s míg azt teljesen ki nem használja. Nem az embert, nem a személyt nézi, annak lel­két, értelmét és testét, hanem egyedül azt, amit termel, produkál. A fejlődés ez irányú megölője a harmonikus, sokoldalú tevé­­­kenységnek, mert az embertől főleg csak egyféle, de kiváló munkát követel, így az emberiség nem tesz, cselekszik teljes értelmével és teljes testével, hanem annak csak egy részecskéjével, azzal, amel­­­lyel alkotni, teremteni kiválóat vél. Ennek egészségtelen következ­ménye az egyoldalúság, mely bennünket úgy értenik, mint testi

Next