Polgári fiúiskola, Törökszentmiklós, 1944

AZ ISKOLAI ÉV TÖRTÉNETE. 1. A tanév megnyitása. Az előző tanévet a VKM. Úrnak 8550/1944. sz. rendelete értelmében ápr. 1-én fejeztük be. Rövid idő múlva az illetékes hatóságok az iskolánkat kórháznak rendezték be. Bár a kórház ténylegesen nem működött, az iskola igénybevétele még szeptemberben is akadályozta a tanítás megkezdését. Ez idő alatt az iskolánk elég sok kárt szenvedett. Elpusztultak az összes szertárak, szekrények, szemléltető képek, megrongá­lódott a tornaterem tetőzete, az iskola kerítése és betört igen sok ablak. Épségben megmaradtak az összes padok, anyakönyvek, leltári naplók és csaknem az egész irodai felszerelés. A tornaterem tetőzetét még a tél fo­lyamán helyrehoztuk, a szertárak pótlása pedig már a f. tanévben megindult úgy, hogy a kézimunka órák keretében a tanulók készítenek fizikai, gazda­ságtan szemléltető eszközöket, térképeket stb. Ez a munkálkodás már eddig is szép eredményre vezetett, a jövő tanévben pedig fokozott mértékben kí­vánja folytatni mind a tanári testület, mind az ifjúság. Az orosz katonai városparancsnok úr jóakaratú engedélye lehetővé tette, hogy a tanítást dec. 7-én megkezdjük. 2. Javító és felvételi vizsgálatok. Javító és felvételi vizsgálat szeptember 4-én volt. A javítóvizsgálatra jelentkezett 15 tanuló, ezek közül a vizsgálatot sikerrel letette 11, míg 4 tanuló vizsgálata sikertelen volt. 3. Beírások A beírásokat április 26 és 27-én, a pótbeírásokat pedig szeptember 5 és 7-én tartottuk. Felvettünk összesen 222 rendes tanulót. A rendes tanulók létszáma a 1. tanévben 16-al több a múlt évinél. A tanév folyamán kimaradt 42 tanuló. 4. Tandíjmentesség, tandíjkedvezmény. Tandíjmentességet kapott az I. félévben 4, a II-ban 2 tanuló. 5 Felmentések egyes tárgyak tanulása alól. Testgyakorlás ta­nulása alól felmentést nyert 2, kézimunka tanulása alól is 2 tanuló. 6. Személyi változások. Dr. Csergő Mihály tanár 1945. jan. 1-én kivált a tanári testületből, mert a főigazgató úr a helybeli áll. polg. leány­iskola igazgatásával bízta meg. Helyette 1945. ápr. 23-ig Tóth Lőrinc tanár­jelölt, majd a tanév végéig Zafír Ágnes tanárjelölt tanítottak. 7. Az iskola tanulmányi és nevelő ügyei. A tanítás tekintetében főleg a meginduláskor, de az egész tanév folyamán sok nehézséggel kellett megküzdenünk. Ezeket azonban a tanárok és tanulók kitartó erős akarata és a hatóságok megértő támogatása segítségével sikerült legyőznünk és dec. 7-től jan. 14-ig állandóan tanítanunk. A katonai városparancsnok úrnak nagy gondja volt arra, hogy a tanítást sem az iskolaépület lefoglalása, sem be­szállásolás soha se zavarja meg. Az iskolaépület emeleti részét átadtuk a helyb. áll. polg. leányiskolának, mert az ő épületükben a tanítást nem lehe­tett megkezdeni. Ez az állapot a tanév végéig fennállott. A két tanári testü­let közös tanári szobát használt. A törött ablakokat átüvegeztettük, vagy deszkával szögeztük be. Tanár-, tanterem-, ablakok- és fűtőanyag hiánya

Next