Ecsedy Ildikó (szerk.): Tanulmányok. Uray Géza emlékére - Történelem és kultúra 8. (Budapest, 1992)
Ecsedy Ildikó: Kereskedelem és régészet a Selyem útjának keleti végén
régészet iránti érdeklődés voltaképpen csak néhány évtizedes, s annak hátterében is az európai tudományosság kihívása játszott szerepet.23 Az egyes tárgyak történeti hitelét, valódi hitelességét illető meggondolások is későiek, minthogy a formatisztelő utánzás ugyanolyan hagyományfolytató tárgyakra, folyamatokra, jelenségekre stb. ad alkalmat, mint akár az eredeti, s anyagi részét tekintve, mint akár az eredeti tárgy; a hiteles formájú régészeti leírások tehát igen kései eredetűek, gyakran hitelesítő részletek hiányával. Valahányszor a régi tárgyakat vagy jelenségeket kutatjuk, keresztkérdéseket kell találnunk történetiségüket, történeti hitelüket illetően, s legalkalmasabb erre néha az egész történeti kontextus felidézése. A régészet fogalma és igénye az európai tudománnyal együtt érkezett Kínába a múlt században, és a régi tárgyak gyűjtése a császárkor végén (1911), vagy az ezt követő években figyelhető meg először. Ekkor segítettek az úgynevezett „sárkánycsontok”, azaz a jóslásra szolgáló hajdani csontdarabok — teknőcpáncél, marhalapocka megőrölt és a századfordulón már csak „gyógyszer” gyanánt használt darabkái — az ismeretlen történelmi események felderítésében, az i.e. II. évezred végének, azaz a Sang (Jin)-kornak a felderítésében, egyben azt is bizonyítva, hogy e kor lakonikus feljegyzései az első kínai állam és fővárosának valódi történeti koráról vallanak, bármilyen nehezen egyeztethetők is későbbi korok történeti forrásaival. A régi Kína hagyományos jellegű tudományos gondolkodásának megfelelően sokkal korábban kerültek a kutató, feljegyző ecsete alá, mint hogy analizálta volna a kérdéses tárgy és anyagi körülményei részleteit, különösen ami a tárgyakra, időre és helyre vonatkozott. Ki is zárták hallgatólag a régi tárgyak későbbi realizálásának, utánzásának lehetőségét, vagyis azt a gyakorlatot, hogy egy réginek vélt tárgy a formájánál későbbi is lehet. A tárgy anyagának régiségét voltképpen csak a II. világháború után kezdték figyelni Kínában, és mindössze a hetvenes évek természettudományos fejlődése szorította rá a kínai régészeket, hogy legalább a C14 módszerrel rendszeresen kimutassák a fővárosban a régészeti leletek anyagának valóságos 2 Lásd: Chang Kwang-chih könyvének bevezetőjét: The Archeology of Ancient China (Third edition, revised and enlarged, New Haven and London, 1981), pp. 1-19. 3Vö. Henri Maspero, Az ókori Kína (Gondolat, Budapest 1970, Csongor Barnabás fordította), p. 47. skk.