Történelemtanítás, 1964 (9. évfolyam, 1-6. szám)
1964 / 1. szám
tömegeknek a forradalom menetébe való sorozatos beavatkozása lendítette előre az 1789-es francia forradalmat, s nálunk is a néptömegek voltak 1848-ban a forradalom előrelendítői. A felsorakoztatott példákban megmutatkozó törvényszerűségek felfedését már csak egyetlen lépés választja el az általánosítástól: a történelem folyamán mindig a népi tömegek voltak a történelem igazi alkotói. A népi tömegek szerepe mellett azonban tisztáznunk kell a nagy történelmi egyéniségek történelmi szerepét is, bizonyítva a nagy egyéniségek és a tömegek egymásrautaltságát, célkitűzéseik azonosulásának szükségességét a fejlődés munkálásában. Ez az azonosulás a haladás előbbre vitelének éppen úgy feltétele, mint a termelőerők és a termelési viszonyok összhangja, amelyet éppen az újkor mutat be igen szemléletesen a kapitalista társadalom ellentmondásainak feltárásával. Franciaországban az 1789-es forradalom előtt az elavult termelési viszonyok akadályozták a kapitalizmus fejlődését minden vonalon. Az eredeti tőkefelhalmozás folytán kibontakozott ipari forradalom nemcsak a gépek megjelenését jelentette, hanem a proletariátusnak és a burzsoáziának mint alapvető társadalmi osztályoknak kialakulását is. A technika, a termelőerők fejlődésével együtt járt a proletariátus számának ugrásszerű emelkedése és a tőkés-proletár antagonisztikus ellentmondás megjelenése. Ebben áll a társadalmi viszonyoknak, s a társadalom osztályszerkezetének döntő változása. A reformkorban válságba jutott feudalizmus felemássága csak a termelőerők gyorsabb fejlődését biztosító társadalmi formaváltással volt kiküszöbölhető. Világos tehát, hogy a termelőerők és viszonyok vizsgálata csak kölcsönhatásukban történhetik. Ez a vizsgálat is egy igen fontos általánosításhoz, illetve törvényszerűséghez vezet: a termelőerők és termelési viszonyok összhangjának törvényéhez. E törvény ismertetésekor hozzuk előtérbe az új termelési viszonyok megteremtéséért küzdő dolgozó tömegek és az elavult termelési viszonyokhoz ragaszkodó kizsákmányolók közti antagonisztikus ellentéteket regisztráló, a fejlődés hajtóerejének funkcióját betöltő, a gazdasági, politikai és ideológiai síkon folyó osztályharcokat, s negatívumaik és pozitívumaik mérlegének felállításával vezessük rá növendékeinket a proletárdiktatúra bekövetkezésének logikailag is indokolt szükségességére. Az osztályharcok keretei között igazoljuk a hazai és külföldi parasztfelkelések — ösztönösségük, szervezetlenségük, elszigeteltségük, a vezető osztály hiánya miatti — bukásának elkerülhetetlenségét, és a hazai felkeléseket mindig az egyetemes kizsákmányolás elleni harcok szerves részeként értékeljük. Különösen nagy súlyt helyezzünk a proletariátus osztályharcának megvilágítására, hiszen a harmadik osztály anyagának a proletariátus osztályharcába való bevezetés fontos feladata. Alapvetően foglalkozzunk a XIX. sz. 30—40-es éveinek osztályharcaival, a proletariátus első önálló fellépésével, a lyoni takácsok 1831. és 1834. évi felkelésével, az 1836—48-as évek chartista mozgalmával, a sziléziai takácsok 1844. évi felkelésével stb., de természetesen az osztályharcok közötti minőségbeli különbségek (az angol proletariátus másfél százados gazdasági harca, s a politikai harcba való áthajlás szükségessége stb.), a haladás segítésében vagy akadályozásában játszott szerepük fejlődésben és összefüggésbeni érzékeltetésével, az osztályharcot tagadók, elkendőzők reakciós jellegének erőteljes kidomborításával. (Az utópista kispolgári szocialisták, a trade-unionisták, Louis Blanc és Proudhon osztályharcot tagadó elméletei!) Úgy, hogy végső fokon a Kommunista Kiáltvány cáfolhatatlan megállapítását — minden társadalom története osztályharcok története —, fogadhassák el tanítványaink igazságként. A proletariátus osztályharcának tárgyalásánál a munkásság és a parasztság forradalmiságának értékelésével párhuzamban a munkás-paraszt szövetség kérdése is jelentkezik. (A munkások és parasztok mesterséges szembeállítása a nemzeti műhelyek kérdésében, az 1848-as francia forradalom veresége a paraszti szövetség hiánya miatt.) Az osztályharc legmagasabb formájának, a forradalomnak a tárgyalása sohasem szigetelhető el a forradalmi helyzet ismertetésétől. A polgári forradalmak ismertetésének bő tárháza a III. osztály anyaga. Súlypontként kezeljük az alábbi tényeket: a proletariátus még kialakulóban volt, és nem volt vezető pártja, sem a kispolgárság, sem a parasztság nem támogatta (1. Marx—Engels: Osztályharcok Franciaországban). A gazdasági fejlődés Európában még nem érett meg a tőkés termelés megszüntetésére. A teljesség igénye azonban követelményként állítja elénk a polgári forradalmak összevetéséből megállapítható egyezések és különbözőségek megállapítását. (Az angol, a francia polgári forradalom, az 1848—49-es magyar polgári forradalom közötti egye s