Történelemtanítás, 1964 (9. évfolyam, 1-6. szám)

1964 / 1. szám

tömegeknek a forradalom menetébe való sorozatos beavatkozása lendítette előre az 1789-es francia forradalmat, s nálunk is a néptömegek voltak 1848-ban a forra­dalom előrelendítői. A felsorakoztatott példákban megmutatkozó törvényszerűségek felfedését már csak egyetlen lépés választja el az általánosítástól: a történelem folyamán mindig a népi tömegek voltak a történelem igazi alkotói. A népi tömegek szerepe mellett azonban tisztáznunk kell a nagy történelmi egyéniségek történelmi szerepét is, bizonyítva a nagy egyéniségek és a tömegek egymásrautaltságát, célkitűzéseik azono­sulásának szükségességét a fejlődés munkálásában. Ez az azonosulás a haladás előbbre vitelének éppen úgy feltétele, mint a termelőerők és a termelési viszonyok összhangja, amelyet éppen az újkor mutat be igen szemléletesen a kapitalista társa­dalom ellentmondásainak feltárásával. Franciaországban az 1789-es forradalom előtt az elavult termelési viszonyok akadályozták a kapitalizmus fejlődését minden vonalon. Az eredeti tőkefelhalmozás folytán kibontakozott ipari forradalom nemcsak a gépek megjelenését jelentette, ha­nem a proletariátusnak és a burzsoáziának mint alapvető társadalmi osztályoknak kialakulását is. A technika, a termelőerők fejlődésével együtt járt a proletariátus számának ugrásszerű emelkedése és a tőkés-proletár antagonisztikus ellentmondás megjelenése. Ebben áll a társadalmi viszonyoknak, s a társadalom osztályszerkezeté­nek döntő változása. A reformkorban válságba jutott feudalizmus felemássága csak a termelőerők gyorsabb fejlődését biztosító társadalmi formaváltással volt kiküszö­bölhető. Világos tehát, hogy a termelőerők és viszonyok vizsgálata csak kölcsön­hatásukban történhetik. Ez a vizsgálat is egy igen fontos általánosításhoz, illetve tör­vényszerűséghez vezet: a termelőerők és termelési viszonyok összhangjának törvé­nyéhez. E törvény ismertetésekor hozzuk előtérbe az új termelési viszonyok meg­teremtéséért küzdő dolgozó tömegek és az elavult termelési viszonyokhoz ragaszkodó kizsákmányolók közti antagonisztikus ellentéteket regisztráló, a fejlődés hajtóerejé­nek funkcióját betöltő, a gazdasági, politikai és ideológiai síkon folyó osztályharcokat, s negatívumaik és pozitívumaik mérlegének felállításával vezessük rá növendékein­ket a proletárdiktatúra bekövetkezésének logikailag is indokolt szükségességére. Az osztályharcok keretei között igazoljuk a hazai és külföldi parasztfelkelések — ösztönösségük, szervezetlenségük, elszigeteltségük, a vezető osztály hiánya miatti — bukásának elkerülhetetlenségét, és a hazai felkeléseket mindig az egyetemes kizsák­mányolás elleni harcok szerves részeként értékeljük. Különösen nagy súlyt helyez­zünk a proletariátus osztályharcának megvilágítására, hiszen a harmadik osztály anyagának a proletariátus osztályharcába való bevezetés fontos feladata. Alapvetően foglalkozzunk a XIX. sz. 30—40-es éveinek osztályharcaival, a proletariátus első önálló fellépésével, a lyoni takácsok 1831. és 1834. évi felkelésével, az 1836—48-as évek chartista mozgalmával, a sziléziai takácsok 1844. évi felkelésével stb., de természetesen az osztályharcok közötti minőségbeli különbségek (az angol prole­tariátus másfél százados gazdasági harca, s a politikai harcba való áthajlás szüksé­gessége stb.), a haladás segítésében vagy akadályozásában játszott szerepük fejlődés­ben­ és összefüggésbeni érzékeltetésével, az osztályharcot tagadók, elkendőzők reak­ciós jellegének erőteljes kidomborításával. (Az utópista kispolgári szocialisták, a trade-unionisták, Louis Blanc és Proudhon osztályharcot tagadó elméletei!) Úgy, hogy végső fokon a Kommunista Kiáltvány cáfolhatatlan megállapítását — minden társadalom története osztályharcok története —, fogadhassák el tanítványaink igaz­ságként. A proletariátus osztályharcának tárgyalásánál a munkásság és a parasztság forradalmiságának értékelésével párhuzamban a munkás-paraszt szövetség kérdése is jelentkezik. (A munkások és parasztok mesterséges szembeállítása a nemzeti műhe­lyek kérdésében, az 1848-as francia forradalom veresége a paraszti szövetség hiánya miatt.) Az osztályharc legmagasabb formájának, a forradalomnak a tárgyalása sohasem szigetelhető el a forradalmi helyzet ismertetésétől. A polgári forradalmak ismerteté­sének bő tárháza a III. osztály anyaga. Súlypontként kezeljük az alábbi tényeket: a proletariátus még kialakulóban volt, és nem volt vezető pártja, sem a kispolgárság, sem a parasztság nem támogatta (1. Marx—Engels: Osztályharcok Franciaországban). A gazdasági fejlődés Európában még nem érett meg a tőkés termelés megszünteté­sére. A teljesség igénye azonban követelményként állítja elénk a polgári forradalmak összevetéséből megállapítható egyezések és különbözőségek megállapítását. (Az angol, a francia polgári forradalom, az 1848—49-es magyar polgári forradalom közötti egye­­ s

Next