Történelemtanítás, 1968 (13. évfolyam, 1-6. szám)
1968 / 1. szám
A program a célkitűzéseknek megfelelően átfogta a történelemtanítás különböző területeit és legfontosabb kérdéseit. A konferenciát Lugossy Jenő miniszterhelyettes nyitotta meg. Személyes megjelenése nyomatékot adott a felszólítással egybekapcsolt ígéretnek, hogy a „kultuszkormányzat felkarol minden haladó történelemtanítási törekvést”. Elekes Lajos a korszerű történelmi ismereteknek a szocialista tudat formálásában betöltött szerepét vizsgálta, s ezzel kapcsolatban a társadalmi-történelmi törvény fogalmát világította meg sokoldalúan, s a történelem orientáló, perspektívát nyújtó szerepére hívta föl a figyelmet. Veress Judit a hazai módszertani kutatások elvi kérdéseiről adott áttekintést. Vas Károly és Sinkovics István előadásai és Székely György összefoglalója azt világította meg, hogy a főiskolai, illetve az egyetemi tanárképzés mennyiben készítheti elő a leendő történelemtanárokat feladataik elvégzésére. Szabolcs Ottó a közép- és általános iskolai történelemoktatás helyzetét elemezte, különös tekintettel arra, hogy az iskolareform milyen új módszertani koncepciót és milyen korszerűbb módszereket követel. Unger Mátyásnak a történelemtankönyv-írás elvi és gyakorlati kérdéseivel foglalkozó előadása a történelemtanítás legfontosabb munkaeszközével kapcsolatban támasztható igényeket és változásokat összegezte. A programot lezáró ankét — melyet Pamlényi Ervin vezetett — azt a célt szolgálta, hogy a részvevőknek lehetőséget nyújtson a szakfolyóiratokra vonatkozó javaslataik felvetésére. Az előadásokat Balázs Györgyné, Simon Gyula, Szabó Károly, Bódi Ferenc, Kiss Géza, Medzibrodszky Endre, Veress Géza, Waczulik Margit, Eperjessy Géza, Filla István, Juhász Imre, Szebenyi Péter, Benczédi László, Gyapay Gábor, Hinora Sándor, Kovács József, Vértes Róbert értékes korreferátumai egészítették ki. (A konferencia anyagát remélhetőleg külön kötetben tudjuk majd olvasóink kezébe adni.) A háromnapos tanácskozás nemcsak a történelemtanítás helyzetét tükrözte, hanem azt is megmutatta, hogy számos területen igen nagy erőfeszítésekre van szükség: részben a hiányok felszámolására, részben helyes kezdeményezéseink általános megvalósítására. Aligha lehet valaki előtt kétséges, hogy ezért a legtöbbet mi magunk, történelemtanárok tehetünk. Erőfeszítéseink növelésére serkent bennünket az a tény, hogy az 1965 októberében Berlinben és az 1967 októberében a csehországi Stirinben megtartott nemzetközi történelemtanítási szimpozion után a következő — 1969-ben esedékes — szimpózium megrendezése a mi feladatunk lesz. 2