Történelemtanítás, 1988 (33. évfolyam, 2-6. szám)
1988 / 5. szám
történelemtanításban, mint a többségükben történelemhamisító romantikus játékfilmek, hiszen e filmek nagy többségét nem a történelmi tények, hanem a hollywoodi típusú dramaturgia szabványai irányítják. A szimulációs történelmi oktatóprogramokban az adatszerűség, a logikus gondolkodás, az összefüggések kerülnek előtérbe, s a fantázia is, amennyiben itt ugyan jelentős a vizuális elem, azonban kevésbé naturalista, „élethű”, de még fontosabb az alternatívák lehetősége és kipróbálása. A szimulációs oktatási programoknak egyre nagyobb szerepük lesz az „egy életen át tartó oktatási folyamatban”, s természetesen az iskolában is. A leírt példák (így az amerikai depresszió, az orosz forradalom, vagy akár a mostani hazai adóreform példája) ugyanakkor inspirációt is jelenthetnek olyan történelemtanárok számára (hiszen sok ilyen oktatóról tudunk), akik maguk is dolgoznak humán, vagy szűkebben vett történelmi, szimulációs programok kidolgozásán. Végül a számítógép széles körű alkalmazásának társadalmi következményeit vázolják a szerzők. Ahogyan a mítoszok rombolásával kezdték gondolatmenetüket, úgy térnek ismét vissza ugyanoda: „a számítógép csak egy az eszközök közül, amelyeket az oktatásban éppúgy, mint a tudományos kutatásban használni lehet”. És az oktatási környezet, nem pedig a gép „alakítja a dolgokat”, az, hogy „az iskoláról és az oktatásról vallott eddigi elképzeléseink módosuljanak”. Nagyon fontos az új kommunikációs technológiák hangsúlyozása és a mikroszámítógép elhelyezése közöttük, azonban nem technikai, hanem társadalmi-környezeti vonatkozásaiban. Több alkalommal is idézik a szerzők Erdei-Grúz Tibor koncepcióját „a jövőre való felkészítésről” és ily módon ők már a „komplett elektronikus tanulási központ” eljövendő, de már nálunk is fragmentumaiban alakuló korára tekintenek. Figyelmeztetnek a szerzők arra is, hogy mostanában a gyerekek a televíziótól máris nagyon sok, az iskolától független ismeretet kapnak és ezt, s általában az új technológiák ilyen szocializációs szerepét mellőzni abszurdum. Tehát sokkal több Dedinszky Ferenc és Horányi István könyve a puszta „tantárgyi segédkönyvnél”, — az amúgy is inkább az Országos Pedagógiai Intézet és más intézmények szűkebb szakmai feladata — amennyiben ők már az informatika társadalmának általános oktatási-nevelési-szocializációs folyamatait vetítik előre, s kiváló pedagógiai érzékkel népszerűsítik. Hiszen ma hazánkban nagy érdeklődés mutatkozik a mikrogépek és a video iránt (és e kettő összekapcsolása, az interaktív video a jövő egyik fontos oktatási eszköze lesz, amint az máris látható az Egyesült Államokban), sőt jelentős professzionalista és amatőr, tanár és diák, kutató és szülő, gyerek és felnőtt szakembergárdánk alakult ki. Hogyan változik meg e nagy technológiai-társadalmi átalakulásban, a „jövő iskolájában” a tanár szerepe? „Felváltják-e a gépek a tanárt?” — kérdezik néhányan, bár nálunk inkább talán az a gond, hogy se tanár, se gép... Természetesen a szerzők mindent megtesznek, hogy a tanárokat a mikroszámítógép oktatási alkalmazásának nyerjék meg. Amikor a mikroelektronika mítoszát rombolják, s hangsúlyozzák a gép eszköz jellegét, s egy általános oktatási reform kereteibe helyezik a mikroszámítógépnek a humán tantárgyi területen történő alkalmazását, akkor máris megadták a választ: a tanár irányító szerepe fennmarad, sőt kiszélesedik, fokozódik. És az utolsó oldalakon mint értelmezőszótárral és a Novotrade idevágó programjainak az idézésével immár a gyakorlati terepre vittek át bennünket ebben a rövid, hézagpótló, közérthető, átfogó, frappáns, s hazánkban úttörő jellegű kis kötetben. Szekeres Péter Vélemények, viták a felszabadulás utáni történetünkről ///. kötet (Kossuth Könyvkiadó, 1987.) A Vélemények Viták sorozat újabb kiadványával örvendeztette meg olvasóit a Kossuth Kiadó. A publicisztikai válogatás az 1975 és 1985 közötti időszakban megjelent felszabadulás utáni történelmünkkel foglalkozó cikkeket, tanulmányokat gyűjti csokorba két kötetben. A kiadvány szerkesztője Balogh Sándor, összeállítója pedig Földesi Margit és Rainer M. János. A gyűjtemény aktualitását az adja, hogy az utóbbi tíz évben a napilapokban, valamint a politikai és kulturális folyóiratokban megnőtt azon publikációk száma, melyek az 1944/45 utáni magyar 28