Történeti szemle, 1922 (11. évfolyam)
Kisebb közlemények - Patek Ferencz: A középkori írástörténet egy új elméletéről
KISEBB KÖZLEMÉNYEK 147 könnyítette volna. Igaz, ezek a facsimile-gyűjtemények igen nagy teret szenteltek viszonylag a nem praktikus czélokat szolgáló könyvírásoknak, amelyek conservativebb természetüknél fogva a szóban forgó kérdés megvilágítására kevésbbé alkalmas anyagot szolgáltatnak. Mégis nemcsak sajnálatos, de föltűnő is, hogy a modern palaeographiai monographiák csaknem kizárólag egyes zárt egyházi vagy világi territóriumok írásfejlődését veszik csupán vizsgálat alá, azon belül állapítják meg az írástípusok, íróiskolák egymáshoz való viszonyát és fejlődését. A Wattenbach-féle tanítás pedig benne volt a levegőben, hirdették és hitték, anélkül, hogy bárkinek eszébe jutott volna komoly összehasonlítás alapján kritizálni. Hisz oly egyszerű és annyira plausibilis volt ! Hajnal István aztán a fiatalság magyaros bátorságával vágott neki a problémának. Eszközei hiányosak voltak. A budapesti és bécsi levéltárak anyaga mellett felhasználta a nagyobb közkézen forgó facsimile gyűjteményeket, ahol, amennyire anyaga engedte, főként a franczia eredetű darabokra igyekezett tekintettel lenni. Felhasználta végül a gazdag bécsi Mitls-féle gyűjteményt, s ezek alapján iparkodott a Wattenbach tanítását összehasonlítással megvizsgálni. Kihagyva a közbeeső német és svájczi területeket, meg Itáliát, melynek írástörténete sok tekintetben független a többi Európáétól — épp úgy, mint Angliáé és a spanyol félszigeté — a franczia s a keleti területek. Ausztria és Magyarország írásait hasonlította össze az írásbeliség felújulása korától a XIII. század második feléig, amikor t. i. az európai civilisatió már többé-kevésbé modernebb vonásokat kezd felölteni. És épen az ellenkező eredményre jutott, mint Wattenbach. Azt tapasztalta, hogy az egyes modernebb, megújított betű typusok, s az írás különböző technikai fogásai jóformán egyidőben lépnek fel Közép-Európa különböző területein, s ha van valamelyes időbeli eltérés, ez legfeljebb évekre, semmi esetre sem évtizedekre tehető. Ezt az eredményét összehasonlításra igen alkalmasan megválogatott írásmutatványokkal igazolja, egyidőből, néha ugyanazon évből közölve franczia, osztrák és magyar eredetű írásokat. Ezek az összeállítások beszédesek, meggyőzőek. Egy időből való franczia s magyar írások néha oly csodálatosan hasonlatosak, mintha ugyanegy kézből származnának. És a szerző alapos palaeographiai megjegyzései arról is meggyőznek, hogy ezek az egyezések nem lehetnek véletlenek : a fejlődés valóban egy tempóban haladt e különböző országokban. Ez ellen nem bizo tt.