Történeti szemle, 1922 (11. évfolyam)

Kisebb közlemények - Patek Ferencz: A középkori írástörténet egy új elméletéről

KISEBB KÖZLEMÉNYEK 147 könnyítette volna. Igaz, ezek a facsimile-gyűjtemények igen nagy teret szenteltek viszonylag a nem praktikus czélokat szolgáló könyvírásoknak, a­melyek conservativebb természetüknél fogva a szóban forgó kérdés megvilágítására kevésbbé alkalmas anya­got szolgáltatnak. Mégis nemcsak sajnálatos, de föltűnő is, hogy a modern palaeographiai monographiák csaknem kizárólag egyes zárt egyházi vagy világi territóriumok írásfejlődését veszik csupán vizsgálat alá, azon belül állapítják meg az írástípusok, íróiskolák egymáshoz való viszonyát és fejlődését. A Wattenbach-féle taní­tás pedig benne volt a levegőben, hirdették és hitték, a­nélkül, hogy bárkinek eszébe jutott volna komoly összehasonlítás alapján kritizálni. Hisz oly egyszerű és annyira plausibilis volt ! Hajnal István aztán a fiatalság magyaros bátorságával vá­gott neki a problémának. Eszközei hiányosak voltak. A buda­pesti és bécsi levéltárak anyaga mellett felhasználta a nagyobb közkézen forgó facsimile gyűjteményeket, a­hol, a­mennyire anyaga engedte, főként a franczia eredetű darabokra igyekezett tekintettel lenni. Felhasználta végül a gazdag bécsi Mitls-féle gyűjteményt, s ezek alapján iparkodott a Wattenbach tanítását összehasonlítással megvizsgálni. Kihagyva a közbeeső német és svájczi területeket, meg Itáliát, melynek írástörténete sok tekin­tetben független a többi Európáétól — épp úgy, mint Angliáé és a spanyol félszigeté — a franczia s a keleti területek. Ausztria és Magyarország írásait hasonlította össze az írásbeliség felúju­lása korától a XIII. század második feléig, a­mikor t. i. az euró­pai civilisatió már többé-kevés­­bé modernebb vonásokat kezd felölteni. És épen az ellenkező eredményre jutott, mint Watten­bach. Azt tapasztalta, hogy­ az egyes modernebb, megújított betű­ typusok, s az írás különböző technikai fogásai jóformán egyidőben lépnek fel Közép-Európa különböző területein, s ha van valamelyes időbeli eltérés, ez legfeljebb évekre, semmi esetre sem évtizedekre tehető. Ezt az eredményét összehasonlításra igen alkalmasan megválogatott írásmutatványokkal igazolja, egyidő­ből, néha ugyanazon évből közölve franczia, osztrák és magyar eredetű írásokat. Ezek az összeállítások beszédesek, meggyőzőek. Egy időből való franczia s magyar írások néha oly csodálatosan hasonlatosak, mintha ugyanegy kézből származnának. És a szerző alapos palaeographiai megjegyzései arról is meggyőznek, hogy ezek az egyezések nem lehetnek véletlenek : a fejlődés valóban egy tempóban haladt e különböző országokban. Ez ellen nem bizo­­ tt.

Next