Történelmi szemle, 1960 (3. évfolyam)

SZEMLE - A nacionalizmus történelmi gyökereiről. Anként a Magyar Tudományos Akadémián. (Makkai L., R. Várkonyi Á., Vörös A., H. Balázs É., Barta I., Varga J., Sándor V., Katus L., Hanák P., Jemnitz J., L. Nagy Zs., Hajdu T., Márkus L., Csatári D.)

SZEMLE Nem vizsgáltuk mindeddig, hogy a proletár patriotizmus hogyan és mennyiben jelentett szakítást a nacionalizmussal. Nem vettük vizsgálat és elemzés alá e szempontból a munkáshatalom személyiségeinek idevágó megnyilatkozásait, a korabeli, különösen az Északi Hadjárat és a júliusi offenzíva időszakában igen gazdag fővárosi és vidéki sajtóanyagot, levéltári iratokat, és így tovább, holott ezek számtalan problémát rejtenek magukban. Szükségszerű, hogy megvizsgáljuk azt a már a dualizmus időszakával kapcsolat­ban is felmerült kérdést, hogy a társadalmi és nemzeti haladás legjobb képviselői meny­nyire tudták kiszélesíteni, a tömegekben továbbgyökereztetni a nagy magyar nemzeti állam ábrándjával való szakítást. Előttünk álló feladat még, hogy feldolgozzuk a Tanácsköztársaság nemzetiségi, nemzeti politikájának egészét, amelyről eddig megjelent kiadványaink keveset mondanak. Az érintett kérdések nagy részének rendezése és tisztázása csak a marxista törté­nészek nemzetközi együttműködése alapján lehetséges. Mint ahogy ez tette lehetővé, hogy viták során csehszlovák és magyar történészek ma már egyaránt helyesen értékeljék az Északi Hadjáratot, a Szlovák Tanácsköztársaság kérdéseit. Ilyen együttműködés és mindenekelőtt a csehszlovák — sokkal kevésbé román — kollégáink munkái alapján ismertük meg a csehszlovák, illetve román burzsoá nacionalista jelszavak szerepének konkrét tényeit 1919-ben. A burzsoá nacionalizmussal összefüggő problémák e korszakra vonatkozó kimun­kálása elengedhetetlen a hazai munkásmozgalom további szakaszainak, az ellenforra­dalmi rendszer propagandájának vizsgálatához. hajdú Tibor A „DEMOKRATIKUS" NACIONALIZMUSRÓL A vitában­­— mint a hazafiságról és a nacionalizmusról szóló tézisekben is — aránylag kevés szó esett a nacionalizmusnak a kispolgári demokrácia táborára gyakorolt hatásáról, a burzsoá pacifizmusról és arról, amit Lenin maró gúnnyal szociálsovinizmus­nak nevezett. A „demokratikus" nacionalizmus általában kisebb jelentőségű a szélsőséges, harcias, konzervatív nacionalizmusnál, s történelmünkben is kisebb szerepet játszik. Akkor kerül előtérbe, amikor a szélsőséges nacionalizmus kudarcot vall, s ezért a nép­tömegekre gyakorolt befolyása és hatása csökken, másrészt pedig külpolitikai szempontból is inopportunussá válik. Így volt ez az 1956-os ellenforradalmi kísérlet idején, s általában a második világháború után. így volt az első világháború után is, mikor a vereséget szenvedett uralkodó osztályok a demokrácia eszméit akarták kisajátítani, s a monitorok a „nemzeti szociáldemokrácia" kalózlobogója alatt vonultak a Szovjetház ellen. A „de­mokratikus" nacionalizmus szerepe a háború végén nőtt meg, mikor a Monarchia rend­szerének csődje nyilvánvalóvá, a központi hatalmak veresége valószínűvé vált, s akkor vesztette el addigi jelentőségét, mikor — 1919 nyarán — az intervenció szuronyai utat nyitottak a soviniszta reakciónak, mely a nacionalista propaganda ködébe burkolta példátlan hazaárulását. Az 1918 októberében, a forradalom győzelme után hatalomra jutott kormány a burzsoá demokratikus nacionalizmus képviselője lett. Ellentmondásos, következetlen, reményekre és illúziókra épített külpolitikája sokkal kevésbé volt életképes, mint akár az internacionalista proletárpolitika, akár a következetesen soviniszta és reakciós politika. A történelem mozgató erői mégis a magasba emelték, a helyzet adottságainak meg­felelően, e politika képviselőit. Nem történhetett másképp, mert a forradalmi munkásság még nem tudta magához ragadni a hatalmat, a vesztett háború bűnösei pedig még nem léphettek fel saját zászlajuk alatt. Kétségtelen, hogy a polgári demokrácia nemzeti politikája haladó is lehet a maga idején. Századunk magyar történetében azonban többnyire csak akkor volt prog­resszív, mikor legkevesebb hatással bírt az események alakulására, vagyis mikor az ural­kodó sovinizmus mérsékelt ellenzéke volt. 1918-ban a hatalomra jutott polgári demo­krácia nemzeti politikájában egyre inkább a negatív vonások kerültek előtérbe. A Károlyi-kormány politikájának két fő forrása volt: a szociáldemokratizmus és a „negyvennyolcas" polgári demokrácia. A magyarországi szociáldemokráciának alapvető jellemvonása volt a nemzeti kérdés lebecsülése. A század elején az MSZDP elvi állásfoglalása ez volt: „a szociál­demokrácia előtt nemzetiségi kérdés nincs, mert mi csak két nemzetiséget ismerünk.

Next