Történeti Tanulmányok 13. (2005)
Erős Vilmos: Egyedi-egyetemes történetírás: (Megjegyzések Ernst Beisach könyvéhez)
Egyedi egyetemes történetírás 17 Kritikaként Breisach szintézisével szemben csak azt lehetne felhozni (s ez szoros összefüggésben áll a didaktikai szempontból elmondottakra, helyesebben az ott felvetett problémák egyik megoldási alternatívája), hogy az amerikai szerző elméletileg lehetne konzisztensebb, s talán jobban összpontosíthatna olyan fogalmakra,* 26 illetve ezek definiálására, amelyek kijelölik az elméleti kereteket. Példaként leginkább a „tudományosság” fogalmának használata kínálkozik, mely számtalanszor felvetődik a könyvben (s a fordító valamint a szerkesztő számára is - láthatóan és nyilvánvalóan - gyakran okozott problémát). Egyrészt a 16-18. századi fejezetekben, ahol Breisach több alkalommal is az eruditus, erudita történetírás megjelenéséről, illetve felemelkedéséről beszél.27 Ez egyértelműen azokat az irányzatokat jelöli (maurinusok, legisták, itáliai humanizmus, Staatenkunde, Schlözerék), amelyek először alkalmazták módszeresen a forráskritikát, kezdték meg rendszeresen a források (legalábbis bizonyos forrástípusok) összegyűjtését, a segédtudományok alapjainak lerakását, sőt folyóiratok megjelenésével és egyéb segédeszközök kiadásával (gondoljunk csak a Du Cange-ra) segítették a történetírás „tudományosabbá” válását.28 Mindennek megfelelően vannak olyan felfogások,29 melyek szerint ezt a „kritikai történetírás” időszakának lehetne nevezni, amely több tekintetben megelőlegezi a 19. századi nagy áttörést, a historizmus, illetve a professzionális történetírás szociológiája (vö. a „historische Sozialwissenschaft” wehleri ikonja), s progresszivista volt. Nem véletlen, hogy a posztmodern a gender-rel, a microstoria-val, a történeti antropológiával, a sűrű leírással, az „Alltagsgeschichte”-vel és egyebekkel éppen a társadalomtörténeti paradigma ellen hadakozik. “Emblémája mindennek a „Gesellschatsgeschichte” kontra „Kulturgeschichte” diskurzus akilencvenes évek német történetírásában. Vö. mindehhez pl. Geschichte zwischen Kultur und Gesellschaft. (Beitraege zur Theoriendebatte.) Herausgegeben von Thomas Mergel und Thomas Welskopp. Verlag C.H. Beck, München, 1997. Gyáni Gábor szóbanforgó interpretációjára vö. pl. Vö. A posztmodern esete a történetírással. Alföld, 2003/2. 88-99. 26 Vö. a korábbi korszakolás. 27 Vö. pl. i. m. 199-201. 28 De intézmények is kialakulnak ez időszakban, így a különböző akadémiák (Pl. az Academie des Inscriptions et des Belles Lettres), sőt a történetelmélettel kapcsolatban híres metodológiai viták is szárnyra kapnak, így pl. a nevezetes trattatisti-emdlizioni disputa Itáliában. Vö. mindezekről Blandine Barrett-Kriegel: Les historiens de la monarchie, I, Jean Mabillon, Paris, 1988; II, La défaite de Г erudition, 1988; III, Les academies de l’histoire, 1989; IV, La république incertaine, 1989.; D. Kelley: Foundations of Modern Historical Scholarship. Language, Law: History in the French Renaissance, New York, 1970; F. S. Fussner: The Historical Revolution, English Historical Thought and Writing, 1580-1640. London, 1962.; Erich Hassinger: Empirischrationaler Historismus. (Seine Ausbildung in der Literatur Westeuropas von Gucciardini bis Saint Evremond.) Bern-München, 1978. 29 Vö. Ulrich Muhlack: Die Geschichswissenschaft im Humanismus und in der Aufklaerung. München, 1991.; Peter Reill: The German Enlightenment and the Rise of Historicism. Berkeley, 1975.