Törvényhozók Lapja, 1937 (6. évfolyam, 1-24. szám)

1937-01-01 / 1-2. szám

A választójog és a múlt A politikai életre nyugalom szállott, olyan csendes megállapodás-féle, mondván, hogy aztán jön a titkos választójog. Igaz ugyan, hogy ahány ház, annyi szokás, illetve ahány koponya, annyiféle felfogás efelöl a dolog felöl és így nem árt, ha egy kissé elmélkedünk felette. Különösen abból a szempontból, amikor azt rebesgetik, hogy hát nem jelent ez semmi változást, ami eddig nyílt volt, az most titkos tesz, a jogkiterjesztés nem szüksé­ges, ez is egy fejlődési fok a választójog történetében és itt aztán ismét stációzhatunk majd kissé, mondjuk, úgy egy emberöltőt. Hát pedig ez nem így van. Annak a politikusnak van igaza, aki azt hangoztatta, hogy mi mindig elkésünk a reformokkal. Ezzel is valahogyan ké­sésben vagyunk. Mert itt nem is annyira arról van szó, hogy most­­m­ár titkos tesz az, ami eddig nyitt vott, vagy hogy az ajánlás változik meg a rendszer körül. Nem, itt most azok az erők dolgoznak, amelyek a régi jó időkben is feszültek és amelyek csak azért hallgattak el, mert köz­bejött a háború. Azóta ismét összegyű­lt egy kis energia, sőt fokozotabban, mint a háború előtt. Mert ha vizsgál­­juk a háború előtti viszonyokat a választójog szempont­jából, akkor ebben megtaláljuk az egész magyar tár­sadalom bajának-bajának keresztmetszetét, oly tisztán csillog keresztül ezen az egész magyar társadalomnak az összetétele, mint az egy csepp vízben az egész ten­ger. Akkor sem ott volt a hiba, hogy a választójog nem felett meg az ország politikai követem­ényeinek, hanem a társadalmi berendezettségben volt a hiba. Amikor az utóbbi években reformokról kezdtek beszélni, akkor jól kitapintották azokat a kelevényeket, amelyek most is ér­nek a magyar test belsejében, úgy, mint a háború előtt volt egy jó önkéntes gyors gyógymód, — olyan, amikor a gutaütés etlen piócákat raknak a sű­rű véredényekre — az, amit úgy ismerünk, hogy: kivándorlás. Ha kis számadást csinálunk a háború előtti négy évtized felett, akkor — a mai csonka területre átszámítva — évente több, mint harmincezer ember vándorolt ki ebből az országból, csupa életerős munkaképes ember, a java fiatalja. Ma az a helyzet, hogy ehhez arányítva nem vándorol ki egyetlen egy sem, s az utóbbi húsz évet véve alapul, akkor előttünk áll egy félmilliós tömeg. Ezt nem szabad elfelejteni, efölött nem lehet átsiklani, ez mindent megmond. Sok mindent. Először is ez magya­rázza meg azt, hogy miért történt nálunk új földbirtok­politika , hiszen az utolsó húsz évben több embert jut­tattunk a Csonka-Magyarországon földhöz, mint a Nagy-Magyar­országon száz év alatt , s továbbmenő­­leg megmagyarázza azt, hogy miért vannak olyan pro­blémáink, mint a fiatalság elhelyezkedésének a kérdése is. Így tovább ezen keresztül az egész vonalon, az egész magyar társadalom minden zeg­zugában a problémák tömege. S ez magyarázza meg azt az általános közóhajt, ami most a titkos választójoghoz vezetett — ha ugyan már ott vagyunk!? — és ez mutatja meg azt a jövőt is, amiről olyan nehezen lebbenthető fel a fátyol. A jövő azt mutatja, hogy a titkos választójoggal gyökeres át­változás előtt állunk, azok a tömegek, amelyek ugyan polgárjogot nyertek már eddig is az anyakönyvekben, de nem dönthettek sorsuk felől, ezek a tömegek nyomul­nak előre és fogják átvenni a természet szent törvényei szerint a kormányzást is saját maguk felett. Hiába vi­tatkozunk itt korrektívumok és egyéb rendszabályok fe­lett, az életet eltagadni nem lehet, hála a magyarok Is­tenének szaporodunk is, újra elindulunk a másik ezer év felé és ezen az úton el kell majd sok olyan régiségtől búcsúznunk, ami talán egy törpe kisebbségnek jó volt, de a nagy többségnek nem. Ha tehetett a háború előtt a nagy hajók fedélközének a segítségével egyet-egyet könnyíteni a feszülő energiákon és így eltolni a mélyre­ható reformokat, ma már ez nem megy. Ma kilencmillió magyar lélek, holnap már tíz és aztán mind több és több — hiszen ezt akarjuk, ugye? — akar és fog megélni ezen a területen. Az új választójog az a kulcs, amely az új élethez való kapukat nyitja ki. S azoknak van igazuk, akik azt mondják, jobb, ha mi nyitjuk ki, mintha erőszakkal a tömeg veti ki sarkaiból a bezárt kapukat.. Az erély hiánya Mindig többször és többször hallatszik vidékről a panasz a különféle keresztes szervezkedések miatt, ame­lyek végeredményben mind egyfelé tendálnak: a sze­génység, a nincstelenségből eredő elkeseredés kihaszná­lása és lázítás azok ellen, akiknek van. Mindegy, hogy milyen jelige alatt, legtöbbször divat szerint az antisze­mitizmus jelszava alatt, de végül is mindig a hatalom ellen. Érthetetlen azonban az a tájékozatlanság és erély­­telenség, amellyel ezt az ügyet vidéken a hatóságok ke­zelik. Hiába merítik ki a terjesztett nyomtatványok a büntetőtörvénykönyv valamelyik paragrafusának krité­riumait, nem történik megtorlás. „Megindult a vizsgá­lat” sztereotip kijelentéssel kerül az akta a többi poro­sodó aktacsomag mellé. Hiszen nem is történt semmi különös, gondolják, azért mert egy kicsit zsidóztak, hát hiszen, mi van abban? Talán még igazuk is van. Úgyis annyi más sok baj van mifelénk, ki törődhetik ezzel, nem igaz? Pedig nagy veszélyt rejt magában mindez, mert ez

Next