Magyar Törvényhozók Lapja, 1943 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1943-01-01 / 1. szám
volna a teljes múlt megtagadásával nemcsak szellemileg, de szervezetileg is, azonban a nemzettöbbségének lelkületével ez nem fér össze, reá nem húzható. Mert az alkotmányosságnak van rugalmassága, annyi, amennyit a mai kor megkíván, ezt láthatjuk éppen a parlament mai működésében, mert amidőn hatásköréből önként átadott egy szűkebb körű bizottságnak intézkedési jogot vagy amikor önmaga munkáját gyorsította meg a gyorsabb cselekvés érdekében, mindez azt mutatja, hogy nem kell önmagát feladnia azért, ha tovább is élni akar éppen a nemzet érdekében. Ha áttanulmányozzuk a nemrég leefejezett költségvetési és, megajánlási vita anyagát, akkor amnnak nemcsak a gyorsasága és nagy teljesítménye különbözteti el a régebbiektől, hanem a felszólalásokban megnyilvánuló szellem is és ezen a fonton akadunk rá arra a részre, amelyet cikkünk címében ,,vakság“-nak neveztünk. A válság jelzőt nem magára az intézményre értjük, hiszen maga a parlamentarizmus már kiáltotta a tűzpróbát még ezekben az időkben is, ellenben sajnálattal kell megállapítanunk, hogy azok a lemi erők, amelyek valamikor régen a magyar parlamentarizmust kívülről ostromolták, ma már belül is működnek. Paradoxonnak tetszhetik, azonban kétségtelen, hogy a magyar parlament soha sem volt ennyire liberális szellemű, mint ezekben az években, amikor a parlamentarizmust ellenző szellemi erők ott belül is szóhoz, fórumhoz juthatnak. Olyan nacionalista ostyába bújtatva, amely sokak előtt eltakarja azt a pusztító mérget, amely egyenesen magának a parlamentarizmusnak van szánva. Tagadhatatlan, hogy azokban az időkben, amelyet a mai divatos publicisztika ,,liberális-plutokrata-feudálisjudeo stb.“ jelzők alatt szeret emlegetni, a parlamenti fórum nem tűrte volna meg azokat a szellemi megnyilvánulásokat, amelyek félreismerhetetlenül élete ellen irányulnak. Ezek a megnyilvánulások nemcsak a parlamentben ülő egyes pártok nyílt vagy leplezett programpontjaiban ismerhetők fel, hanem a vezérszónok felszólalásaiban is. Csak a megajánlási vitában elhangzott egy-két felszólalásra, sőt sokszor a közbveszólásokra utalva ismerhetjük fel ezt a veszélyt és feltétlenül a mai háborús helyzetnek tulajdonítjuk — amikor valóban kerülni kell minden erősebb belpolitikai megnyilvánulást, mert az összes erők teljes összefogására van szükség — hogy mintezr,nem hat ki a magyar politikai közéletre erősebb megnyilvánulásban. Mi csak a tényt akarjuk regisztrálni, azt, hogy ilyen megnyilvánulások ott kaphatnak nyilvánosságot, ahol a legkevésbé volna helye. De nem isakarunk vitába szállni ezekkel a szellemi erőkkel a magyar parlamentarizmus védelmében, hanem szeretnénk enyhén tisztázni egy-két alapfogalmat ebben a vonatkozásban. Mindenekelőtt hálásak lehetünk Balás Károly képviselő úrnak, hogy a megajánlási vitában védelmére kelt a parlamentarizmusnak, lám ő is jónak látta ezt a tárgyat választani beszédtémául s beszédéből szükségesnek tartjuk idézni a következő részeket: „ .. . Az abszolutizmus és a diktatúra nem véletlenül ellenkezik a magyar felfogással, mert nálunk, mondjuk, egy ilyen abszolutisztikus rendszer bevezetése egyenesen tudatos nemzeti katasztrófa volna... A szuverén törvényhozó testületi jelleg mindig megvolt a magyar országgyűlésekben és ezt azért említem, mert tudnivaló, hogy amikor áttértünk a parlamentáris rendszerre, akkor ezzel nem történt tulajdonképpen lényegbeli változás. Változás csak a törvényhozás összeállításában történt. A parlamentárizmusnak legfontosabb fundamentuma tulajdonképpen lényegében a magyar országgyűlésekben is megvolt. Ezzel szemben a korporációs rendszer csak tanácsadó testület. A diktátor, az államfő mellett tanácsadó szervek vannak, olyan taácsadó szervek azonban, amelyek egyre inkább csak az államfő parancsait veszik át és teljesítik, mind hogy az államfőre befolyást gyakoroljanak a tekintetben, hogy micsoda rendelkezéseket, törvényeket vagy bármilyen rendszabályokat adjon ki. .l Érdekesnek tartjuk ezt a felszólalást azért is, mert a szélsőjobboldali frakciók képviselői állandóan a korporációs rendszer megvalósítását sürgetik összes megnyilvánuoásaikban, sőt a képviselőházban elhangzott beszédeikben is. Nem csinálnak titkot abból, hogy ők ellenzői a mai parlamentáris rendszernek. Sőt az egyik felszólaló egyenesen válaszolva Balás Károlynak, kijelentette, hogy nekik ne magyaarázza a ,,liberális parlamentárizmust“, mert az nekik nem kell. Íme, valóban liberális a mai parlamentarizmus, ha ilyen beszédek elhangozhatnak ott belül is. Imrédiy Béla pedig egyik közbeszólásával azt magyarázta meg, hogy: „Mi tekintélyuralomról beszélünk, nem parancsuralomról.“ Nem nehéz eldönteni a vitát,hogy mi a különbség a tekintély és a parancsuralom között. Semmi. Ugyanis a tekintélyuralomnak csak parancsai vannak és parancsuralomnak pedig tekintélye van, ez tagadhatatlan. És a parlamentarizmusnak nincs tekintélye?! Dehogy nincs, annak is van, ha akarjuk vagy átélvezzük igazi szuverenitását. Az előő olyan magyar országgyűlés, amely magát „parlamentum publicumnak“ nevezte 1277-ben ült össze Székesfehérváron, tehát a többszázéves fejlődés vonala tisztán látszik és nem adhatunk igazat ugyancsak azoknak a szélsőjobboldali képviselő uraknak, akik a mai magyar parlamentarizmust úgy akarják beállítani.