Trianoni Szemle, 2017 (9. évfolyam, 1-4. szám)
2017-07-01 / 3-4. szám
A MAGYAR ESZMÉNY LÁSZLÓBAN LETT KERESZTÉNNYÉ ÉS SZENTTÉ OROS MÁRTON „A MAGYAR ESZMÉNY LÁSZLÓBAN LETT KERESZTÉNNYÉ ÉS SZENTTÉ” Ismerjük a görög tudós, Arkhimédész mondását: „Adjatok egy biztos pontot és kimozdítom a világot!” Talán ilyen biztos pontnak lehet nevezni Közép-Európában az elmúlt évezredben Szent László alakját. Nem véletlen mondta róla a nyitrai származású Prohászka Ottokár: „A magyar eszmény Lászlóban lett kereszténnyé és szentté.” Újszövetségi hasonlattal szólva, ilyen kőszikla nekünk itt, közép-európaiaknak a Lengyelországban született lovagkirály, Szent László, akit nevezhetünk akár a magyar-lengyel barátság és a visegrádi együttműködés első emblematikus alakjának is. Sőt, mindjárt ki is bővíthetjük ezt térben Zágráb, illetve Nagyvárad, a székelyföldi, csángó és palóc legendákat illetően Horvátországtól a Felvidéken és Erdélyen át egészen Moldváig. Kevésbé ismert az a legenda, mely szerint egyik alkalommal a tatárokat üldözve túl a Kárpátokon, már Moldovában elért egy folyóhoz. Ott megállva táltos lova, majd ő maga is ivott a vízből, és így szólt: szeretem, szeretem. Azóta nevezik ezt a folyót Szeret folyónak. De további aktualitása is van a lovagkirálynak. Szent László idejében is igencsak átjáróház volt Európa, akárcsak manapság. Az ő harcai és napjaink terrorveszély elleni küzdelmei között szintén van némi párhuzam, nem véletlenül a határőrség védőszentje is. Ám Szent László tiszteletének földrajzi határai a Kárpátmedencében nem érnek véget. Északon emléke elér egészen Litvánia fővárosáig, Vilniusig. Kevésbé köztudott, hogy Európában Litvánia volt úgymond az utolsó pogány fejedelemség. A XIV század végére Jagelló (litvánul Jogaila), az akkori litván fejedelem belátta, hogy ha államát fenn akarja tartani, akkor csatlakoznia kell Európa keresztény nemzeteihez. 1386-ban így vette feleségül Nagy Lajos magyar és lengyel király kisebbik lányát, Hedviget és keresztelkedett meg. A keresztségben az Ulászló nevet választotta, és II. Ulászló néven lett a lengyelek királya és a litvánok fejedelme. A névválasztással egyben Szent László iránti tiszteletét is kifejezte. Dél felé pedig emléke nem ér véget Zágrábnál, hanem tart egészen Konstantinápolyig. Napjainkban kevésbé ismert, hogy Szent László lánya, Piroska bizánci császárné lett, akit az ortodox egyház Eiréne néven avatott szentté. Szarkofágja jelenleg a Hagia Sophia előcsarnokában található. De ugyancsak itt, Konstantinápolyban (Isztambul) található az az aranymozaik kép, mely Eiréné császárnét és férjét ábrázolja, amint gazdag adományt nyújtanak át a Szűz Mária ölében ülő Krisztusnak. (Külön érdekesség, inkább csoda, hogy az 1453-ban a törökök által elfoglalt, majd mecsetté átalakított Hagia Sophiában - ma múzeum - ez az Árpádházi szentet ábrázoló mozaik megmaradt.) Ugyancsak ő alapította Konstantinápolyban a Pantokrátor-kolostort és a hozzá tartozó kórházat. A páratlan építkezést bizonyítja, hogy később ez a kórház szolgált mintául a középkori Európában s az arab világban. De nemcsak az alapításban vett részt, hanem a források szerint az építkezést is szorosan figyelemmel követte. Sőt Xénia (Idegen) néven belépett a kolostor szerzetes nővérei közé. Mai összezavart és értéküket vesztett társadalmunkban nagyon fontosnak tartom a viszonyulási pontokat. Európának vissza kell találnia azokhoz az értékekhez, amelyek évezredeken át fenntartották s biztosították fejlődését a kultúrában, művészetben és a gazdaságban. Ilyen szilárd pont lehet Szent Márton püspök és Márton Áron püspök is, hogy csak a tavalyi emlékévet említsem. De a kettejük között térben és időben helyet foglal egy harmadik Márton, azaz Luther is, aki munkássága révén szintén rányomta TRIANONI SZEMLE