Katolikus gimnázium, Trsztena, 1886

Arcamegye gazdasági és közművelődési viszonyai. „ Tett és nem nyugalom az élet trefort Ágoston, vall. és közoktatási m. kir. miniszterünk 1886-ik év folyamán külföldi tanulmányútáról hazatérvén, e három jelszóba foglalta össze nem annyira tapasztalatait, mint a nemzetnek adott tanácsait: „V­agyon, tudomány és egészsé­g.“ E jelszavak kül­földről hozott nagy pénzek, melyeket nekünk tanférfiaknak, adott viszonyainkhoz képest, apró pénzre kell fölváltanunk. Az 1885-ik évi országos kiállítás bizonyság reá, hogy a nemzet zöme felismerte már minden téren igazi érdekeit. A fölébredt munkakedv, a vállalkozási szellem, a szakérte­lem s az odaadó buzgalom manap már öntudatosabban, mint valaha, gyarapítják nemzeti vagyonosságunkat; — a végekben azonban a leküzdhetleneknek látszó akadályok miatt itt-ott még nagy a kislelkűség, az önbizalom hiányából eredő indolencia; a dolgok ily állása mellett eléggé indokolt tehát az, hogy minden egyes vidék tegye tanulmány tárgyává közgazdasági viszonyait, mert csak ezek helyes és mélyreható ismeretei alapján indulhat meg a vidékek speciális szükségleteihez mért és állapotjaink javí­tására irányzott tervszerű működésünk. Értekezésemben provinciális érdek szolgálatába állok. Árva­­megye gazdasági és közművelődési viszonyait veszem tanulmányom tárgyául. Fejtegetéseimben tartózkodni fogok úgy a transcendentál elmefuttatásoktól, mint az elérhetlen utópiáktól; gyakorlati érzék­kel e megye vitális érdekeinél — concret akarok maradni. Hazánk, terület nagyságára nézve a 6-ik helyet foglalja el az európai népek között és csupán 5 állam bir nagyobb, 16 állam Magyarországénál kisebb területtel. A népesség tekintetében Magyarország az európai államok sorában a 8-ik helyet foglalja el. Összevetve a területet a népes­séggel, azt találjuk, hogy hazánkban egy □ kilométerre 48 lélek esik, tehát az európai államok között közép helyet foglalunk el. 1*

Next