Fejér György, Mokry Benjamin (szerk.): Tudományos Gyűjtemény 1. évfolyam, 1817
7. szám - N.J.v.N.I.[Nagy Leopold v.N.Imre?] : A' Siket-némák' Vátzi Intézetéről. 142-150
4 -( 142 ) A Sikket-némák' Váti Intézetéről. Minekelőtte ezen K. Magyar Intézetnek jelen való állapotját leirjam, illendőnek lenni ítélem, hogy a' Siket-némák' tanításmódját, ennek szükséges voltát, lehetőségét, és eredetét rövideden megmagyarázzam. Siket-néma embernek mondatik, ki vagy a' hallás' fogyatkozásával lette' világra, vagy pedig kisded korában, minekelőtte tudniillik az emberi szózatot érteni, 's kimondani megtanulhatta vólna , vagy nyavala, vagy más szerentsétlen eset által hallását elvesztette. Megvagynak a' Siket-némában a' hallás' hiányosságán kivül az emberi természetnek minden ajándéki, tulajdonsági, 's tükélleteségi, O bit ép, 's egésséges szemekkel, és a' hallókénál többnyire élessebb látással; megvannak O benne éppen úgy mint a' hallókban a' szállásra szükséges eszközök, és tagok, úgymint: a' tüdő, a' száj, a' nyelv, a* gége , fogak , ajakok , 's a' t. Elmebéli tehetsége, megfoghatósága, hajlandósága szinte olyan, mint más embereké: megismerik, és megkülümböztetik a' Siket-némák mind azon tárgyakat, mellyek testi érzékeiket érdeklik, mind azon érzéseiket, 's képzetjeiket, mellyeket maga a' józan ész formál : vagyon emlékezetjük , melly által a' látott, érzékelt, szagolt, és kóstolt távol-lévő dolgokat viszsza hozhatják elméjükbe: vagyon olly tehetségük is, mellyel azt , a' mi érzékeik által a' Lélekbe behatott, tagjártatással , mutogatással , ábrázat változtatással kijelenthetik , és nem tsak külsőiséppen kimutathatják , a' mi szivekben történt, hanem azt is kinyilatkoztatják, hogy bennek valaminémű külső dolog változást okozott. Valamint tehát a' halló, 's beszéltü személy, úgy a' Siketnéma is minden elmebéli tehetségekkel megvagyon áldva. Ő mozdúlásaiban elevenséget , tselekedetiben értelmet, megfontolást, gondolkodást, és vigyázást mutat: arra való törekedés, vagy indulat látszik magaviseletéből, hogy gondolatját közülhesse másokkal, mivel maga magának talál kézi-jeleket, vagy kézi nyelvet, csak azért nem tanulhatott beszélten , mivel hallása nincsen, mivel semmi hangot, és szózatot nem hallhatott, hogy azokat a' beszélő emberek után kimondani, avagy a" kisdedek" módjára mások után dadogni tanulhatott volna, a Siket-néma tehát annyi értelemmel bír, hogy megfoghatja.