Tükör, 1934 (2. évfolyam, 6-12. szám)
1934-07-01 / 7. szám
négy bölcsészgólya «Gaudeamus»-nak nevezi el a hajót. Egyetlen délutánon a legfantasztikusabb neveket találja az ember, mint például: «Gyere velem», «Romeo és Julia», «Szitakötő», «Buddha», «Kandalló», «Amethyst», «Csunika», «Szeng», «Tarifa», «Golem», «Durazzo». . . Kevés pair-par és sok scull-evezős csónak fut a Dunán, de a kétevezős típusok legraffináltabb és legszokatlanabb formáit is megtaláljuk: három- és ötevezős csónak éppúgy nem ritkaság, mint az orthodox klubember számára szörnyű hétevezős «hajó». De a vadakat mindez nem zavarja. Az a fő, hogy egész héten lehessen készülődni, terveket szőni, izgatottan meteorológiai jelentéseket lesni, aztán felpakkolni elemózsiát, dobozokat, telve nyers, félig kész és ehető holmikkal, amelyeknek elfogyasztása kikötés után grammofónos piknik közben történik, mialatt a sorshúzás útján kijelölt járőrök ivóvíz után cserkésznek. Mert sok helyen nagy probléma az ivóvíz, és öreg vadak fejükben hordják a Dunavölgy egész kúttérképét, s éppúgy nem árulják el a vízlelőhelyeket, mint a sivatagi tuareg a szaharai rejtett kutakat. Rendkívüli szórakozás a «lecsorgás». Ami abból áll, hogy hazafelé a vadak a lehető legkevesebb evezőcsapást reszkírozzák csak meg, s rábízzák magukat a jó öreg Duna sodrára, meg a kormányosra, és gitárpengetve, mandolinozva, bendzsózva bocsátkoznak lefelé, élvezve a naplementét, nagyokat csapkodva a lesült testükön lakmározó szúnyogokra, s ha szembetalálkoznak a bécsi hajóval, vagy egyéb hullámverő járművel, menthetetlenül odairányozzák kis csónakjukat, élvezni a hullámok ringatását, mely idillikus élvezet sűrűn vezet tragédiákra, s az évente ötszáz vízbefúlt áldozat közül nem egy ilyenkor borult fel és tűnt el a hullámok között. Meg kell még jegyezni, hogy furcsa, de így van, még mindig akadnak evezősök, akik — akárcsak a régi vitorlás tengerészélet matrózai — nem tudnak úszni . . . Kevésbbé tragikus a találkozás, ha motorpuffogás siklik el a víz csendes tükre fölött, és jön a «vízicuki», a motoros fagylaltos, akitől nyílt vizen lehet vásárolni a hústartalmú ostyákat, s amely víziüzem a találékony kereskedői szellem egyik legmodernebb hajtása. Idén is óriási lendülettel kezdődött az evezősélet. De idén sok a vadak panasza is. Elemi csapás volt az egyik nagy csónakház égése, ahol százan és százan vesztették el vízi-vagyonkájukat, nyaralási lehetőségüket. Állandósuló panaszuk, amely pedig minden méltánylást megérdemelne, a rossz közlekedés. A főhadiszállásra, a római partra még mindig nem vezet villamos, az idén beállított autóbusz pedig újabb komplikációt jelent szerénybüdzséjű vadevezősök számára. Kérve kérik a head quarter felé vezető Nánási-út portalanítását is, hogy ne kelljen bokáig érő porban gyalogolniuk, aztán villanyvilágítást szeretnének, postaládát is kérnek . . . Ami azt mutatja, hogy íme, a vad és kóborló nomádok már kezdenek letelepülni. Életük elérkezett a második történelmi etapphoz: wigwamokba húzódik a nemes törzs, polgári élet körvonalai bontakoznak ki, a pionírok kezdenek megállapodott korú családapák lenni, a sokszor oly igazságtalanul rikítóan kiszínezett vadevezős flirtinget átengedik az ifjú generációknak, ők maguk először csak szobácskát bérelnek egy szezonra száz-százhúsz pengőért, nyaralgatnak, aztán telkecskét vesznek, részletre, aztán kunyhót, házikót építenek, berendezkednek, kertet ültetnek, tavaly már fürdőteleppé alakultak, sőt, napi háromfilléres kurtaksákról is szó van már, úgyhogy lassacskán kialakul az első városka, amelyet a Duna szerelmesei, a vadevezősök alapítottak.