Tükör, 1920 (8. évfolyam, 1-51. szám)

1920-09-26 / 39. szám

Targul-Mures (Maros-VAs Ar­hei*), 1920 szept. 26 tán urral. Elküldtem a cselédet és mint aki ilyen tekintetben mindig ga­vallér voltam, most az egyszer meg­engedtem magamnak azt a lukszust, hogy hallgatóztam. Na de érdemes is volt. Kérem, a következő párbeszéd folyt le Renée és az ifjú között: Ifjú : Alszik a mama ? Renée : De még hogy ! — (egyet ugrik .) Akkor ! . . . — Nem, nem, édes. Csókjaid per­zselik az ajkamat ! — Was ? Perzselik her, perzselik hin, én meg fogom magát csókolni, én .. . én agyba-főbe fogom magát csókolni.. — Nem, előbb tudnom kell, hogy nem csak múló fü­rt az egész, hanem maga hű is marad hozzám. — Hú ? Hogyne. — Ön ezt oly hidegen mondja. — Mondjam melegen ? — Esküdjél meg. Esküdjél meg, hogy örökké szeretni fogsz. (Ünnepé­lyesen .) Kinek a feje éljen úgy ? — úgy éljen az én fejem. —­ Ez már beszéd. És nőddé teszel engem ? — De még hogy ! — Hogy érted ezt ? — Hát úgy, hogy már évek óta nem tettem nemmé senkit úgy, a­hogy téged nemmé foglak tenni. (Hévvel.) Az ajkadat... az ajkadat . .. — Ah, csókolj ! Csókjaid olyanok... olyanok, mint a tűz. — Mert nem vagyok borotválva. — Pfuj, de prózai vagy. — tíz még semmi. Hogy álltok pénzügyileg? — Pfuj! — Olyan rosszul ? — A világért sem. A pfuj nem périzigyeinkre vonatkozott, hanem a te prózai beszédedre. — Na már engedelmet kérek, ha már egyszer ez egy szerelmi házasság, legalább ne legyen ingyen! — Rut fölfogás. — Staglazöldem­ fölfekszik nekem. — Hát ez mi ? — Liegt mir Staglgrün auf. Saját fordításom. De térjünk a tárgyra. Hogy állsz? — Száz — százhúszezer. — Hm ! — Kevés ? — Na nem is sok. Majdnem sze­relem. — A Febszi­sz Mici, akinek maga tavaly udvarolt, csak hatvan — nyolc­vane­zer. — Na hát elvettem én a Febszüsz Micit ? — Hát kevés ? — Angyalom készült el a legrosz­­szabbra. Kevés. — Óh, ábrándjaim . . . — Önnek könnyű lesz engem­el el­felejteni De mondok valamit. Szeretsz ? — Naná / — Akkor ígérd meg, hogy ha férj­hez mégy kifutóhoz, megcsalod velem a férjedet, sizt csak megteheted. — Tudod kérlek . . . — Itt már nem bírtam tovább hall­gatni, még mielőtt Renée az ügyben valami rettenetes választ adott, kiug­rottam a szobából és így kiáltottam az ifjúra: — Deutsch ur, én mindent hallot­tam, Deutsch ur, takarodjék innen 1 Mire Deutsch vette a kalapját és távozott. Hogy Ranée mit kapott, en­nek megítélését, kedves szerkesztő úr, az ön élénk fantáziájára bízom. Na­gyon szigorúan kell bánni a megté­­velyedett menyasszonyokkal. — Igen — igen, kedves kifutó úr, én értem az ön zavaros lelkiállapotát, de azért riport anyagra mégis csak van szükségünk. — Oh, szerkesztő úr, van ! Keserű szívvel is gorldoltam én erre ! Kérem szépen, a mészárosok elégedetlenek a húsárak maximálásával szemben. Vizs­gáltuk az elégedetlenség okát és arra a megállapításra jutottunk, hogy pl. a sertésnél nyolc lejbe veszik élősúlyát; a kimérési súly ára különféle: a zsír­nál, a karamnál, a bélszínnél, a comb­nál, a zsírnakvalónál és stbnél. Min­den sertésnél az élősúly miatt leütöt­tünk húsz kilót és ceruzát véve ki­számítottuk, hogy derék mészárosaink csak (130 %) százharminc százalék haszonra dolgoznak és még sincsenek megelégedve. Ilyen kimutatás mellett mi sem vagyunk megelégedve az át­vizsgáló bizottság szakértelmével. Meg aztán szerkesztő úr! A szegény föld­műveseket, termelőket maximálják ke­gyetlenül, de az ipari, kereskedelmi cikkeket nem. Egy liter tejért jóllehet 1­50 lejt fizetünk, de egy cipő­talpa­­lásért, amelynek 160 korona volt az ára, most is elveszik a 80 leit. Ez ké­rem nem kóser munka ! — Kifutó úr, ne kritizáljon, csak szárazon a tényeket adja le. Van még valami ? — Kérem — kérem! „A kávéházi szoboralap.“ Ez jöhet a hírek közé. — Mi az ? — Az kérem az, hogy el van tö­rölve a kávéházakban a borravaló és a pincérek nem fogadják el. Én meg­feled­keztem róla és borravalót adtam az egyik pincérnek. — Köszönöm, nem fogadhatom el — Miért? — Mert megszűnt a borravaló. — Nagyszerű ! Aki ezt kitalálta, annak szobrot kellene emelni. — Emelünk is. Ennek a szobornak az alapjára minden vendégtől egy-egy lent von le a főpincér. — De hisz ez borravaló! — Oh dehogy, ez szoborravaló! — Kedves Kifutó úr ! — itt van három les a szobrára de leg­yen szi­ves és távozzon. Kifutó, nagy hajlongások között hagyta el a szerkesztőséget. TÜKOR asm mm MfflMU—arai hmm­arana A szélhámos Szász Károly f­utára és fára előleget szedett. 140.000 koronával megugrott - a károsultak tömeges feljelentése Nem hétköznapi szélhámosságot kö­vetett el Szász Károly, volt 22 ős tar­talékos hadnagy városunkban. Ezelőtt három héttel több szegény és jobb módú helyi polgárt keresett fel, hogy Aradról hoz olcsó búzát és aki óhajt belőle átvenni, az adjon előleget. A búzának árát métermázsánként 260 ko­ronában állapította meg. Erre az ol­csó búzára mintegy harminc jelentkező akadt, akik nagyobb előleget is adtak Szásznak. Mikor már elegendőnek látta Szász Károly az előleget, elutazott Aradra a búzáért. Majdnem két heti ,távollét után Szász táviratot küldött a felesé­gének, hogy adja tudomásul a búzára igényt tartó egyéneknek, miszerint a zsákokat vigyék az Arany János­ utcai lakására Bartha Károly apósához, hogy mire haza érkezik a búzával azonnal tudja szét­osztani. Erre a zsákok sokasága vándorolt Bartha Károlyhoz. Szombaton meg­érkezett Szász és másnap elindult azokhoz az egyénekhez, kik még nem fizették ki egészen a búzát, hogy egyen­lítsék ki a hátralevő összeget, mert a pénzt át kell adja Kiss Tibornak és egyben tudomásukra hozta az érde­kelteknek, hogy a búzát szerdán dél­után fogja szét­osztani. Erre a kecsegtető beszédre mind­egyik beugrott és a hátralevő összeget kiegyenlítették. Eljött a várva-várt szer­da. Reggel az érdekeltek megjelentek Szász Károly lakásán, aki kijelentette, hogy a búzát délután fogja szét­osz­tani de csak akkor, mikor a brassói személyvonat kiindul a felső állomás­ból. Az érdekeltek türelmesen vártak. A személyvonat kiindult — várták Szász Károly érkezését, hogy a várva­­várt olcsó búzát ossza szét. De Szász Károly nem jön. Végre az érdekeltek megunták a várakozást és haza­­bal­lagtak. Csütörtök reggel újból megjelentek Szász lakásán, de már akkor csak a felesége volt otthon és szomorúan adja tudtul a jelenlevőknek, hogy férje nincs itthon, nem tudja hova ment. Ez a hitegetés tartott szombatig, míg végre felesége kimondta a vészszót, hogy férje még szerdán délután a kiinduló személyvonattal megszökött. Erre kiütött a pánik. A károsultak egymásután rohantak Kiss Tiborhoz, hogy pénzüket adja vissza, ki meg­lepődve nézett, mert a dologról mit sem tud és egyáltalán semmiféle Szász Károlyt nem ismer. Csak most vették észre a károsul­tak, hogy be vannak csapva, rohantak a rendőrségre panaszukkal. Szász Károly, ki állandóan állás nélkül volt, az apósánál Bartha Ká­roly postai pénzkézbesítőnél lakott. Megszökése előtt úgy magát, mint feleségét a legelegánsabban felöltöz­tette, kedden este nagy vacsorát ren­­deztetett otthon és szerdán este a sze­mélyvonattal elutazott. Hétfőn a saját nevére, hamis alá­írással a következő táviratot küldte Tö­visről : „Tövisen a búzát eladtuk, a vevők­kel egyezzetek ki. Jó mulatást, Kiss Tibor. Szász Károly faszállitással is foglal­kozott. Egy vagon fát, 4200 koronáért szállított Szovátáról. Erre is sokan je­lentkeztek, kik a fa árát ki is egyenlí­tették, de fát nem kaptak. A faszálli­­tásnál Szász Dergán volt 22-es honv. századost mondta társnak. A káro­sultak előtt Dergán kijelentette, hogy Szászt nem ismeri, így egyáltalán semmi üzleti összeköttetése vele nem lehetett. A pénz, mit összeszedett a károsul­taktól meghaladja a 140.000 koronát. Szász Károly körözését a rendőrség elrendelte, állítást is rendez a város ismeret­­szomjának díszére.) Szóval tollamat a legobjektívebb intenciók vezetik és ép ezért e sorok szives félremagyará­zásából kifolyó csendes gratulációk mellőzését kérem. E kis privát kitérésért talán meg­bocsátanak, mint ahogy rég megbocsá­tottak Arany Jánosnak, amiért „Toldi szerelmeiben Piroskáról eszébe jut akkoriban elhunyt leánya és a jó Mik­lós intézkedését megállítja egy pilla­natra, mint Józsué a napot és kitör a költő szive mélyéről az apa, mond­ván: „Piroska, Piroska, én egyetlen lányom . . .“ Amennyire Arany meg­engedhette magának, hogy a nagy trilógiában parentálja el magzatját, vagy hogy is mondjam csak, annyira még én is megszakíthatom ezt a tisza­virág életű efemeriádát, hogy e he­lyen mondjak hálás gorombaságokat mindazoknak, akiknek a nyelvük már kispeciálozódott ama sunyi mozgásban, amellyel mellbevágják a gyanútlan járókelőket, odapofozván, hogy­ gra­tulálhatok ? De még mindig nem vagyok a tárgynál, egyébként ez a soronként fi­zetendő cikkeknél nem is hátrányos. Különben Fabius Cunctator sem volt rosszabb hadvezér Frigyes főherceg­nél .. . Hopp­ maradjunk ennél a szónál. Főherceg ... Ha én ma király lehet­nék s amennyi nőtlen meg hajadon van, mind főherceggé adoptálnám, százat egy ellen, hogy egy év alatt mindnyájan megházasodnának. Itt van, teszem fel, a jó öreg Habsburg csa­lád. Úgy eregette az ivadékokat, hogy a Lőcsei Naptárban minden évben egy oldallal növekedett a királyi ház ismertetése. Egyszer álmomban egy német statisztikus ki is számította, hogy hét és fél kolerajárvány lenne szükséges ahoz, hogy a korona leány­ágra szálljon .. . De nem vagyok király és ti se lesz­tek főhercegek, fiatal vérei a társada­lomnak. Nem vagytok főhercegek és azért mégis megházasodnátok. Nem, mittha a családjára új rügyeket akar­nátok kinyaggatni, ők ezen már rég túl vagyunk. A „jó“ famíliák ma ép oly komikusan hangzanak, mint mi­kor egy háromszáz éves tölgygyel di­csekszik valaki, amelyiken azonban egyetlen egészséges levelet nem tud előmutatni. Megházasodnátok 24—30 éves gályarabjai az életnek, mert lel­­keteket férfiasabbá, értelmeteket meg­fontoltabbá tette hat év nyomorúsága, mint annak idején apátoké volt és ti mégse alapíthattok családot, mint ahogy ők tették, mert ti még az iskola pad­jait, az eltolódott első évek nehézsé­geit, a bútorok hajmeresztő árait, a lakáskérdés mizériát, a nincstelenséget nyögitek. Hát ne nyögjetek ! Ha megváltoz­tak az idők, megváltozunk mi is. Nincs lakás ? Biztosan van még egy ebédlő akár leendő anyósodnál, akár a te szüleidnél. Háztartás ? Eddig is ette­tek mind a ketten. Majd megfelezitek az örömszülőket. Egyszer itt, másszor ott. Ja és a gyerekek ? Először is nem olyan biztos, aztán meg annál jobb, mert valamelyik nagyanyajelöltnél lak­tok, aki már úgyis kipróbálta a cse­csemőápolást. És, hogy esetleg neked még el kell utaznod, mert az egye­temnek adós vagy néhány félévvel és mi lesz azalatt a feleségeddel ? Oh Istenem , hiszen még mindig jobb, mintha a frontra mennél négy évre. Aztán, hogy most olyan zavaros a helyzet, az egész világ vajúdik, jobb lesz várni, stb! Légy nyugodt a te életed, még ha Matuzsálemet is plagi­zálod, nem lesz sohasem zavartalan. Ebből a káoszból, amiben ma a föld népei élnek, az új világnak mi csak a tégláit rakjuk le, a gyerekeitek, aki­ket a fenti sorok után remélhetőleg hamarosan meg is fogtok szülni, majd tető alá hozzák a házat és mi eléged­jünk meg azzal, hogy az unokáink ta­lán nem fognak túlságosan megkriti­zálni . . . E néhány sor nem akar holmi ivá I­ Mire házasodjam ? Ez a rezignált tónusú, szállóigének is beváló felsóhajtás ma ép oly diva­tos, mint anno datumal a „Meghalt Mátyás király, oda az igazsági“ Mire házasodjam­­ — szakad ki a szivekből a méla tépelődés hangja, — a tarta­lékos tiszti vagy altiszti rangomra, vagy az elvesztett öt-hat évemre, eset­leg az első szigorlatomra, vagy a nagynéném térdkalácsára ? Hát igen! Érvel Ne tessék félreérteni. Jelen hitvány sorok jelentéktelen írója e percben legalábbis aranyk­a eszénél van, mint amennyi egy­ végrendelethez a köz­jegyzőén kiv­ül megkivántatik, továbbá esze ágában sincs megházasodni,­­amit legeklatánsabban azzal a ládaszámra tehető értékes szerencsekivánatokkal bizonyíthat, melyekből legközelebb ki­­ s trópu­seáján 3 oldal O­ttilis- mentolos minden Gyártja: az „Ottilia“ vegyészeti gyár rt. ••111­0 fotbOSKOtt felülmúl Lázár Vilmos­ utca 12a szám alatt

Next