Tükör, 1964. április-június (1. évfolyam, 1-13. szám)

1964-05-05 / 5. szám

Scampolóék a Földmunkát Gépesítő Vállalat KISZ- szervezetének Vigyázó Ferenc utcai helyiségében játszanak. Ócska kapualjon át, szemetes, elhanyagolt terembe lép az ember: zsúfoltság, sötétség, levegőtlenség. A zenekar a színpadon, előtte széksorok, mint a színházban, hátrébb hely a táncolóknak. A közönség egynegyede — 15—22 évesek — táncol, a többi a zenét hallgatja. Megbabonázva. Az ülő és álló hallgatóság is átveszi a ritmust, mozognak, hadonásznak. Ha nagyon teszik, füttykoncertbe kezdenek, ha még jobban, üvöltenek. Nem sokáig, mert a KISZ-tikár rendet teremt. Elvben csak tagsági igazolvánnyal juthat be az ember, valójában többnyire anélkül is. A tagsági igazolványokat a KISZ adja, valamilyen ajánlólevél alapján. Feltűnően sok a ,,beatles-frizurás” fiú, a szűk szoknyás lány. Az egyik fiatalemberrel beszélni kezdünk. Nem lehet másutt leülni, csak a portán. Az Óra és az Ékszer Vállalat dolgozója. Széles szárú nadrágot, kockás inget, vastag bőrövet hord; nem nehéz ráismerni. Elvis Presley . . . — Senkit sem szabad a külseje alapján megítélni. Én nagyon szeretek a legújabb divat szerint öltözködni, de ez nem jelent semmit! — kérdés nélkül mondja, nyilvánvalóan már sokan szóvá tették. — A hajam? 11. Rákóczi Ferenc hosszabb hajat hordott. Tavalyelőtt különben egészen rövidre vágattam. Akkor azért szóltak. Két éve törzstag vagyok Scampolóéknál. A frisseséget, az erőt szeretem bennük. Rádión is gyakran hallgatok jazzt. Szinte minden szabad időmet a rádió mellett töltöm. Azt mondják, a mai fiatalság nem elég erkölcsös. Nem tudom, mit értenek ezen? Én például másfél éve járok ugyanazzal a kislánnyal... Húszéves forma, gyűrött ruhás fiatalember ácsorog az ajtóban. Ugyancsak törzsvendég. A Földmunkát Gépesítő Vállalatnál betanított munkás. — Az apám az én koromban kocsmába járt... Én viszont fél éve vettem egy magnót. Van néhány jó Beatlesszámom... Szünet. A zenekar tagjai fáradtan, homlokukat törölgetve jönnek le a színpadról. A zenekarvezető Varga Tibor, negyedik gimnazista. Kilenckor befejezi a muzsikálást, hazamegy, előveszi a könyveit, érettségire készül. — Zenész akar lenni? — Nem. Építészmérnök, ha felvesznek az egyetemre. — Mióta foglalkozik muzsikával? — Nyolc évig tanultam zongorázni. Két éve alakítottuk a zenekart, és jelentkeztünk a televízió Ki mit tud vetélkedőjére. Leégtünk. Azóta volt néhány sikerünk. — Mi a véleménye a zenekarok körüli botrányokról? — Évtizedenként egyszer előfordul olyasmi, mint a Sportcsarnokban, aztán évekig mást se hallunk. Több százszor szerepeltünk minden különösebb „aréna” nélkül, de azt a néhány rosszemlékű fellépést folyton emlegetik. Különben is, ugyanaz a húsz-harminc srác rendezi a botrányt mindenütt, mi már ismerjük őket. Sajnos, néha ők a hangadók. Aztán róluk ítélik meg a többieket. Szerintem a rendezés, és nem a zene tehet az ilyesmiről. A Belvárosi Kávéház-eset is... Eladtak egy csomó jegyet a jazz-koncertre, de úgy látszik nem számítottak rá, hogy akik megvették, el is jönnek. Becsukták az ajtókat, nem akarták beengedni azokat se, akiknek jegyük volt. A felállványozott épület deszkáin jó páran felmásztak, a félemeleten benyomták az ablakot, elsodorták az ideiglenesen felállított ruhatárt. Eltűnt néhány ballonkabát. Mit tehet erről a jazz? * — Tehát a zene teljesen ártatlan? * — Nem egészen, de hozzá kell tennem, hogy akiben nincs rossz, azt semmi esetre sem teszi rosszá a mi zenénk. Aki pedig rossz, abból az ital, vagy valami más is kihozza. Különben is, néhány huligántól eltekintve, mit csinálnak, ha a zenétől begerjednek? Fütyülnek és kiabálnak. A futballmeccsen is kiabálnak. Nekünk az a politikánk, hogy szünet előtt játsszuk az idegekre ható számokat. Jön a szünet, és lehiggadnak. Az Illés zenekar a Műszaki Egyetem Bercsényi kollégiumában játszik, Illés maga is egyetemista. A környezet itt sokkal kulturáltabb , a viselkedés is. Az arány itt is a hallgató közönség, és nem a táncosok javára dől el. Tagsági igazolvány felmutatásával lehet belépni, ezt itt valóban szigorúan veszik.