Tükör, 1965. április-június (2. évfolyam, 14-26. szám)

1965-05-25 / 21. szám

CSAK NEHOGY­ben bemutatják a színdarabbá szelídült Mesterkortyot. Közben az ifjú­ság a Városház téren, az ünnep örömére, a híres pásztortáncot lejti. Érdekes, mennyire korhűek nemcsak a jelmezek, hanem az arcok is! Mintha Brueghel figurái népesítenék be az utcákat, és vedelnék, jó ba­­juvár módra, hol üvegből, hol literes kancsóból, mi mást, mint a sört! És mennyire elemükben vannak ezek a békés polgárok, derék parasztok, ha háborúsdit játszhatnak. A kis város zsong, mint az akácfaerdő mézgyűjtés idején. Az ünnep és a sör sajátos vidámság, gondtalanság hangulatát kelti. A hangulatot még sajátosabbá teszik az ódon falak, házak, utcák, terek. Az árnyak az alko­nyatban óriássá nőnek. Mindmegannyi az emberséges erőfeszítés, szor­galom és a műértés megtestesítője, eszébe jusson az idegennek — bárhonnan jött is — az említett útikalauz 25. oldalát felütni. Ott ugyanis megtudhatja, hogy „már a XIII. században sikerült a rothen­­burgi polgároknak — háromszori erőfeszítés után! — a virágzó, irigysé­get keltő zsidónegyedet a földdel egyenlővé tenniök.” Nem az a szomorító, hogy ez Rothenburgban a középkorban megtörtént. Hanem az, hogy 1958-ban ezt egy útikalauz hagyományként tiszteli Eb­ben a varázslatos városkában. Oh, *recht deutsche Vergangenheit...» REISMANN JÁNOS FÉNYKÉPEI ÉS SZÖVEGE

Next