Tükör, 1965. július-szeptember (2. évfolyam, 27-39. szám)
1965-07-27 / 30. szám
Bajvívás volt itt: az ifjú Minden Keresztüldöfte Titok-dárdával Az én szívemben a Halál szívét... (ADY) Pár esztendővel ezelőtt egy dráma írása közben sokat járt az eszemben Adynak ez a pár sora. Megérni a halál halálát, ha belepusztul is az ember . . . Megérni és megírni. Hiszen a magyar irodalom is szinte ezzel a gondolattal kezdődik: „halalnec halalaal holz”. Tudom, hogy ezt úgy kell a bibliai nyelv sajátos felsőfok-képzésével, mint épp a leghalálosabb halál fenyegetését, de én mindig azt reméltem, a magyar nyelv logikája szerint, hogy ez a kifejezés talán azt ígéri, hogy halálommal meghal a halál. Mert van ilyen, lehet ilyen. Csokonai is tudta, hogy van ilyen. Hirdette ő is fiatalkori versében, halhatatlanság-hittel: „meghalt a halál”. (Neki elhittem ezt, és mindig csak nevetni tudtam Kazinczy mérgén, aki a leveleiben nem győzi ócsárolni Csokonait épp ezért a soráért.) Ez lett volna tehát a hősöm jutalma a halálban. Ez a katharzis a tragédiában. Ismeretes, hogy intenzív munka során az ember hajlamos rá, hogy a maga munkájával rokon törekvéseket fedezzen fel szerte a világban. Így fedeztem fel a készülő drámám mellé egy készülő szobrot Vilt Tibor műtermében. Az Orvosi Kutatóintézet elé szánta ezt a fekvő szobrot, annak példázatául, hogy az ember, ha halandó is, széttépi a halál kígyóit. Laokoonnak végzete a kígyó, de immár a kígyónak is Laokoon. Erre a szoborra illik csak igazán az az Ady-sor! Egy fektében is tengerrengés-erővel mozduló alak. A rátekeredő kígyók gyűrűi közt fojtódik és ismeretlen nagyságrendű energiák indukálódnak benne. Agónia? Az. De hogy az agónia szó szerint harcot jelent, tusát, és még csak nem is halál-tusát, ezt senki oly világosan nem fejezte ki, mint Vilt ebben a művében. (Filozófiában, igaz, Unamuno fejtegette ezt.) Vilt szobra más műfajban és más levezetéssel, de megoldotta azt a problémát, amit a drámában feladtam magamnak. Azt hiszem, nemcsak drámaíró járhat így Vilt szobraival, hanem természettudós, muzsikus, költő, filmes vagy építész is. Szobrai olyan lényegre törők, mint megannyi képlet, amelybe bele van sűrítve számtalan kortársnak tapasztalata. A KÉPLET, ha tetszik, vissza is vezethető az élményre. Valamilyen élményre. A Kentaur-szobor esetleg viszszavezethető annak a Kékgolyó utcában ostrom alatt látott katonának az emlékére, akit holtában belevágott a légnyomás egy lefaragott lócsontvázba, — a Figura székkel című kompozíció arra az istenhozzád mozdulatra, amelyet Szerb Antalról őrzött a szobrász, utolsó emlékként, a különböző Bohócok a bohócmélaságnak arra a jelképére, amelyet Barrault alkotott meg a Szerelmek Városában, — a fémszálakkal összekötözött Szorongó valami légópince-emlékre, — az öngyilkos Kentaur a szobrász vallomása szerint visszavezethető arra a felismerésre, hogy itt az AKI TANÚSKODOTT A HA FIGURA SZÉKKEL AVAGY BÚCSÚ KENTAUR ANATÓMIA 20 □ Nizza fölött. Le Raulban, egy nagy párizsi műkereskedő múzeumot alapított, ahol a modern műalkotásokat nekik való építészeti és táji környezetben mutatja be. Ez a Fondation Maeght, amelyet Malraux azzal avatott fel, hogy korunk művészetének új korszaka kezdődik itt. Csakugyan, mintha megsokszorozódnék a szobrok és képek hatása... A székesfehérvári múzeumban is tudják, hogyan kell érvényre juttatni a korszerű műveket. Csontváry és Ferenczy Béni kiállítása után, most a Vilt Tiboréért érdemes odautazni. Nyitva van egész nyáron.