Tükör, 1965. július-szeptember (2. évfolyam, 27-39. szám)

1965-08-31 / 35. szám

Közhírré tétetik Egy Pompejiban feltárt lakóház falán olvasható ez a kétezer esz­tendős reklámszöveg: „Vándor, haladj innen a tizenket­tedik toronyig, ott Serinusnak bor­mérése van. Látogasd meg. Üdv veled.” Serinus, a száraz torkok derék öb­­lögetője aligha latolgatta a rek­lámtudomány törvényeit, falra pingált hirdetése mégis telitalálat. Udvariasság oldja a kemény rek­­lám-imperativust, kitűnő a pszi­chológiai irányzék is a bízvást szomjas vándorokra, s ami a leg­fontosabb: tényeket, pontos hely­színt közöl, „kiszolgálja” közönsé­gét . .. Egy a száz ellen, hogy a mi Serviusunk nem a pompeji sze­gényházban fejezte be érdemdús működését. Szegény muzeológus, aki viszont a Rákóczi út—Akácfa utca sarki, csaknem teljes tűzfalméretű hir­detést tárja majd fel az utókor­nak ! Mindenféle tényközléstől előkelően elzárkózva, imigyen szól ez a reklám az utca népéhez: „Cipőbolt minőség elegancia”. Utódunk töprenghet: miféle szent rítus írhatta elő, hogy egyetlen aprópénzt is költsenek e suta köz­lés kimázolására, amelytől­­— egy a száz ellen — jottányit sem nőtt a cipőboltok forgalma? Ne vessük el a sulykot, a korszakot jelzően ostoba „Cipőt a cipőbolt­ból” és társai már ma is inkább históriai jelentőségűek. A magyar reklámművészet — mert az is, tu­domány is —, jóideje szépen fej­lődik. Plakátjaink éppen a közel­múltban arattak megérdemelt si­kert egy szófiai kiállításon, előtte pedig: Bécsben, Moszkvában, Can­­nes-ban, Livornóban és másutt keltettek feltűnést, (mégha az itt­honi közvélemény érthetetlen ki­zárásával is). Pótlásul láthatjuk viszont magukat a plakátokat — naponta és országszerte. Az április 4-i fotómontázs-plakát kevés szóval, a műfajhoz illő köz­­érthetőséggel, s a magasba ívelés jelképeiből eredő hangulatával, ki­tűnő, a nemesen egyszerű május elsejei plakát, a Karambol szelle­mes filmplakátja, a „Divatékszer” vagy az „Élő hal” ügyes kompozí­ciója nemcsak szép, hanem rek­­lámszerűen hatásos is. Mostaná­ban látható a hirdetőoszlopokon a „Spanyol festők” kiállítására invi­táló, a tárgyhoz simulóan régies, mégis mai hangulatú, művészi hir­detés, a szűkszavú, stilizált, célra­törően reklámozó „Levegő, nap­fény és egy jó könyv” szövegű pla­kát stb. A fali reklám ősi változatai­ mel­lett különösen nagyot fejlődtek a korszerűbb hirdetési módszerek. Megjelentek például az egy-egy árucsoportot átfogóan, de a har­sány hírverést kerülve bemutató, pompás kiállítású füzetek. A mo­dern porcelánt népszerűsíti „A te­rítés művészete”, a korszerű lak­­berendezést magas színvonalon reklámozza „A mai otthon dísz­tárgyai”; tetszetős és minden lé­nyeges adatot összefoglal a gázké­szülék-katalógus; új oldalról, na­gyon hatásosan beszél a korszerű ruházkodásról a „Divat és egész­ség”. Mindez és a sok hasonló rek­lámkiadvány, periférikusabb, de külön üdvözlendő társaival, a mo­dern éttermi menükártyákkal, az egy-egy vendéglátóhely számára nyomtatott papír-szalvétákkal egyetemben bizonyítja, milyen na­gyot lépett előre egy-két év alatt, főleg esztétikai értelemben, a ha­zai reklám. Külön kell szólnunk a legkorsze­rűbb reklám­műfajról, a Tv-kis­­filmekről. Évente 150—200 ilyen film készül, nem is a legjobb tech­nikai körülmények között, leg­többjük mégis találó, hatásos. (He­lyes, hogy már újrajátszásukat is korlátozták!) Mg most készülnek egyébként szakembereink az első KGST reklámfilm-fesztiválra, nem a legrosszabb esélyekkel. A tv reklámot a fő kritikus, a közönség is kedveli. A Magyar Hirdető köz­véleménykutatása szerint a nézők mintegy negyedének nagyon, két­harmadának pedig általában tet­szenek ezek a műsorok, s a kérde­zetteknek csupán egy százaléka nyilvánítota nemtetszését. A rek­lám igazi fémjelzése, természete­sen, az üzleti hatás. Nos, a kérdő­ívet kitöltő tv-előfizetők 41,8 szá­zaléka egyértelműen állította, hogy vásárlásait befolyásolta a tv-reklám. (Gyors számítás: há­romnegyedmillió előfizető, plusz a műsort néző vendégek — lám, még a 40 százalék is naponta sok százezernyi néző kereskedelmi be­folyásolását teszi lehetővé.) ÜJ Mégis: a hazai reklámhistóriának ama „cipő-szöveg” korszaka vagy — még közismertebben — a „Könnyű a választás, mert nagy a választék az Állami Áruházakban” típusú, elmosódó körvonalú és ha­tástalan reklám még itt kísért. A hajdanvolt kocsmáros, Servius, kereken kimondta: bort árusít, és minél többet akar eladni. Mi szé­­gyenlősebbek vagyunk, és né­melykor szemlesütve, félszívvel reklámozunk. A háttér: egy pók­hálós nézet szívós, újult alakot öl­tött utóvédharca. E nézet szószólói egykor fennhangon azt állították, hogy a szocializmusban semmi szükség a reklámra. Ma már csak félhangosan hallik ilyesmi, de azért még hat. Pedig a tények régen keresztül­húzták ezt az állítást. Hallgassuk csak meg a reklám védőbeszédét. Régen főleg a hiány volt a gond: ha kevés a ruha és a cipő, a por­szívó és a bútor, ugyan mit reklá­mozzunk? De hát e régi kénysze­rűségből nem lehet „elvet” kere­kíteni! Ma ugyanis már egészen más a helyzet. A Belkereskedelmi Kutató Intézet piacelemző vizsgá­latai szerint: Magyarországon egy nőnek átlagosan 3,3, egy férfinek 3,1 kabátja van. Élesítve e számok fókuszát, pillantsunk a társadalmi változások mélyebb régióiba. Tű­nőben például egy régi szegény­szokás: a gyerekek örökölt ruhada­rabjainak aránya — a teljes „gye­rekruhatár” átlagához viszonyít­ Tűzfalak, amelyek — reklámmal vagy anélkül — egyaránt ásítoznak

Next