Tükör, 1966. január-március (3. évfolyam, 1-13. szám)
1966-02-01 / 5. szám
ját — és ezt olvassák fel a szilveszteri mulatságon. A legismertebb és legkedveltebb irodalmi mű pedig 1906-ra fordulóban, Szatmárott, az akkor negyven éve megjelent Bérczy Károly-féle magyar Anyegin volt. Egy Anyegin-paródiánál a szerzők számíthattak arra, hogy az eredetire vonatkozó utalásokat minden hallgatójuk-olvasójuk megérti, a csattanók nem fulladnak be. Az öt szerző maga is tudta és megvallotta, hogy a kis móka pongyola verses formájával, kínrímeivel, s parodisztikus, itt-ott nyakatekert frázisaival nem számíthat irodalmi értékre, de mint hangsúlyozták: egy pár ötlete, bizarr, olykor komoly igazságot tartalmazó szatírája ... elég kellemes időtöltésül fog szolgálni... A mi hősünk szakasztott mása, Csak modernebb kissé talán, Az apja dzsentri földesúr volt Háromszor elvert birtokán. Kedvence volt konyak és abszint, Az orra ily nedűktől kap színt. Istállóval, zsokéval is sportolt. Pezsgőzött nyakra-főre, mikor volt, Grand szenyor volt, míg földje tarta, Míg szemfedő be nem takarta, Nejével szüntelen porolt, S mikor egyik rendbéli föld Elúszott, újra örökölt, így kezdődik az öt jogász és bölcsész doktor: Fodor Gyula, Némethy József, Böszörményi Emil, Tanódy Endre, — aki később baráti házánál látta vendégül Ady Endrét —, és Schönpflug Jenő szatmári vidám széplelkek Anyagi Jenő című művecskéje. A Jevgenyij Eugen Anyeginből torzított, beszélő nevű Anyagi Jenőről a szerzők az előszóban elmondják, hogy látogatni jött: A múlt évszázad kezdetérül, / A neve akkor volt Anyagin / Magyarrá lett a század végin, / De alakja sohasem évül... — vagyis a tétlen és tehetetlen orosz nemesurfiból — dicséretesen korszerű érzékkel — kikopott és polgári rendbe pottyant dzsentrit faragtak, öt szerzőnek, méghozzá öt műkedvelő poétának nehéz lett volna a szilveszteri tréfát egységes alkotássá ötvözni. Van néhány szellemesen karikírozó nyelvi leleményük: Lenszki nevét a pénzszerzésre utaló Lesznekire csavarintják el, az álmatag Tatjána helyébe a komoly hozományt sejtető Tatabánya lép. Az alaposan elnyújtott „költemény” elején még telik a szuszból, később már sok a nyögés, a verejtékes huzavona — kitűnik az öt versfaragó képességeinek különbsége is. De végeredményben a Bérczy Anyegrin-tolmácsolásából ihletett szatmári Anyagi Jenő mégis a század eleji magyar burzsoázia csúfondáros ábrázolása, hol silányabban, hol sikeresebben, egy-két helyen meglepően éles kritikával. A II. fejezetben például dr. Fodor Gyula tanár úr így rajzolja meg a jogvégzett Anyagi Jenő figuráját, aki megörökölvén gazdag nagybácsiját, sutba vágja állását a megyénél: Jenőben nagy a kegyelet, S a vesztes csak a megye lett. Megváltozott az életterve. Megfordító a ravatal, Minek már neki hivatal? A nagybácsi megérdemelte, Hogy ne heverjen parlagon Az öröklött tisztes vagyon. Bizony nem illik bízni másra, S így rátért a gazdálkodásra. Falun él, hord bricsesz nadrágot, Feszül mellén a sárga rokk, Vendég is megfordul a háznál, Káláber is van, meg tarokk. Cseléd néppel parancsol, zsörtöl, A község rózsái közt flörtöl, Ha unja magát, koronként ásít, Nem is kicsit, de óriásit. Majd hallván, hogy szegény a népe, Terhek miatt sír és nyafog, Emberbaráti térre lépe, S egy boldogító tervbe fog, önsegélyzőt alapít például, Mit mindenki őszintén megbámul, Rendezkedik, mint kis király, Váltót szavaz, s maga zsirál. Egyúttal azért is fárad, Hogy legyen civilizáció. Alapít pompás népkönyvtárat, Képes s képtelen lapokat járat, Amikben nincsen semmi jó. De csakhamar ezt is megunta, Lelkét, szívét szélin tölti el, Nem szórakoztató a munka, Nem is törődik senkivel. • • Öt kisvárosi fiatalember, hatvan évvel ezelőtt, Szilveszterre alkalmi rigmust kalapált össze — a minta a magyar Anyegin, s ha a Puskin-strófa biceg is, a puskini társadalombírálat időszerűvé torzított visszhangja kihullik a versezetből. A szatmári Társaskör tagjait bizonyára kitűnően elszórakoztatták Anyagi Jenő kalandjai, s mivel utána a sikeres paródiát a versfaragó örök könyvalakban is megjelenítették , szerény, de hiteles dokumentum maradt arról, hogy az olvasók széles körében a Bérczy fordította Anyegin nemcsak a báj és kellem világát közvetítette, nemcsak a holdfényes szerelem iskolája volt, hanem bizonyos korlátok között, s bizonyos mértékig az adott társadalom kritikus szemléletére is serkentett. A remekbe mintázott puskini mű és első magyar fordítása mellett a szatmári verselő ifjak Anyagi Jenője csak társasági tréfaszámba mehet. De a tréfa társadalombíráló hangütése nagyon figyelemre méltó. Mert egy maradandó irodalmi mű, így a Bárczy-fordította Anyegin hatásának sugara sokkal tágabb körre terjed, mint a szakértők és avatottak tábora. Mennél tágabb e kör, annál nagyobb területet fog be, s a költői alkotás egyetemleges művészi-társadalmi hatása legpontosabban azokon a rezgéseken mérhető le, amely az olvasók kiterjedt köréből verődik vissza. BÉKÉS ISTVÁN 24 □ GERGELY MIHÁLY JEGYZETFÜZETÉBŐL J rr rr • rr A műgyűjtő — Harminc éve gyűjtöm a festményeket. Az eredmény: négyszáz kép. Az ország tizenöt legnagyobb magángyűjteményének egyikét láthatod itt ebben az öt szobában, korszakonként elrendezve, már ami a falakra fölfért. De ha a gyűjtemény jellegét is tekintetbe vesszük, hogy 1800-tól szinte minden magyar festő képviselve van legalább egy művével, akkor a legjelentősebb magánképtárnak mondható. Szerénytelenség nélkül. — Gyűjtőszenvedélyemet apámnak köszönhetem. Nyomdász volt az apám, tördelő, nagyon értette és szerette a tipográfiát. Még elemista gyerek voltam, amikor már felhívta a figyelmemet egy-egy szép plakátra, jól tördelt újságoldalra, könyvre, reprodukcióra. Szerettem volna gyűjtő lenni. Ahogyan már akkoriban elhatároztam, hogy orvos leszek. És még azt is, hogy majd az enyém lesz ez a földszintes ház, mert nagyon megtetszett nekem, és nem csak azért, mert itt van a belvárosban, a Tanácsház-tértől háromszáz méterre. Ennek a háznak a közelében a Hunyadi utcában laktunk, és valahányszor elmentem előtte, mindig hosszan megnéztem, s odaképzeltem a táblát a kapu mellé: dr. Petró Sándor, orvos, rendes... — Orvos vagyok, enyém a gyermekkoromban megáhított ház, és itt a gyűjtemény, harminc évi munka gyümölcse. — Borzasztóan sok munka van benne, mert a gyűjtés hamarosan szenvedéllyé válik, az embernek szinte az egész életét kitölti. Én még nem adtam el képet, csak elajándékoztam, ha valamelyiket megkívánta valaki. Eleinte gyűjtöttem mindent, magyart, külföldit. Még értékesebb volna az eredmény, ha előbb tudom, mit gyűjtsek. Először úgy döntöttem, minden Miskolcon élt vagy itteni származású festőtől szerzek egy képet, de rájöttem, így nagyon provinciális lesz. 1945 óta csak magyart gyűjtök. — Rengeteg tanulás, tanulmány is kellett hozzá, behatóan meg kellett ismerkednem a magyar piktúrával, minden számottevő alakjával. Elolvastam az életrajzokat, méltatásokat, katalógusokat, megnéztem az ország valamennyi képtárát. Aztán Európának szinte minden nagy múzeumát meglátogattam, a Louvre-től az Ermitázsig. És voltam Egyiptomban, Kínában, Japánban, Amerikában, Szaud-Arábiában. — Sok időmet igénybe veszi a