Tükör, 1966. január-március (3. évfolyam, 1-13. szám)
1966-03-15 / 11. szám
A lakás a pestimrei Vörös fény utcában, pedánsan rendes és meglepően rendhagyó. Konyha nincs, csupán egy parányi szoba. A berendezést tán törpék részére készítették. Az egyetlen felnőtt bútor , a heverő. A fejpárnák mögött, a fal tövében miniatűr kert zöldell. A páfrányok között tavacska csillog, s a kavicsos utakat egy szökőkutacska hajszálsugarai permetezik. Fejünk felett a ventillátorként forgó fémcsilláron váltakozó fények gyulladoznak. A szobát Bach orgonazenéje tölti be. S az egyetlen ablak előtt, négy apró lábán, ott áll az elektromos agy. A bűvös szekrénybén emeltyűk, gombok, villódzó varázsszemek pislognak. Egy találékony — Úgy látom, itt megtalálták a bölcsek kövét, — fordulok a házigazdához, amikor ámulatomból magamhoz térek. — Igen. A fényből és zenéből kevert hangulatot, — feleli Haraszty István. Az imént ugyan ő engedett be a kertkapun, de sötét este lévén, csak most jutok hozzá, hogy jobban szemügyre vegyem. Idősebbnek képzeltem, valami öreg ezermesternek. S egy 32 éves fiatalember áll előttem. Láthatóan élvezi ámulatomat. Majd szerényen is, de büszkén is, így folytatja: — Ami itt látható, mindent én terveztem, én is csináltam. Letelepszünk a vörös bársonnyal bevont, apró fotelekre. Mintha a padlón ülnénk, a cigaretta, a hamutartó, a kávéscsésze a szőnyegre kerül. S a beszélgetésből egy rövid, de tanulságos élettörténet kerekedik ki. — Apám városi tisztviselő volt, ő még egy kilincset sem tudott megreparálni. Hatéves voltam, amikor megjavítottam egy öreg vekkert. S ahol akkoriban laktunk, Kispesten, a Jókai utcában, az udvar végén egy mészkődarabot találtam a falba beépítve, ebből faragtam ki az első szobromat: egy guggoló alakot. — S most mi a foglalkozása? — Lakatos vagyok, és szakoktató tanár a kettes számú ipari tanulóintézetben. Ezt az elektromos agyat szabad időmben készítettem. — S mi mindent tud az agy? — Amivel beprogramozom. Például este, a hírek után kikapcsolja a rádiót, éjjel az ágyamat fűti, hajnali ötkor bömbölő zenével ébreszt, de addigra már vizet melegít a mosdáshoz, megfőzi a kávét, a vendégnek ajtót nyit, de a hívatlan vendéget bezárja a lakásba, s ha elmentemben valamit itthon felejtenék, egy kigyulladó reflektorral utánam kiált. S végül 40 féle világítás-variációt teremt. Amíg mesél, mindent bemutat. Leül az ágya szélére, s míg a falra akasztott telefontárcsán egy-egy számot tárcsáz, az agy pontosan intézkedik. — Mennyi vezeték kellett mindehhez? — 800 méter. Ez tartja a falakat is, különben rég összedőlt volna a ház. S a hangjába most először vegyül a keserűség. — A lakásom ugyanis mosókonyha volt. Emiatt nem tudok megházasodni. — S érdemes volt egy mosókonyhába ennyi munkát beleölni? — Ez csak egy kis előtanulmány ahhoz, amit majd csinálni szeretnék, ha egyszer lakásom lesz. Egyelőre telekre spórolunk . . . — S hol tanulta mindezt? — Autodidakta vagyok. S a fémszobrászat? A kovácsoltvas bútorok? — Ez az igazi kedvtelésem. Egy szobrászstúdióba járok, ott Laborcz Ferenc szobrászművész a mesterem. Újra körülnézek a szobában. Minden tárgy karcsú, légies és acélos. Az egyik szobrának ezt a címet adta: A XX. század végén. Törékeny bronzember hódol a maga emelte gigantikus tornyok előtt. A bronzgémek csoportjában három karcsú test vonalai fonódnak össze szép kompozícióvá. A békegalamb nem egyéb, mint egy szellemesen meghajlított fémlap, de éppen ez a kis hajlítás teszi galambbá. Ezek már nem csupán egy ezermester játékai. A szobrokban már az ihlet szólal meg. S a praktikus használati tárgyak: az evőeszközök, a bronzdobozok, a szellemesen megoldott üvegfoglalatok, a falra akasztható, s egyben a talpára állítható villanylámpa, a falakon függő fémplakettek mind-mind egy mesterien ügyes kéz alkotásai. Még egy kis játék egy szökőkúttal, a fényekkel, a zenélő magnóval, azután elbúcsúzunk Haraszty Istvántól. S amikor a kertkapu bezárul mögöttem, a technikában járatlan, kétbalkezes ember ámulatával nézek vissza a kis házra, amelyet már elnyelt a sötétség. Ezúttal azonban már nem az elektromos agyat csodálom, amely vezényszóra működik, hanem ennek a rokonszenves fiatalembernek nyugtalan és találékony agyát, amely — örömök és gondok közepette — csak úgy, játékos szenvedélyből, ebbe a düledező mosókonyhába a jövő század lakását varázsolta. MÓLNÁR AURÉL Fotó: SZALAY ZOLTÁN 14 .