Tükör, 1967. január-március (4. évfolyam, 1-13. szám)

1967-03-14 / 11. szám

TÖK KÖZÜL véházi kirakatmélyedésbe szorultam Kállai Gyulával. A Petőfi-jelvény a kabá­tunkon volt. A rendőr, úgy látszik, szaporátlannak tar­totta az ütlegelést, azt ordí­totta, hogy „Gépfegyver kellene ezeknek!” Engem is elvittek. BOROS KLÁRA: Akik ott­ maradtunk, egyenként és némán vonultunk el a Kos­suth szobor előtt. VÉRTES: A Marx képtől nem sikerült megszabadul­nom, pedig nem szívesen vonultam be vele a rendőr­ségre. A rendőr azonban vi­gyázott, hogy el ne hagy­jam a bűnjelemet. A rend­őrség udvarán, szűk és szögletes udvar volt, lehet­tünk vagy százötvenen. Körben álltunk, vártunk az igazoltatásra. Egyszer — ma sem tudom, hogyan tá­madt ez az ötletem — a táblát az udvar közepére söpört hóbuckába tűztem. A rendőrök, mikor elkezd­ték az igazoltatást, nem is vették észre, hogy a Marx képet álljuk körül. GYENES: Cellákba zsúfol­tan várakoztunk a kihall­gatásra. Abban a cellában egyedül voltam diák. Ami­kor a munkások megtud­ták, hogy diák vagyok, va­lósággal dédelgettek. Ciga­rettát adtak, és sok más módon éreztették velem az örömüket és rokon­szen­­vüket. VÉRTES: Hajnal felé, ahogy ott kuporgunk a sö­tétben, megjelent egy nyo­mozóval a rendőr, aki en­gem bekísért. Sorba állí­tott bennünket, s ránk pa­rancsolt: „Lépjen ki, aki a táblát hozta!” Senki sem mozdult. Én sem. Minden­ki látta, hogy én hoztam a Marx képet. A rendőr sor­ra az arcunkba bámult. Nem ismert föl. Újra kér­dezett, de hiába, senki sem felelt. HAJNALI KIHALLGATÁS BOROS KLÁRA: Emlék­szel, szegény anyu meny­nyire megijedt, mikor ha­zaérve, rögtön elkezdtünk fűteni? HERCZEGNÉ, BOROS BORBÁLA: Persze, mert Matyi, a bátyánk készítet­te a Marx képieket, meg a transzparenseket is! És ott voltak még a papírsablo­nok. Anyu már tudta: ha lebukás van a csoportban, akkor mi gyorsan nagyta­­karítani kezdünk, eltüzel­jük a propagandaanyagot, ami pedig pótolhatatlan, mint a festék, ecset, szer­számok, azt elássuk a fás­kamra agyagpadlójába. A tüntetés után is nagytaka­­rítottunk, de csak másnap mondtuk meg anyunak, hogy miért. BOROS KLÁRA: Matyi 1944. karácsonyán halt meg. Kézigránáttal támadt a csoportjuk a Thököly úti nyilas-székházra. Azok a nyilasok végezték ki, akik­nek perét most tárgyalják. Ott a neve az emléktáblán: Boros Mátyás. Most, ebben a hónapban lenne negyven­négy éves. GYENES: Hajnal felé vit­tek fel kihallgatásra, vélet­lenül egy földimmel, egy mezőtúri kubikossal együtt. Ő mondta el előttem a rendőrtisztnek, szépen, egyszerűen mindazt, amit mi a marxista körben ma­gyaráztunk : hogy miért tüntettünk a háború ellen, a fasizmus ellen. Megrendí­tő volt hallanom ezt a val­lomást. Reggel hármasával hívtak elő bennünket a cel­lából, hogy közöljék velünk a „határozatot”. Két építő­munkással kerültem egybe. Engem, mert diák voltam, elengedtek, s azt mondták, máskor ne álljak a tünte­tők közé. A két építőmun­kást internálták. Ez volt akkor az első, háborúelle­nes, antifasiszta demonst­ráció. Hogy mi történt ez­után? A többi már törté­nelem. Följegyezte: SZÉL JÚLIA útban a Kossuth-fróborlett (a megjelöltek: — balról jobbra — Vértes Tivadar, Boros Borbála, Boros Klára)­­.■> FOTÓ: ZARÁND GYULA

Next