Tükör, 1967. január-március (4. évfolyam, 1-13. szám)
1967-03-14 / 11. szám
TÖK KÖZÜL véházi kirakatmélyedésbe szorultam Kállai Gyulával. A Petőfi-jelvény a kabátunkon volt. A rendőr, úgy látszik, szaporátlannak tartotta az ütlegelést, azt ordította, hogy „Gépfegyver kellene ezeknek!” Engem is elvittek. BOROS KLÁRA: Akik ott maradtunk, egyenként és némán vonultunk el a Kossuth szobor előtt. VÉRTES: A Marx képtől nem sikerült megszabadulnom, pedig nem szívesen vonultam be vele a rendőrségre. A rendőr azonban vigyázott, hogy el ne hagyjam a bűnjelemet. A rendőrség udvarán, szűk és szögletes udvar volt, lehettünk vagy százötvenen. Körben álltunk, vártunk az igazoltatásra. Egyszer — ma sem tudom, hogyan támadt ez az ötletem — a táblát az udvar közepére söpört hóbuckába tűztem. A rendőrök, mikor elkezdték az igazoltatást, nem is vették észre, hogy a Marx képet álljuk körül. GYENES: Cellákba zsúfoltan várakoztunk a kihallgatásra. Abban a cellában egyedül voltam diák. Amikor a munkások megtudták, hogy diák vagyok, valósággal dédelgettek. Cigarettát adtak, és sok más módon éreztették velem az örömüket és rokonszenvüket. VÉRTES: Hajnal felé, ahogy ott kuporgunk a sötétben, megjelent egy nyomozóval a rendőr, aki engem bekísért. Sorba állított bennünket, s ránk parancsolt: „Lépjen ki, aki a táblát hozta!” Senki sem mozdult. Én sem. Mindenki látta, hogy én hoztam a Marx képet. A rendőr sorra az arcunkba bámult. Nem ismert föl. Újra kérdezett, de hiába, senki sem felelt. HAJNALI KIHALLGATÁS BOROS KLÁRA: Emlékszel, szegény anyu menynyire megijedt, mikor hazaérve, rögtön elkezdtünk fűteni? HERCZEGNÉ, BOROS BORBÁLA: Persze, mert Matyi, a bátyánk készítette a Marx képieket, meg a transzparenseket is! És ott voltak még a papírsablonok. Anyu már tudta: ha lebukás van a csoportban, akkor mi gyorsan nagytakarítani kezdünk, eltüzeljük a propagandaanyagot, ami pedig pótolhatatlan, mint a festék, ecset, szerszámok, azt elássuk a fáskamra agyagpadlójába. A tüntetés után is nagytakarítottunk, de csak másnap mondtuk meg anyunak, hogy miért. BOROS KLÁRA: Matyi 1944. karácsonyán halt meg. Kézigránáttal támadt a csoportjuk a Thököly úti nyilas-székházra. Azok a nyilasok végezték ki, akiknek perét most tárgyalják. Ott a neve az emléktáblán: Boros Mátyás. Most, ebben a hónapban lenne negyvennégy éves. GYENES: Hajnal felé vittek fel kihallgatásra, véletlenül egy földimmel, egy mezőtúri kubikossal együtt. Ő mondta el előttem a rendőrtisztnek, szépen, egyszerűen mindazt, amit mi a marxista körben magyaráztunk : hogy miért tüntettünk a háború ellen, a fasizmus ellen. Megrendítő volt hallanom ezt a vallomást. Reggel hármasával hívtak elő bennünket a cellából, hogy közöljék velünk a „határozatot”. Két építőmunkással kerültem egybe. Engem, mert diák voltam, elengedtek, s azt mondták, máskor ne álljak a tüntetők közé. A két építőmunkást internálták. Ez volt akkor az első, háborúellenes, antifasiszta demonstráció. Hogy mi történt ezután? A többi már történelem. Följegyezte: SZÉL JÚLIA útban a Kossuth-fróborlett (a megjelöltek: — balról jobbra — Vértes Tivadar, Boros Borbála, Boros Klára).■> FOTÓ: ZARÁND GYULA