Tükör, 1967. január-március (4. évfolyam, 1-13. szám)
1967-01-17 / 3. szám
hámoz. Előbb négy gerezdre vágja, aztán letisztítja héját, kivágja csutkáját, meg a rosszát, és beleejti egy vízzel telt edénybe. És mondja, mondja vég nélkül. — Mikor megmondták nekem itt a paksi konzervgyárban, hogy lejárt a szerződésem, mehetek, azt mondtam a házinéninek, öngyilkos leszek. Ne beszéljen üget, szólt rám, ki neveli fel akkor a kisgyerekét. Mert van egy elsős fiam, tessék csak nézni a képét, tavaly az óvodában készült, az a szép kisfiú ott középen. — Ez konzervgyár. Idénymunkára vették fel, tudta, hogy elbocsátják. — Akkor is, miből éljek? Engem nem tart el senki. — A férje? — Külön vagyunk. — Ivott? — Rosszabb. — összeállt valakivel? — össze. Azelőtt Tolnán lakott, és az ottani selyemgyárba járt. Kilenc és fél évig dolgozott ott, aztán felmondtak neki, mert a „nyavalyás selyemhernyók kevesebbet gubóztak, mint más években.” Kevesebb gubó, kevesebb munkás — a gyár elküldte azokat, akik fölöslegessé váltak. Valaki említette: Pakson ott a konzervgyár, tavasszal minden munkáskéz kevés. Felült a vonatra és leszállt Pakson. A konzervgyárban egy ember megállította azzal, hogy van a Gyimótiéknak egy kiadó szobája. Kivette. Ha már el kellett jönnie Tolnáról, ellakna ő az ország akármelyik részén, akármelyik albérleti szobában, csak minden hónapban dolgozhasson, és maga mellett tarthassa a kisfiát, mert neki más öröme nincsen, csak a gyerek. De ki mondja meg, hogy hova menjen? November elsejéig tartott a szerződése. Amikor két nappal előbb — ahogy a törvény előírja —, figyelmeztették erre, az irodán elsírta magát. Visszatartották december elsejéig. Pedig nem nagyon jó munkaerő, hetven százalékot teljesít. De a fizetését is a hetven százalék után kapja. Nem károsít meg senkit — csak éppen kevesebb almát pucol. * A teremben csupa asszony. Kinek ezért, kinek amazért van szüksége a keresetre. Egyetlen férfi: a művezető. Kriezer Józsefné beszélgetés közben is vagdalja az almákat. Felnéz, oldalt pillant, válaszol, de szakadatlanul mozog a keze, valami örökös ritmusra. Néha még álmában is almát pucol, azt mondja. Három gyereke van, a férje szállítómunkás az állami gazdaságban. 57-ben családi házat építettek, OTP-hitellel. Még 14 ezer forint adósság nyomja őket. Jól jön a kereset a konzervgyárban, csak kár, hogy nem egész esztendőre szól. Ő vasárnap is eljött, egész nyáron, és túlórázik, amennyit csak kell. Dolgozik, hogy keressen a családi ház törlesztésére. Girst Ferencné is ezt tervezgeti: családi ház. Két éve ment férjhez. Amit itt keres, megy a takarékba. 14 éves kora óta minden évben, borsószedéstől almafeldolgozásig, a konzervgyárban van. Nem kenyérre kell, hanem családi házra. Egy tervre, amelyet meg akar valósítani. Szívesen adja érte erejét, idejét. Hosszú asztal sarkán ráncos arcú nő ül. A barázdák kegyetlenül szeszélyes vonalakban szabdalták összevissza az arcát. Lehalkítja a hangját: — Az uram szereti az italt. — Körülpillant. — Nem mintha titok lenne, mert ha beiszik, akkora lármát csap, hogy zeng tőle a környék, de azért nem akarom, hogy mások is hallják. Azt ordibálja ilyenkor: mi közöd hozzá, a saját pénzemet iszom el. Ha meg nincs keresetem, a fejemhez vágja, hogy ingyenes* vagyok. Hát mit csináljak, mikor nincs munka? Elfogyott előle az almahegy. Egy másik asszonynyal hátra indul újabb gyümölcshalmokért. Kettel cipelnek egy nehéz ládát, az arcuk kivörösödik a megerőltetéstől. A terem nedves-hideg. A kőpadlón csorog a kiloccsant víz. — Csak az a kár, hogy hat hónapig tart... * Koleszár József, az üzemi párttitkár emlékezetből mondja az adatokat: — A törzsgárda 650 fő. Idényben a legmagasabb létszám 1700. November elsején 300-nak járt le a szerződése, decemberben másik 300-nak. Hiába tudják az asszonyok előre, ilyenkor olyan sírás-rívást csapnak, hogy visszhangzik tőle a gyár. De mit csináljunk? Nincs munka, így is visszatartottunk ötven asszonyt, azokat, akik a leghangosabbak voltak. Hozzáfogtak a gyár rekonstrukciójához. Ha elkészülnek az új üzemrésszel, a termelés a duplájára emelkedik, de a törzsgárda csak hetven emberrel gyarapodhat. Ilyenkor télen a csökkentett létszámmal fakuszát készítenek — paprikahüvelyben elrakott, olajban pirított zöldséget a szovjet megrendelésre. És vegyes befőttet. Az utóbbit is csak mostanában. Szóba került néhány évvel ezelőtt, hogy a paksi gyár vegyes befőttet csinálna, de a kereskedelem tiltakozott ellene: nem fogy el. Aztán később megvették ugyanezt a bolgároktól. Kiderült, hogy a közönség nagyon szívesen vásárolja. Most már másképp gondolkodik a kereskedelem. De ha már kiejtettük ezt a szót, talán azon is kellene gondolkodni, hogy többféle konzervet gyártsanak. A paksi asszonyoknak ez állandó, vagy legalábbis tartósabb munkaalkalmat teremtene. Márpedig ők okozzák a községnek a legsúlyosabb gondot. * Munkaalkalom a vidéki nők számára ismert problémája ez az élelmiszeripari szakszervezetnek is. Ács Antal, a szakszervezet munkásvédelmi osztályvezetője tájékoztat róla: Békéscsabán konzervgyár és tésztagyár működik, hogy a felesleges munkaerőt foglalkoztassák. Ugyanezért helyezték Nyíregyházára az új konzervgyárat is. Most Magyaróváron paradicsomsűrítőt terveznek, s folyton újabb termékekkel próbálkoznak, olyanokkal, amelyeket télen is feldolgozhatnak. A gyártási időt széthúzzák, s a gyümölcslé-, a tészta-, a zöldségkonzerv készítés már mind több helyen teremt munkaalkalmat a dolgozni akaró asszonyoknak. Nincsenek tehát híjával az igyekezetnek az illetékesek, de azért mintha kicsit tágabb körben is lehetne töprengeni, milyen munkát lehetne adni a képesítés nélküli asszonyoknak. Mert végtére nemcsak almapucolás van a világon. HALASI MARIA Mr: SANDOR ZSUZSA □ 15