Tükör, 1967. július-szeptember (4. évfolyam, 27-39. szám)
1967-07-25 / 30. szám
foglalják el. Itt kezdődik, szürke igénytelenséggel, gyümölcspiaccal, zöldségárus-standok szalagával folytatódik és kopár üzletsorok után csap át a Portobello azzá, amitől híressé lett: a vegyes régiségek utcájává. Hogy mi a régiség, antikvitás — azt még csak tudják az angolok, 1830 előttinek kell lennie, ez a törvény, s a többit mindenki ízlése szerint dönti el. De hogy mi a »bric-á-brac«, a vegyes csecsebecse, a furcsaság és divat oltárára illő dísz és díszlet, az szédületes tempóban növekvő tárgykör. A szénvasaló, a vasköpülő, az ócska plakát, a régi ruha, a műhaj és a századforduló szeceszsziós vázái mind bevonultak a gyűjtők vadászcéljai közé. PORTOBELLO jött; a fiatalok eljárnak ide a múlton nevetni és korzózni szívük választottjával; gitáros énekesek szórakoznak és szórakoztatnak; itt minden szabálytalan és fura, az idő összezavarodik a régiségek halmazában és a miniszoknyák forgatagában, kacagás és fényképezőgépek csattanása vegyül az ócska fonográfok nyikorgásába, teáznak az utcán és a butikokban, gyerekek játszanak az úttesten. Mindez annyira nem angol, hogy valamennyi londoni turista-útmutató büszkén hívja fel a látogatót: feltétlenül menjen el szombaton a Portobello Roadra, mert ilyet még nem látott sehol! PATKÓ IMRE Az öreg lady nem kevésbé öreg legyezőin szeretne túladni