Tükör, 1967. július-szeptember (4. évfolyam, 27-39. szám)
1967-07-11 / 28. szám
Othello öli meg Desdemonát. A hiányzó tőr okozta nehéz drámai helyzet így megoldódott. Ha Bánk bán a megjátszott tőrt tovább megjátszva ragadja ki a királynő kezéből és a stilizált semmivel öli meg a magyarok elnyomóját, a közönség nevetett volna. A tárgyak minden korban uralkodtak a színházban. A görög drámaversenyek idején még nem voltak kellékek, de az Erzsébet-kori színházban már övék volt a vezető szó. Shakespeare színészei még jelmezek és díszletek nélkül játszottak, de a királyné igazi kelyhet emelt föl, hogy kiigya belőle a mérgezett bort Hamlet egészségére. A tárgyaknak ez a „vezető szerepe”, mint említettem, a legmodernebb színpadokon is tart. A tárgyaknak is jellemük van a színházban. Moliére komikus alakjaihoz komikus kellékek tartoznak. A képzelt beteget tekintélytől pöffedő orvosságos dobozok, elhízott tégelyek, gőgtől megnyúlt kristélyek veszik körül, az úrhatnám Jourdain urat egy fantasztikusan felcicomázott, színekben repdeső turbán avatja a hőn óhajtott „mamamusi” méltósággá. Moliére tudósai réfnyi hosszú papírszalagról olvassák fel tudományos intelmeiket és szabályzataik gyűjteményét. A tárgyak nemcsak komikus vonatkozásban lehetnek elméretezettek. Miller „Az ügynök halála” című drámájában a főszereplő Willy Loman nemcsak a budapesti előadáson cipelt két óriási méretű, árumintákkal teli táskát, hanem a világon mindenütt így lépett színre a dráma elején. E mű légkörében, a szerep víziószerűségében a táskáknak tragikusan nagyoknak kell lenniük. Léteznek olyan kellékek, amelyek díszlet nagyságúra nőnek. Ilyen Shaw Caesar és Cleopáteájában a Szfinx. Nem díszlet, egyértelműen kellék, előtte sétál Julius Caesar és elmondja hatalmas monológját az afrikai és és az afrikai hódítás szépségéről. Ekkor kidugja fejét a Szfinx mancsa mellől egy kislány és odaszól Caesarnak: „Bácsi!” Caesar megrémül, kardja után kap. Ezt a színpadilag szinte egyedülálló pillanatot egy monumentálissá növesztett kellék segítségével éri el az író. Vannak olyan színdarabok is, amelyekben a kellékek úgyszólván elárasztják a színpadot. Különösen az úgynevezett abszurd drámákban van nagy szerepe ennek a kellékáradásnak. Harold Pinter „A gondnok” című drámája — szinte úgy mondhatnám — kellék kórussal kezdődik. Az író utasítása szerint a szobában egyedül levő Mick szeme minden tárgyon megáll. Néhány mutató az író által megadott tárgyak közül: kétágú létra, szenesvödör, fűnyírógép, szatyorkocsi, összecsavart szőnyeg, forrasztólámpa, dobozok, mindenféle dísztárgyak, ruhafogas, pár deszkadarab, egy villanyrezsó, régi villany kenyérpirító. A felsoroltakon kívül még számos izgalmas kellék teszi rendetlenné, kuszává, értelmetlenné és egyben életszerűvé a színpadot. Előfordul az is, hogy a kellék főszereplővé lép elő. Ionesco „Székek” című tragikus burleszkjében rengeteg széket cipel ide és oda az öregember és az öregasszony, ezek a székek egyre élőbbé válnak, embereket, férfiakat, nőket személyesítenek meg. Ezek a székek viselkednek, úgyszólván vitatkoznak, érvelnek, társadalmat teremtenek. Wilder „Hajszál híján” című drámájában a félelmetesen közeledő jégkorszak, a végső fagy iszonyatát úgy érzékelteti az író, hogy Antrobus egy aranyhalas medencét és madárkalitkát szorít magához, teste melegével védve a kis élőlényeket a szobájába mindjárt betörő fagytól. A két kellék ezekben a pillanatokban szereplőtársa a színésznek. Nem kis gondot okoz a kellékesnek, amikor azt hallja, hogy jelképes tárgyakra van szükség a következő darabban. A jelképes tárgyakat általában nem szeretik a kellékesek, sok gond van velük. Csehov Sirály című drámájában be kell hozni egy lelőtt, döglött sirályt. Ez még csak rendjén van, ezen a sirályon nem lehet vitatkozni. Ám a következő felvonásban a színpadon kitömött sirályt kell látnunk. Ez a kitömött sirály már többféle lehet, csak egyféle nem: olyan sirály, amelynek nincs jelképisége. A darabban az igazi sirály Nyina volt, a fiatal színésznő. A vadászaton lepuffantott sirálynak kitömötten úgy kell tartania a szárnyát, úgy kell a levegőbe dőlnie, hogy az embert a felröppent és örökké szállni tudó tehetségre emlékeztesse. Régi dolog, hogy a kellékek élnek, helyet követelnek maguknak. Nem lehet a színpadra betenni telefont úgy, hogy azon egyszer ne beszéljenek vagy a klasszikus csehovi példát idézve: ha a falon puska lóg, annak a következő felvonásban el kell dörrennie. Idegen tárgyat nem tűr a színpad. Karinthy tréfája volt, hogy kis kabarédarabja színhelyére egyik este betétetett egy kerékpárt. A színhely polgári szobát ábrázolt. A nézők egész idő alatt azt figyelték, hogy mikor történik már valami a kerékpárral, egyáltalán, hogy került ide a szobába és mikor jut végre szerephez. Szünetben nagy vitát folytattak a kerékpár-kérdésről. Gyermekkoromban megszoktam a kellékeket. Szüleim utazóládájában pulóverek és törülközők közé karikás ostor, királyi korona volt csomagolva. Nekem ezek a kellékek éppen olyan természetesek voltak, mint a suszter fiának a kaptafa és a dikics. Most is azok. Szeretem a színpadi tárgyakat, az igazi kellékek ösztönöznek, lelkesítenek drámaírás közben. Tisztelem is őket, indokolatlanul egy hamutálcát sem merek színpadra ráncigálni. Puskát — miután szereplőimet nem szoktam halálba küldeni — sohasem használok. Tudom, ha puszta dekorációként vagy az érdekesség kedvéért valamikor mégis színpadra vinnék egyet, engem, rosszabb esetben a darabomat lőné le. NYÁRI TÉMÁK Vágyálom Álcázás dScattuti □ 15