Tükör, 1968. január-március (5. évfolyam, 1-13. szám)

1968-02-20 / 8. szám

CSURKA— REISMANN Modern tündérek zóba kerül, nem ír- nék-e néhány ismert magyar manekenről. Honnan és miért támadt az ötlet? Nem kérdezem. Mert lelki szemem előtt máris egy fiús alakú, bájos és ele­gáns mai tündér lebeg, ke­cses táncot lejt és vetkő­zik, s valahonnan az éter­ből némi dolce-vita illat szállong. Most nincs hezitálás, aggá­lyoskodás, még azt sem kér­dem, mit adnak érte; gon­dolkodás nélkül elígérke­zem. — Akkor diktálom a neve­ket — üt meg a mondat. — Milyen neveket? — A manekenek nevét. — Persze, persze. El nem tudtam volna kép­zelni, hogy a manekenek- nek nevük is van. Egy tün­dérnek nincs neve. A tün­dér — tündér. Írom, ahogy hallom: Got­tesmann Kati, Pogány Klá­ri, Bártfai Sztenya, Patz Dóri, Takács Zsuzsa, illetve Lukács Lórántné. — Ez hat — mondom. — Nem, ez öt. Takács Zsu­zsa és Lukács Lórántné egy és ugyanaz. Keresheted az asszonynevén is. — Asszony? Egy maneken lehet asszony? — Miért ne? — Igaz, persze. — Mondd kérlek, meg tu­dod te csinálni ezt a ripor­tot? Láttál te már mane- kent? — Élőt? — Mi az, hogy élőt? — Úgy értem, eleven ma- nekenhez még nem volt szerencsém, csupán filmen, híradókban, képernyőn. — Divatbemutatón voltál már? — Nem, soha. — Akkor tulajdonképpen miért akarsz írni róluk? Valóban. Most már én sem tudom. A tündér ellibbent. Szertefoszlott. S akkor rá­döbbenek, hogy máris rossz nyomon vagyok ezzel a tün­dér esdivel. Alig van lejára- tottabb, kifacsarodottabb jelentésű szó a tündérnél. Már-már gyalázkodás, sér­tegetés manapság egy lányra azt mondani: tün­dér. Elég, ha csak egy gya­kori összetételére hivatko­zom bizonyításképpen: bár­tündér. Pedig milyen szép szó és milyen szép a jelen­tése, az eredeti! S hogy ille­nék a manekenre, aki röp­ke pillanatokra tűnik fel a kifutón egy-egy ruhacsodá­ban, kecses táncot lejt, il- leg-billeg, majd elillan, mint a mesék tünékeny, képzeletszülte leánya, me­seország lenge hölgye. S akkor már döntök is ma­gamban: csakazértis kibányászom, vagy ha le­het, mert létezik, akkor fel­fedezem bennük ezt a tün- dérit. GOTTESMANN KATI De ho1 és UH I I mikor? Milyen nehéz egy tündérrel ran­devúzni. Végül is Katival a Hungáriában beszélek meg találkozót, s kissé szorongva kérdezem meg a telefonálás végén: — No és miről fogom megismerni? — Fekete télikabát lesz rajtam, és csibészes sap­ka. — S csak azután te­szi hozzá, mintegy mel­lékesen : — Én fekete vagyok. Eredeti maneken önjel­lemzés: nem a testi mi­voltát tartja fontosnak, hanem a ruhát, amit hord. Fekete kabát, csi­bészes sapka; biztosan tudja, hogy nem lesz még egy ugyanilyen öl- tözékű lány a Hungáriá­ban. Nem hoz magával különös ismertetőjelet, nem szorítja a hóna alá a Révai Nagylexikon 19. kötetét, csak felöltözik, bizonyos benne, hegy összetéveszthetetlen. Az öltözete az egyénisége. S van egyénisége? Már megjelenésekor kiderül, hogy van. Jellemezhette volna magát testi ará­nyaival, arcberendezésé­vel, mosolyával, mozgá­sával, sok mindennel legalább ennyire ponto­san. Leül, kacéran, virgon­cán csillogó szeme fö­lött kilós műszempilla csápol — mégsem disz­POGÁNY JTTSÍ Ifi Á Dl sanc*a'K SZÓ­ALAK I vetkezet Kos­suth Lajos utcai boltja előtt, itt kell találkoz­nom Pogány Klárival. Benézek az üzletbe. Üres, csak a helyiség kö­zepén van némi élet. Egy magas, barna, kissé soványnak tűnő nő áll ott középen félig kész, férceit, ujjatlan nyári ruhában. Próbál. ö az. Kint mínusz van, télikabátban is dider- gek, s 6 odabent nyári ruhát próbál. A kép szo­morúságot áraszt, sokat elmond a lányok kiszol­gáltatottságáról. Ahogy ott áll, méricskélik, tű­zik, igazítják rajta a nyári ruhát, amely nem lesz az övé soha. Nehéz munka? Nem az, hogy nehéz, de éppen az a kellemetlen benne, hogy olyan könnyű: csak áll­ni kell és tűrni. Mint egy élő próbababa. Bemegyek az üzletbe. Kissé kétségbeesetten tekint rám, sejti, hogy nem vevő vagyok, s jel­zi, hogy még nem jöhet. Az üzletben hideg van (elromlott a fűtés), a karja libabőrös. Csak egy fél óra múl­va tud utánam jönni a Belvárosi kávéházba. Fekete télikabát és ken­dő van 'rajta. Megjegy­zem, hogy a kolléganő­jén is fekete télikabát volt. — Praktikus. Nappal is jó, este is jó. Akinek nincs sok, annak ez a legcélszerűbb. A ruhájuk is formaru­haszerű: szoknya, pu­lóver. S mégis, milyen csinosak. Pogány Klári arcán elő­ször csak a fáradtságot, a spleent veszi észre az ember, nyurga, karcsú termetében a királynői lehetőségeket csak ké­sőbb, s az igazán szép vonásokat, arcának, te­kintetének szomorkás báját • csak legvégül. Zárkózottságra hajla­mos, nehezen nyílik meg. Először a pályája felől kérdezem. Tíz éve maneken. Most 26 éves. Elvált. Az apja meghalt 1945. január l-én egy bombatámadás következtében, abban a budai házban, amelyet azóta újjáépítettek, s amelyben ma is lakik anyjával, nevelőapjával, testvéreivel, akik mind vívók és vívómesterek. Ö is vívott, de nem ér­zett magában elég te­hetséget ahhoz, hogy sokra vigye, ezért in­kább abbahagyta. A Rotschild-szalonban volt varrólány, részt vett egy-egy házi bemutatón, sikere volt, maneken lett, de közben kitanul­ta.a szakmát, — Konfekcióruhát is szoktak bemutatni? — Nagyon ritkán. Tud­ja, az nem a mi mére­tünk. Mi kiesünk a kon­fekcióruhából. Ahhoz teltebb, erősebb nők kellenek. Ezt először arisztokra­tizmusnak vélem, aztán rá kell jönnöm, hogy ez a valóság. A divatala­kító cégeknek arra van szükségük, hogy az ál­taluk elkészített és be­mutatott ruhák abszolút hatást érjenek el. Az általános férfiízlés sze­rinti telt nőkön a ruha elvész. A ruha csak raj­tuk érvényesül igazán, akik megkoplalnak érte. Aztán a többi áldozat. Pogány Klári sorolja: a manekennek nincs kö­tött munkaideje, ide-oda ráncigálják, ennélfogva családi élete sincs, a fér­jek nem szeretik, ha szombaton, vasárnap vi­déken pendlizik, este ké­sőn jár haza, s egyálta­lán, addig imponál a férfinak a maneken, amíg udvarol neki, amint elveszi feleségül, rögtön meglátja a csil­logó felszín alatt a va­lódi kényelmetlensége­ket. Majd egy váltás után: a manekeneknek nincs gazdájuk, elvben a Ma­gyar Hirdetőnél vannak nyilvántartva, lezsüriz- ve, (kb. 100 pesti lány van lezsürizve mane­kennek), de ez csak for-

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék