Tükör, 1968. január-március (5. évfolyam, 1-13. szám)

1968-03-19 / 12. szám

tel a tornácon, ő átöntötte a saját kannájába, aztán hátrament az idő­sebb Palotásék lakásához, hogy fi­zessen. Az ajtó, ablak sötét volt. Zörgött, de nem válaszolt senki. Elő­rement a fiatalok lakásához és az ő ablakukon is kopogott. De itt sem kapott választ. „Gondoltam — val­lotta az asszony­t, fáradtak a la­kodalom után, és korán lefeküdtek, nem zavartam hát őket.” Emléke­zete szerint este fél 7 és 7 között lehetett ez. A család tagjainak korábbi egybe­hangzó vallomása szerint azonban csak a fiatalok feküdtek le úgy 5 óra körül, a többiek este 8-ig, fél 9-ig fenn voltak, a hátsó lakásban. Aztán ott volt Róza néni, a család szegény rokona, afféle cselédje. A lakodalmi sütés-főzésben, majd utá­na a rendcsinálásban is segédkezett. Róza néni így mondta el nekünk, pontosan egyezően a két év előtti vallomásával, azt a lakodalom utáni, a nászéjszaka előtti vasárnapot. Délután átment Palotásékhoz. Pa­­lotásné az udvari lakásban tartóz­kodott. Mariska az utcai részben levő új szobájukat rendezgette. Róza néni egy ideig beszélgetett Palotásnéval, megtárgyalták az esküvőt, majd Pa­­lotásné kiment megfejni a tehenet. Amikor ezzel végzett, visszajött, széttöltötte a friss tejet a különböző színű cserépedényekbe az állandó vevőinek, odaadta Róza néninek is az ő járandóságát, aztán azt mondta, hogy vacsorázzanak. Palotásné, az idősebb Palotás, a két fiú és Róza néni vacsoráztak csak. Mariska azt mondta, ő nem éhes és hogy elmegy Danival lefeküdni. El is mentek. Jani is úgy tervezte, hogy hamar le­fekszik, mert hajnalban indulnia kell a katonasághoz. Abba is hagyta nemsokára az evést és bement az öregek szobájába, lefeküdni. Amikor megvacsoráztak, Róza néni elbúcsú­zott és hazament. — Hány órakor volt ez, Róza néni — kérdeztem a vagy tizedik kihall­gatáskor, amikor a történetben idáig ért. — Ügy­fél­­ lehetett — mondta most is, pontosan úgy, mint eddig. Az egész községet végigkérdezték már a munkatársaim, és a legap­róbb, teljesen közömbösnek látszó részletre is figyelemmel voltak. Az a nyomozó, aki az egyik tanúval beszél, nem tudhatja, hogy a másik nyomozó által összegyűjtött, hasonló­képpen teljesen érdektelennek tűnő részlethez mi és hogyan igazodik. Az egyik munkatársam egy ízben az­zal az információval jött a napi, egyeztető megbeszélésünkre, hogy egy házaspár az esküvői vasárnapon este moziban volt, és a moziból jö­vet látta Róza nénit Palotásék há­zából kijönni. Gyors továbbpörgetés: Hány előadás volt aznap? Hányadik előadáson volt a házaspár? Hánykor mehettek el Palotásék háza előtt? Kiderült: este 8 után. De — ismétlem, két év telt el azóta — hátha tévednek? Tehát: milyen filmet láttak? A há­zaspár az újabb kérdésre elmondta, mi volt a film címe, és tartalma. A moziműsor ellenőrzése igazolta, hogy azt a filmet játszották aznap, és valóban akkor volt vége, ahogy emlékeztek rá. Akkor hát valaki nem mond iga­zat! Gyilkosság történt Közben nem feledkeztünk meg Dani öltözéke — amiben állítólag eltávo­zott — és a hátramaradt holmija közötti ellentmondásról, mármint­­hogy két kék ingből egyet felvett magára és mégis kettő maradt vissza. Felkutattuk azt a vasutast — elég nehezen akadtunk rá —, aki annak idején fölkereste Palotásékat, hogy megtudja, Dani miért nem jelentkezett a munkahelyén. El­mondta, hogy Palotásék a fiatal pár szobájába vezették, e műszak után jött, fáradt volt, nem várt hát kí­nálásra, kihúzta az asztal mellől az egyik széket és le akart ülni. A széken egy vasutas-sapka volt. — Mondtam — mesélte a vasutas —, hogy ez a sapka Danié. Erre a fiatalasszony meg az anyja egyet­len szót sem szóltak, csak zavartan pislogtak. Eszerint hát a sapkáját is otthon hagyta. Pedig havaseső esett. De hová tűnt ez a sapka? Miért nem szerepel semmiféle jegyzőkönyv­ben? Időközben felküldtünk Budapestre egy-két megvizsgálandó anyagot. Egyebek között a Mariska és Dani lakószobájának föld­padlójából, az ágy melletti falról és az ágy előtti linóleumból egy-egy darabkát. Az említett helyeken és tárgyakon ugyanis olyan jeleket észleltünk, amelyek valamiféle szennyeződésre utalhattak, s azt el akarták tün­tetni. Nem győzöm ismételni: két év időhátránnyal dolgoztunk. Megkaptuk a választ a budapesti bűnügyi laboratóriumtól: vérnyomo­kat mutattak ki a falmintában, a földmintában és a linóleum-vakará­son is. S a vér: emberi vér. Az egész családot azonnal letartóz­tatták. Semmi kétség, bűncselek­mény történt, ennek színhelye a lakás volt, és az egész család bűn­részes. De a gyilkosság okát és módját még nem ismertük. Házkutatást tartottunk, a ház leg­rejtettebb zugát is megvizsgáltuk. A ruhadarabokat, most már alapos gyanúval, bonyolult vegyvizsgála­­toknak vetettük alá. Egy nadrágon, az idősebb Palotásé volt, és egy ka­báton ugyancsak emberi vérnyomra akadtak. Vérnyomokat állapítottak meg a fiatalok szobájából a veran­dára nyíló ajtó küszöbének deszká­ja alatt is. (Arra gondolhatni, hogy a vércso­portvizsgálat ilyen esetben mindent tisztáz. Ám ennyi idő után a vér­csoportot megállapítani már nem könnyű.) Mariska, amikor látta, hogy mi töb­bet tudunk, mint amennyit ő ad­dig elmondott, közölte velünk, hogy meg akarja mondani az igazat. A rendcsinálás után, úgy 5 óra kö­rül bement a szobájába — mondta most már. Hamarosan utána ment a férje is. Amikor belépett, ő már ágyban volt. A férje is levetkőzött, melléje feküdt, de ő távol tartotta magától... A férje dühösen azt mondta: „Te valamit titkolsz előt­tem!”, majd fölkelt, kiment a kony­hába és egy késsel a kezében tért vissza. Erre — vallotta Mariska — ő is fölkelt. A férje közelebb akart lépni hozzá, de megbotlott a linó­leumszőnyeg szélében és elesett. Egyetlen hangosat jajgatott, aztán hason fekve csendben maradt. — Miért nem szaladt mindjárt or­vosért? — kérdeztük. Nem tudott válaszolni. Másik kérdés: — Akkor hát a férje és maga kö­zött nem történt a nászéjszakán semmi? — Nem. — Előtte? — Soha senkivel, és azóta sem. — Mit tettek a halottal? Azt felelte, hogy nem emlékszik rá pontosan, mert az esettől annyira megrémült, hogy azt sem tudta, mi történik vele, meg körülötte. Azt hi­szi, a férfiak kivitték valahova a halottat. — S miért nem jelentették a tör­ténteket a rendőrségen? — A szégyen miatt, hogy így vesze­kedtünk a nászéjszakán. Tán Jani? Most már, hogy a család tagjai le­tartóztatásban voltak, s egymással összebeszélni nem tudtak, a kezünk­ben levő néhány „adu” birtokában úgy gombolyítottuk az ügyet, mint egy sima gyapjúfonalat. A megfelelő helyekre kellett nyúlni kiegészí­tésért, és nem volt szabad értésük­re adni, mit tudunk, mit nem. Az idősebb Palotás vallotta: amikor meghallotta, hogy a fiatalok vesze­kednek, előrefutott, de mire odaért, Dani már halott volt Az ő nad­rágja akkor lett véres, amikor Danit fel akarta emelni. Pista vallomása: ő segített kivinni a holttestet az udvar végébe, ott le­fektették a földre és betakarták ku­koricaszárral. A föld­vizsgálat a megjelölt helyen is kimutatta a vérnyomokat. Mi volt Jani szerepe? Addigi vallo­mását ellenőriztük. Az megfelelt az igazságnak, hogy másnap jelentke­zett a katonai egységénél. Azonnal feliratkozott gyengélkedőre. Az or­vosnak egy véraláfutást mutatott az arcán és azt mondta, a nővére lako­dalmán valakivel összeverekedett. A verekedésről eddig a lakodalom egyetlen résztvevője sem tett emlí­tést, és hallgatott róla a család is. Akkor hát kivel verekedett Jani? Mikor? Hol? Hogyan? Jani nagyon meglepődött a kérdésen, hirtelen zavarában összevissza dado­gott. Aztán ilyesféle vallomás kere­kedett ki belőle. Amikor ők az apjával és a bátyjá­val vacsoráztak és Mariska meg Da­ni elmentek lefeküdni, Pista felállt és azt mondta, borért megy. A bort egy kamrában tartották, amelyhez az ifjú pár szobája előtti üvegezett, zárt verandán keresztül lehetett csak oda­jutni. Pista soká elmaradt. Aztán veszekedést hallottak. Az apjával együtt gyorsan odamentek. Mariska és Dani veszekedtek valamin, ő csi­­títani akarta Danit, de az pofonütöt­te őt , nem ütött vissza, mert az apja és Pista lefogták. Aztán mind­hárman visszamentek a konyhába, és ő lefeküdt. — Miért nem mondta el ezt eddig? — Nem tartottam fontosnak, meg szé­gyelltem is. Férfiember szégyelli az ilyet. Ugyanez a kérdés az idősebb Palo­tásnak. A válasz: azért nem mondta, mert nem akarta a fiát fölöslegesen bele­keverni. — Hogyan emlékszik arra az esetre? — Amikor már Dani összeveszett Mariskával és öltözött, Jani elébe állt és azt mondta: „innen pedig nem mész el!” Erre Dani megütötte. — Utána? — Utána Dani elkapta Danit. De hogy ne tudjanak verekedni, én a másik oldalról fogtam le Danit. — És Pista? — Ha jól emlékszem, ő pofonütötte Danit. Ez megint más történet volt. És Pis­ta kihallgatásakor tovább alakult a történet — Dani azzal gyanúsította Mariskát — mondta Pista —, hogy nem szűz, ezért fel akart öltözni, s közben azt kiabálta, hogy ő ilyen családban nem marad! Ezt a család becsülete miatt nem engedhettük meg. Azt akartuk, hogy Dani csillapodjon le, utána az­tán ottmarad békében. Palotásné mindenkinél kevesebbet mondott. A fiatalok veszekedtek, a férfiak elő­rementek, aztán ő már csak a halott Danit látta. — Miért választották az esküvő nap­jául november 19-ét? — Először az előtte levő vasárnapot akartuk, de én figyelmeztettem a lá­nyomat, hogy akkor éppen beteg lesz, így halasztottuk egy héttel ké­sőbbre. Mariska kihallgatásán ez így hang­zott: — Miért nem akarta a vőlegényét, illetve már a férjét magához en­gedni? — Mert beteg voltam. — Miért nem az előző vasárnap tar­tották az esküvőt, amikorra először kitűzték? Nem tudott felelni. Közben Róza néni, megesküdvén az istenre, bevalotta, hogy eddig bizony hazudott. Palotásné kioktatta rá, és megfenyegette: ha eljár a szája, ve­le gyűlik meg a baja. „Róza, te csak A tettesek

Next