Tükör, 1969. október-december (6. évfolyam, 40-52. szám)
1969-10-07 / 40. szám
hátsó bejáratánál bement egy vendéglőbe, amelyben gyorsan meg lehetett ebédelni. Maigret konzervsóletet rendelt, egyedül ette meg, változatlanul rendkívül mogorva hangulatban, egy kis asztalnál a helyiség mélyén, nem messze két olyan vendégtől, akik szintén gyorsan ebédeltek, hogy mielőbb kiérjenek a lóversenypályára. Ha valaki követte volna ezen a délutánon, ugyancsak nehezen tudott volna válaszolni a kérdésre, hogy mit csinált Maigret. Miután megebédelt, ivott egy kávét, dohányt vett és belegyömöszölte a zacskóba. Azután kilépett a vendéglőből és jó ideig ott állt a járdán — maga elé bámult. Kétségkívül nem volt határozott terve. Csüggedt tartással lépett be a Majestic folyósójára, és megállt a blokkolóóra előtt. Mint egy utas, akinek sokáig kell várnia az állomáson és unalmában a cukorkaautomatát működteti. Emberek mentek mögötte, főként szakácsok, akik — asztalkendővel a nyakukban — átugrottak egy pohárkára a szomszédos bisztróba. Ahogy előre haladt a folyosón, egyre nagyobb lett a hőség, és egyre erősebb a konyhaszag. Az öltözőben senki. Megmosta kezét a mosdóban, ok nélkül, csak hogy múljon az idő, és jó tíz percet fordított arra, hogy megtisztítsa a körmét. Azután, mivel nagyon meleg volt, levette a kabátját és beakasztotta a 89-es szekrénybe. Jean Ramuel ott trónolt az üvegfülkében. Szemben, a teakonyhában, a három aszszony dolgozott gyorsított ritmusban, valamint egy új alkalmazott, fehér mellényben, aki Prospert helyettesítette. — Ki ez? — kérdezte Maigret Ramueltől. — Kisegítő, akit arra az időre alkalmaztak, amíg találnak valakit... Charles úrnak hívják ... Hát eljött, felügyelő úr, hogy egy kicsit körülnézzen itt? ... Megengedi? ... Csúcsforgalom volt. A luxuskliensek későn ebédelnek, és a cédulák felhalmozódtak Ramuel előtt, pincérek szaladgáltak, a telefonok mind egyszerre szóltak, szünet nélkül működtek az ételfelvonók. Maigret nem vette le a kalapot a fejéről, fel-alá járt, zsebre vágott kézzel, megállt valamelyik szakács előtt, aki mártást kavart, mintha rettenetesen érdekelte volna, azután a mosogatóban tűnt fel, vagy rászorította arcát a személyzeti ebédlő üvegfalára. Mint a nyomozás elején, megindult a cselédlépcsőn, és ezúttal végigment az öszszes emeleten, sietség nélkül, változatlanul mogorva arckifejezéssel. Amikor visszajött, az igazgató, egészen kifulladva, csatlakozott hozzá. — Ebben a percben szóltak, hogy itt van, felügyelő úr ... Gondolom, még nem ebédelt ... Ha megengedné ... — Már ettem, köszönöm. — Megkérdezhetem, hogy van-e valami újság? ... Anynyira megrendített, amikor ezt a Prosper Donge-t letartóztatták ... De igazán nem iszik valamit? ... Legalább egy kis konyakot? ... Az igazgatót főként az zavarta, hogy ezen a szűk lépcsőn áll Maigret-vel, aki semmiféle érzelmet nem nyilvánít. A felügyelő olyan érzéketlen volt, mint egy rinocérosz. — Azt reméltem, hogy a sajtó nem veti rá magát az ügyre.. . Tudja, hogy egy szállodának mennyit... Ami Donge-t illeti... Kétségbeejtő volt. Maigret semmit sem mondott, amibe belekapaszkodhatott volna. Tovább ment a lépcsőn, leértek az alagsorba. — Egy olyan fiú, akit néhány napja még példaként emlegettem volna ... Mert bizonyára tudja, hogy egy ilyen házban mindenféle ember megfordul... Maigret pillantása az egyik helyiségről a másikra siklott, az egyik akváriumról a másikra, ahogy ő gondolta. És az öltözőben állapodott meg, a hírhedtté vált 89-es szekrényen, ahol két élet fejeződött be. — Ami ezt a szegény Colleboeuföt illeti... Bocsásson meg, ha untatom ... Gondoltam valamire ... Nem gondolja, hogy az átlagosnál nagyobb erő kell ahhoz, hogy az ember megfojtson egy férfit, világos nappal, néhány méterre egy csomó embertől, vagyis úgy, hogy az áldozat sem kiáltani, sem védekezni nem tud?... Ebben az időpontban még lehetséges, mert mindenki dolgozik, és nagy lárma van... De délután fél öt vagy öt óra felé ... — Ön bizonyára éppen ebédelt? — dörmögte Maigret. — Ennek semmi jelentősége.. . Hozzászoktunk ahhoz, hogy akkor együnk, amikor ráérünk... — Legyen olyan jó, fejezze be az ebédjét... Jövök ... Megyek . . . Elnézést. . . És megint végigment a folyosókon, ajtókat nyitott ki, újra becsukta, meggyújtotta a pipáját és azután hagyta kialudni. Leggyakrabban a teakonyhához vitték léptei, és már ismerte az ott dolgozók minden mozdulatát. Szüntelenül olyan összefüggés nélküli szavakat dörmögött a foga között, mint: — Jó ... Itt van Donge ... Mindennap reggel hat órától... Jó!... Otthon megivott egy csésze kávét, amit Charlotte főzött neki, amikor hazajött... Jó!.. . Itt, gondolom, megissza az első kávét, ami kifolyik a presszógépből ... Jó!... Volt ennek valami értelme? — Megszokta, hogy egy csésze kávét visz az éjjeli portásnak ... Jó!... Justin Colleboeuf bizonyára azért jött le ezen a napon, mert Donge még nem jelentkezett, több mint tíz perccel hat után ... Jó ... Végül... ezért, vagy azért ... Hm! Most persze nem azokat a kis ezüst kávéskannákat használták, mint a reggelihez, hanem mázas agyagkannákat, mindegyiken egy kis szűrővel. — ... A reggelik egyre gyorsabb ritmusban követik egymást, egész délelőtt... Jó!... Azután Donge eszik egy falatot... Az ételt tálcán hozzák oda neki... — Nem lenne szíves egy kissé hátrább lépni, balra, vagy jobbra, felügyelő úr? ... Nem tudom megszámolni a csészéket... Ramuel volt, akinek mindent szemmel kellett tartania üvegkalickájából. Nicsak! Még a csészéket is megszámolta a teakonyhában. — Elnézést, hogy erre kértem ... — Semmi! Semmi!... Három óra. Lassult a forgalom. Az egyik főszakács bejött átöltözni. — Ha keresnek, Ramuel, visszajövök öt óra felé ... Be kell fizetnem az adómat. Már majdnem mind visszahozták a kis barna kávéskannákat. Charles úr kilépett a teakonyhából az utcára vezető folyosóra, miközben kíváncsian megnézte a felügyelőt. Az asszonyok biztosan megmondták neki, kicsoda. Hamarosan visszajött egy délutáni lappal. Néhány perccel múlott három óra. Az asszonyok szorgalmasan mosogattak, karjuk könyökig a meleg vízben. Ami Charles urat illeti, a lehető legkényelmesebben leült a kis asztala mellé. Kiterítette maga előtt az újságot, feltette szemüvegét, rágyújtott és olvasni kezdett. Nem volt ebben semmi rendkívüli, Maigret mégis kerekre nyitotta a szemét. — Szóval — mondta mosolyogva Ramuelnak, aki a céduláit rendezte — ilyenkor szünet van? — Igen, egészen fél ötig és akkor újra kezdődik a rumli az ötórai teával... Elmúlt még néhány perc és Maigret még mindig ott volt a folyosón. Hirtelen megszólalt a telefon a teakonyhában, Charles úr felkelt, néhány szót szólt a kagylóba, láthatólag nem szívesen hagyta ott az újságját és lement a távoli folyosók felé. — Hová megy? — Hány óra? Fél négy? Valószínűleg a gondnok hívja, hogy átadja neki a holnapi kávé- és teaellátmányt. — És ez mindennap így van? — Mindennap ... Ramuel szemmel követte Maigret-t, aki nyugodtan bement a teakonyhába. Nagyon mindennapi mozdulatot tett. Csak kihúzta az asztalfiókot, közönséges, puhafából készült asztal volt. Egy kis tintásüveget talált benne, egy tollszárat, meg egy csomag levélpapírt, ceruzavégeket és két vagy három postautalványt. Éppen visszatolta a fiókot, amikor megjött Charles úr, csomagokkal a karján. Charles úr félreértette a helyzetet, amikor látta, hogy Maigret az asztal fölé hajol. — Elviheti... — mondta az újságra mutatva. — Nincs benne semmi!... Én csak a folytatásokat olvasom és az apróhirdetéseket. Mintha erről lett volna szó! — Hát így volt!... Prosper Donge itt ül, nyugodtan, ennél az asztalnál... A három asszony, ott oldalt ügyködik a mosogatóvíz gőzében . .. Donge... A felügyelő egyik percről a másikra elvesztette nehézkességét és álmos külsejét. Mintha hirtelen sürgős tennivalója akadt volna. Nem köszönt senkinek, gyorsan bement az öltözőbe, fogta a kabátját, menet közben felvette és egy perc múlva már taxiban ült. — Az ügyészség pénzügyi osztályára! — szólt oda a sofőrnek. Háromnegyed négy. Talán még talál ott valakit. Ha minden jól megy, remélhette, hogy még az est leszállta előtt... Megfordult. A taxi keresztezte Edgar Fagonet, vagyis Zebrc útját, aki gyalog ment a Majestic felé. (Folytatjuk) ÍZLÉSES AJÁNDÉK: A NAGY CORVINA SZIVARKADOBOZ 10 csomag füstszűrős szivarkát tartalmazó ajándékdoboz ára: 120 forint. 10 csomag füstszűrő nélküli szivarkát tartalmazó ajándékdoboz ára: 100 forint. Kapható a dohányárusítással foglalkozó boltokban MAGYAR DOHÁNYIPAR Jk IJF IJF Rovatvezető: O 11% Flórián Tibor Az egész világon nagy figyelmet szentelnek az utánpótlás nevelésének. A következő érdekes játszmát a Szovjetunió középiskolai bajnokságán játszották. Skót játék V. Kozlov S. Szulejmánov Jereván, 1969, 1. e2—e4 e1—e5 2. Hg1—f3 Hb8—c6 3. d2—d4 e5Xd4 4. Hf3Xd4 Hg8—f6 A másik lehetőség 4. —, Fc5 5. Fe3, Vf6 6. c3, stb. 5.Hd4Xc6 b7Xd1 Sötét gyalogot nyert, bábjai azonban kényelmetlenül állnak. 16. Hd2—f3 d7—d6 17. c4—c5! ..... Jobb, mint 17. Vc6:, mire Fb7 után sötét ellenjátékhoz jut. 17. —, Ffl.-re viszont már menne 18. Vc6:!, a tetszetős 19. Va8+, Kd7 20. c6 matt fenyegetéssel. 17........... Fa6—b7 18. Ve4—a4! Kc8—b8 19. g2—g3 Hf4—d5 20. BdlXd5! c6Xd5 21. c5—cfi Fb7—c8 22. Ffl—a6! Kb8—a8 Nem jó 22. —, Vd8 23. Vb5+, Ka8 24. Fb7t, 25. Fc8,f és 26. Vb7 matt miatt. 23.H13—d4! Ve7—g5f Világos a támadást igen ügyesen vezeti. A huszár nem volt üthető, mert 23. —, ed: 24. Fd4, után az a7 pont védhetetlen. 24-Kdl—bl Vg5—e3 25. Fa6—b7+! Ka8—b8 A futár ütésére elvész az e8 bástya. 26. Bhl—dl! Ff8—e7 27. Va4—b5 sötét feladta. 6.e4—e5 Vd8—e7 7.Vdl—e2 Hf6—d5 8.c2—c4 Fc8—a6 9.Hbl—d2 Hd5—f4? 10.Ve2—e4 Hf4—g6 11.f2—f4 0—0—0 12.b2—b3 f7—f6 13.Fe1—b2 Bd8—e8 14.0—0—0 f6—e5 15.f4—f5! Hg6—f4 □ 27.