Tükör, 1969. október-december (6. évfolyam, 40-52. szám)

1969-12-16 / 50. szám

Leülünk a tükör elé és vizsgálgatjuk az arcunkat. Simán, hát­rafésült hajunkat le­engedjük, más frizu­rát próbálunk... Mi lenne, ha féloldalra fésülten viselnénk? Rövid, fiús, fekete a hajunk? Fiatal lányarchoz ez jól megy, de nem tüntetne el néhány évet a szőke vagy vöröses haj? Nehéz ilyenkor dönteni. Azt hisszük, hogy egyéniségünknek csak bizo­nyos hajszín és frizura felel meg. Az öltözködésnél is ide­genkedünk a merészebb változástól. Pedig énünk sokkal összetettebb, semhogy ragaszkodnunk kellene egy meg­szokott típushoz. Valljuk be: minden nőben van némi színészi képesség. Akaratlanul is másként viselkedünk sportos nadrágban mint estélyi ruhában. Nem bűn, csak női dolog, ha időn­ként kissé „megújulunk”. Egy új ruha, új frizura vagy hajszín, esetleg paróka szinte átvarázsol — mint a képe­inken látható sokarcú manekent is. Tizennyolc éves vagyok. Nem vetek meg semmilyen mókát. Elvből csak minit vagy nadrágot hordok. A hajammal nincs sok gondom. Egyenes, mint a drót. Legfeljebb felcsavarom a végét és átkötöm tarka kendővel. Most éppen ez a divat! Szolid, tartózkodó vagyok. A tökéletes eleganciához csak egy Chanel -kosztüm hiányzik. Megkívánom a rendet, pontosságot, szeretem a komoly zenét. De mondják meg: nem túl gyakran találkozunk ezzel a típussal? Vöröses árnyalatú haj, aszimmetrikus frizura. Erőteljesen kikészített arc. Mélyen kivágott estélyi ruhában igazi „vamp”. Talán megpróbálom Szilveszterkor... Bara István (MTI) és Sséderer Margit riportja Ábrándos leányarc. Semmi köze a farmert viselő fiús típushoz. Romantikus lélek, nőies, gyengéd. Milyen jól menne nekem egy fehér csipkés blúz és hozzá fekete maxi-szoknyá

Next