Tükör, 1969. október-december (6. évfolyam, 40-52. szám)

1969-10-07 / 40. szám

UJ KEPES MRHSSBI Feleségem, 1946 Honvágy, 1941 A múltra emlékezve, 1967—68­ ­ Mit csinált Lászka? - A svájci rend­őrség elfogta a Mátyás templom betörőit - Mit látunk a Kék Fényben? Hovatovább egyre nehezebb lesz számon­­tartani azokat a bűnügyeket, amelyeknek a felderítéséhez a rendőrség a Kék Fény út­ján a közönség segítségét kérte, s amelyek eredménnyel, illetve egyelőre csak részered­ményekkel zárultak, a közönség ugyanis ezek­re is változatlanul kíváncsi. Így például igen sok levelet kaptunk, amelyeknek írói arra kértek bennünket,­ hogy részletesebben szól­junk Lászka Lajos, a Kék Fény segítségével augusztus 23-án elfogott szélhámos bűncselek­ményeiről, kézrekerülésének körülményeiről, írták ezt a televízió nézői, a Tükör olvasói annak ellenére, hogy e hasábokon néhány héttel ezelőtt már — igaz, röviden — elmond­tuk Lászka történetét. S bár Lászka ügye gyakorlatilag a Kék Fény szerkesztői számára befejeződött, tényleg érdemes még egyszer visszatérni rá, mert egyre inkább olyan kép bontakozik ki bűncselekményeinek vizsgálata során, hogy valóban egy nagyszabású szél­hámos került rendőrkézre. Bűncselekményeinek az alapja egy „vám­áru-nyilatkozat” volt. Ezeket az űrlapokat bármelyik postahivatalnál beszerezhette, kéz­zel kitöltötte, majd különböző kisiparosok cí­mére elküldte. Minden esetben egy — képze­letbeli — halifaxi rokon nevét tüntette fel rajta, s egyben közölte, hogy a vámtétel ki van egyenlítve, csak „a szállítás költségeit kell megfizetni”, amely hétszáztól ezerötszáz forintig terjed. A címzettek — nagyon kevés kivételtől eltekintve — vállalták az ismeret­len halifaxi rokont, hiszen kis befektetéssel nagy értékhez juthattak. Hogy milyen is az ember? Miskolcon 4900 forintot vett fel valakitől építőanyagra, aki­nek mellékesen megemlítette, hogy egy épí­tészmérnök barátja mindenhez hozzá tud jut­ni, esetleg fel is építené a villát. Egy kis cé­dulácskát adott át nyugtaként, s ezt a becsa­pott ember elfogadta, noha előzőleg Lászkát soha nem látta. A szélhámos napközben „ösz­­szehazudott” több ezer forintot, estéit, éjsza­káit pedig különböző szórakozóhelyeken töl­tötte, ahol úgy ismerték őt, mint „a mérnök urat, akinek mindig van pénze”. Mellesleg az is kiderült újólag, hogy véletlenül nem volt lakása alkalmi barátnőinél, akkor valamelyik nagy szállodában kapott szobát, éjszakán­ként öt-hatszáz forintért. A bejelentő lapot a portások persze „elfelejtették kitölteni”. Az egyik szállóban például megtörtént, hogy az ügyeletes portás kétszer is kifizettette vele a szoba „árát”, öt-hatszáz forintot „merő fele­­dékenységből” és Lászka fizetett. Több tucat feljelentés halmozódik már Lászka ellen a korábbi rendőrségi iratokhoz csatolva, s úgy tűnik, még jó néhány csak ezután fut be. Egy biztos: az emberi hiszékenység merész vám­szedőjét sikerült lefülelni. A Mátyás templomi betöréssorozat felderí­téséről, a Kék Fény adása nyomán érkezett bejelentésekről, az őrizetbe vettekről, tehát a bűncselekmények tetteseiről már szóltunk ko­rábban. A bűnbanda két vezetője, az ország nyilvánosságával körözött Csorba Jenő és Zöldi János — a Mátyás templomi betörések terhelik a lelküket — még mindig nincs a magyar hatóságok kezén. Most már bizonyos, hogy a két nagystílű betörő és egyházi mű­kincsrabló illegálisan elhagyta az országot és Svájcba menekült. A magyar hatóságok a Svájccal fennálló jogsegély-egyezmény alap­ján hivatalosan is kikérték Csorbát és Zöldit a svájci rendőrségtől. Értesülések szerint a svájci rendőrség őrizetbe vette a két magyar bűnözőt. Hogy e nagyszabású bűnügy teljes felderítést nyerjen és a két szökött bűnöző elnyerje méltó jutalmát, most már attól függ, hogy a svájci hatóságok a hatályos nemzet­közi egyezményeknek megfelelően sürgősen kiadják Csorbát és Zöldit. A sok-sok bejelentés, amely egy korábbi adásban bemutatott ügyhöz — az É. M. 43-as Építőipari Vállalatnál elkövetett fegyveres rablási kísérlet felderítéséhez­­ érkezett, nyomozati szempontból szintén igen biztató tényanyagot adott a rendőrség kezére. A fel­derítés tovább folyik. Hasonló a helyzet a Ba­laton utcai rablógyilkossággal is, azzal a kü­lönbséggel, hogy oly sok bejelentés érkezett, hogy csupán ezek feldolgozása, ellenőrzése is rengeteg időt, energiát vesz igénybe. S most egy kis előzetest a Kék Fény ok­tóber 14-i adásából. A televízió nézői találkoz­hatnak majd egy végtelenül elvetemült huli­gánbanda tagjaival, akik több mint ötven esetben követtek el erőszakos nemi közösü­lést fiatal — olykor gyerek — lányokon. Emellett még sokszor raboltak, loptak is. És hallhatnak majd egy tizenöt éves lányt és az édesanyját, s abból megtudhatják, miért nem mondta el az esetet a szüleinek a kis­lány, s amikor a rendőrség tudomására­ jutott, miért vonta vissza a gyereklány a feljelentést, szülei tudta nélkül? Aztán találkozhatnak a nézők ismét a Se­­gesdi-házaspárral, őket a nézők segítségével fogta el a rendőrség, s hovatovább már egy­milliós bűnügyük — most zárult le. Egy har­madik esetben a korrupció — korántsem sa­játos — különc válfajával ismerkedhetnek meg mindazok, akik ezen az estén bekap­­­csolják a televíziót. A közönség segítségét pedig egy ma is mű­ködő, a rendőrség által egyelőre ismeretlen, igen veszélyes bűnöző elfogásához kérjük. Mint ahogy lesz még néhány más kérésünk is — dehát ezt majd akkor. SZABÓ LÁSZLÓ Készül a tévé legközelebbi Kék Fény adása (Tv-t­otó: Vörös Ilona felv.) □ 25

Next