Tükör, 1970. július-szeptember (7. évfolyam, 27-39. szám)
1970-07-28 / 30. szám
„Az impresszárió-helyettes99 Szatmáry időközben egyre gyakrabban emlegette, hogy „fogytán a pénze". Tartoznak neki ugyan közel húszezer forinttal, de időbe telik, amíg ügyvédje a pénzt be tudja hajtani. Kölcsönt kért. Hogy mire? Hát az utazás előkészületeire. Gyakran beszél telefonon Kölnnel, illetve küld táviratot Szelepjeire is készül. Ehhez pedig eredeti partitúrákra van szüksége, amiket csak Olaszországból tud behozatni. A kölni opera impresszáriója is Budapestre érkezik. Pénz kell ahhoz is, hogy őt illően fogadhassa. Sőt, meg is kell ajándékoznia. S a két mérnök a zsebébe nyúlt. De adott hasonló kiadásokra — mint ezt később megtudták: 15 ezer forintot — az énekelni tanuló adminisztrátor is. Hogy az énektanárnőtől kapott-e pénzt, azt nem tudják. De az bizonyos: a várva várt impresszárió nem érkezett meg. ..Helyettesét" küldte el maga helyett Budapestre. Legalábbis Szatmáry ezt állította. Tanítványát el is vitte a Metropolba, hogy a német meghallgassa énektudását. De a hallban Szatmáry szomorúan adta a tudtára: az „impresszárió-helyettes” elnézést kér, de váratlanul el kellett utaznia. — Szélhámos lenne? — kérdezi a mérnök. — Hogy áll jelenleg a kiutazásuk? — kérdezek vissza. — Szatmáry szerint minden rendben van. Legutóbb már nekem is mérnöki állást ígért. Rövidesen utazunk — Egyébként perceken belül itt lesz — szól közbe a fiatalabb mérnök. — Az útlevél-kérőlapjukat hozza, hogy kitöltesse velünk. Maradok. Legalább „munka közben” vehetem szemügyre a „művész urat”. Perceken belül csengetnek. A házigazda nyit ajtót. A beléprő Szatmáry, amint megpillant, kissé meghökken. A házigazda régi barátként mutat be. Ion művess úr 99 titkárt keres Nem bűnügyi riporterként jöttem a rendőrségre. Tanúnak idéztek. A vizsgálótiszt ezúttal engem kérdez. Mit tudok Szatmáry S. Béláról? A következőket: Nemrég egy tervezőmérnök hívott fel telefonon és előadta ismerőse, Szatmáry Béla operaénekes rövidesen Nyugat-Németországba utazik vendégszereplésre. S a művész úr személyi titkáraként magával szándékozik vinni őt. De barátjának is — aki szintén mérnök —, állást szerez. Másoknak pedig megígérte, leszerződteti őket a kölni vagy a müncheni operához. A művész úr egyébként pénzzavarban van és az utazás előkészületeire kölcsönöket kér. A napokban a tervezőmérnöknek kételyei támadtak. De nem akar alaptalanul vádaskodni, ezért nem fordul a rendőrséghez. A tanácsomat kéri. A téma érdekel. Megígérem, felkeresem a lakásán. Bérlet az Operába Két nap múlva indulok is hozzá. De nem üres kézzel. Időközben ugyanis, megérdeklődtem, hogy ki is ez a Szatmáry. Az Operaházban sohasem énekelt. A Koncertiroda 1959 óta — az egyik vidéki színház bejelentése alapján — táncosként tartja nyilván. Mást nem tudnak róla. Egyébként kizártnak tartják, hogy bármelyik operaház is tárgyal vele fellépésről. A bíróságon viszont már többet tudtak. 1965-ben Szatmáryt valutaüzérkedésért négy hónapra, egy évvel később pedig csalásért négy és fél évre ítélték. Módszere a következő volt: azt állította, hogy rövidesen nyugat-németországi vendégszereplésre indul. Odakint gépkocsit vesz, amelyet már előre szívesen elad annak, aki előleget ad rá. S adtak, harmincnégyen, ki négy-, ki húszezer forintot. De múltak a hónapok, s a művész úr nem utazott. Türelmetlenkedő vevőit hiába hitegette azzal: a szerződés már régen a kezében van, csak itthoni irigyei akadályozzák meg kiutazását. Végül is feljelentették. A börtönből 1969 december végén engedték feltételesen szabadlábra. Segédmunkásként helyezkedett el. Április óta azonban nem dolgozik. A mérnök szívélyesen fogad. Nincs egyedül. Barátját, aki szintén külföldre készül, idehívta. Beszélgetünk. Valóban tanácstalanok. Az a benyomásom, hogy a gyanú még alig-alig éledezik bennük. S a legjobban azt szeretnék, ha kiderülne: a művész úr mégsem szélhámos, és segítségével néhány évre valóban kijuthatnának nyugatra. Én viszont gyanítom: az egészből nem lesz semmi. Egyelőre azonban hallgatok erről. Érdekel, milyen körülmények között ismerték meg Szatmáryt. A mérnök, elmondja, bérlete van az Operába. Ez év januárjában, a páholyban egy fiatalember foglalt helyet mellette. Csupán néhány szót váltottak. De a legközelebbi előadás szünetében a fiatalember, Szatmáry Béla, a büfében régi ismerősként üdvözölte. Beszélgettek az előadásról. Azután máskor is találkoztak. Szatmáry azt állította magáról, hogy operaénekes, s fél éve sincs, hogy több éves nyugat-németországi vendégszerepléséről hazatért. Idehaza nincs szándékában fellépni. Jelenleg a kölni operaház impresszáriójával tárgyal egy újabb szerződés megkötéséről. Odakint magasabb a gázsi. Tizennyolcezer márkát hagyott kint. De mit ér a pénz — panaszkodott —, ha odakint az ember szinte „jár a társtalanságtól”. Éppen ezért elhatározta, legközelebbi külföldi útjára már személyi titkárt visz magával Később megkérdezte a mérnököt, nem volna-e kedve ehhez az álláshoz. Fizetése havi hatszáz nyugatnémet márka lenne, teljes ellátással. A mérnök töprengett, számítgatott. Úgy gondolta, „egy-két év nem a világ”. Ennyi idő alatt, még a szakmából sem esik ki. Viszont összegyűjt vagy tízezer márkát, gépkocsit vesz és itthoni társbérletét felcserélheti egy öröklakással. Igent mondott. A mérnök később megtudta, hogy Szatmáry énekelni tanít egy adminisztrátort és éppen azt intézi, hogy valamelyik nyugatnémet operaházban fellépjen. Egy énektanárnőnek szintén ilyesmit ígért. Erről az énektanárnőről Szatmáry megjegyezte: neki is titkárra lenne szüksége. A mérnök a barátját ajánlotta. De a művész úr később már tippjei jött. Barátjának inkább a kölni operaházban szerez mérnöki állást. Leereszkedően nyújtja a kezét. Nevéhez hangsúlyozottan odabiggyeszti: operaénekes. Én viszont nem teszem hozzá, hogy bűnügyi riporter. Nehezen indul a beszélgetés. A művész úr szemmel láthatóan feszélyezve érzi magát. A két mérnökkel, mintha valóban régi barátok lennénk, kötetlenül fecsegünk mindenféléről. Szatmáry lassan megnyugszik és bekapcsolódik a beszélgetésbe. De kerüli a „témát”. A házigazda tér rá. Megemlíti, mintha még nem tudnám: rövidesen hosszabb időre külföldre utaznak. Szatmáry nem tud kitérni. A kölni távirat — Kölnből megérkezett a szerződésetek — adja a két mérnök tudtára könynyedén. — Én meg kereshetek magamnak másik titkárt. — Hol a szerződés? — kérdezik mindketten felcsillanó szemmel. Nincs nála. Amint megkapjta, nyomban beadta a fordító irodába. Zsebébe nyúl és hanyag mozdulattal a fordító iroda elismervényét odamutatja a két mérnöknek. Egyébként a fizetésük kétezernyolcszáz márka lesz havonta. Két-három héten belül utazniuk kell. Az útlevélkérő lapokat nem hozta el, mert tévedésből az IBUSZ-hoz ment. De hétfőre megszerzi a nyomtatványokat. A vízummal sem lesz probléma — ígéri. Elég, ha bemutatja a kölni opteraház levelét. Kéri a fényképeket. Kiderül, hogy a két mérnök még nem csináltatott. A „művész úr” nagyon dühös lesz. Közli, hogy neki július elején már fellépése van, és szeretné, ha együtt utaznának. Tanácsot ad, hol készíthetnek gyorsfényképet. Majd megkérdezi: — A névkártyámat megtaláltátok a gépkocsiban? — Igen — mondja a fiatalabbik mérnök. — Nos, a hátuljára ráírtam, mibe került a kölni távirat és két telefon. Megkaphatnám ezt a pénzt? A két mérnök egymásra néz. Látom rajtuk, tanácstalanok. Végül is a fiatalabbik bizonytalan hangon azt ígéri: hétfőn oda adják a pénzt. Szatmárynak szemmel láthatóan nem tetszik az elutasítás, elkomorodik. De nem erőlteti a dolgot. Mindkettőjükkel találkozót beszél meg hétfő estére az egyik presszóba. A lelkükre köti, az útlevélhez szükséges fényképet és a pénzt feltétlen hozzák magukkal. Majd lekezelő hűvösséggel búcsúzik. Mindketten kérdően néznek rám. Mit szólok az egészhez? Lehet, hogy mégsem szélhámos? Ekkor mondom el, miket tudtam meg a „művész” úrról. S hogy korábban már, hasonló módszerrel emberek tucatját károsította meg. Letörten hallgatnak. Talán most értették meg igazán, hogy a „kétezernyolcszáz márkás állásból” egy szó sem volt igaz. Vajon hány hiszékeny embertől csalt még ki pénzt Szatmáry külföldi fellépés vagy nagyszerű állás ígéretével? Ki tudja. A két mérnöknek tanácsolom: — Jelentsék fel a rendőrségen. * Ez megtörtént. És Szatmáry Bélát őrizetbe vették. Ügyét a XII. kerületi rendőrkapitányság vizsgálja. BÁN ERNŐ