Tükör, 1970. október-december (7. évfolyam, 40-52. szám)
1970-12-15 / 50. szám
Immár minden idők nagyjai között áll Az esztendő újabb nagy évfordulójáról emlékezik meg nemcsak a muzsika világa, hanem az egész egyetemes kultúra. Kétszáz évvel ezelőtt, 1770. december 16-án született a zenetörténet egyik kimagaslóalakja, Ludwig van Beethoven. Ezer és ezer mű méltatta már megjelenésének korszakalkotó jelentőségét, hozzájárulását az emberiség közös kincséhez, a zenéhez. Nincs a földkerekségnek olyan zuga, ahol ne ismernék Beethoven alkotásait, a kilenc szimfóniát, a Fideliót, a két misét, nyitányait, zongoráit hegedűszonátáit, a dalokat, a vonósnégyeseket, a táncokat, a rondákat, a versenyműveket, egy küzdelmes művészélet évcnél maradandóbb emlékeit. Most, az évforduló alkalmából természetesen jelentősen gyarapodik a Beethoven-irodalom, s ezekben felelevenednek pályafutásának fontos, Magyarországgal is kapcsolatos állomásai. Beethoven ugyan Bonn városában született, de már 1792-től kezdve Bécsben élt, ahol a többi között Haydnnál is tanult. 1795-ben kezdték megismerni, mint zongoraművészt, s akkor adta ki első műveit is. A pályakezdés zavartalan örömét nem sokáig élvezhette. Egy, a közelmúltban megjelent zenetörténeti munkában olvassuk: „Már 1798-ban jelentkeztek nála az első hallási bántalmak. Beethoven növekvő nyugtalansággal figyelte a betegség elhatalmasodó szimptómáit, de remélte, hogy még gyógyulást találhat. Kezdetben eltitkolni igyekezett betegségét, még barátai előtt is. Váltogatta az orvosokat, új és új gyógymódokkal kísérletezett. Mi tudta volna A bécsi währingi temetőben 1888-ig nyugodott a nagy zeneköltő. (Abban az évben vitték át a központi temetőben lévő díszsírhelyre) jobban megrémíteni őt, a muzsikust, a zeneszerzőt, mint hallásának elvesztése? Nem töltötte be harmincadik életévét, amikor bizonyossá vált, betegsége — bár állapota időnként rövid időre javult — gyógyíthatatlan. Ezért mindinkább a komponálásban keresett vigaszt - milyen paradoxon azt mondani, hogy az emberiség szerencséjére .. Beethoven többször járt hazánkban, két ízben vendégeskedett a Brunszvik család martonvásári birtokán, s sokan tartják, hogy a mester „hallhatatlan kedves"-hez írott leveleinek Brunszvik Teréz volt a címzettje. Később, 1807-ben Kismartonban mutatta be C-dúr miséjét. De mit mond a már említett új zenetörténeti mű? „Beethoven állapota gyorsan romlott. Feljegyzik, hogy 1801- ben többször látták, kénytelen szorosan a zenekarhoz ülni, s 1804-ben keserűen mondta el: az Eroica próbáin több hangszer zenéjét már nem is hallotta ... A teljes leromlás feltartóztathatatlan volt. 1808-ban végleg búcsút kellett mondania a hangversenypódiumnak, s 1819-től már csak írásban érintkezett környezetével. A szakadatlan balsorssal is dacoló munkában látása is megromlott, majd egymás után négy műtéten esett át. Az osztrák fővárosban halt meg 1827. március 26-án. A bécsi Wöhring-temetőben óriási részvét mellett temették el, sírjánál Anschütz színművész olvasta fel Grillparzer gyászbeszédét. „Akit gyászoltok, immár minden idők nagyjai közt áll, minden időkre sérthetetlenül. Térjetek hát haza bánatosan, de emelt fővel! S, ha valamikor viharosan megragad benneteket művének ereje, ha elragadtatástok tovább él egy új, ma még meg sem született nemzedékek közepette, emlékezzetek majd erre az órára, s mondjátok magatokban: ott voltunk, amikor eltemették, s megsirattuk, amikor elköltözött...’ Látnoki szavak voltak ezek, az elragadtatás tovább él új és új nemzedékek szívében. (E rövid megemlékezés részleteit, adatait és a képeket az osztrák szövetségi sajtószolgálat bocsátotta a Tükör rendelkezésére.) Ma Bécs egyik sokszor látogatott nevezetessége a híres Beethoven-emléképület a XIX. kerületben, a Pfarrplatzon Ezen a helyen állt Bécsben az a ház, ahol Beethoven meghalt . Beethoven szobra Bécsben