Tükör, 1970. október-december (7. évfolyam, 40-52. szám)
1970-12-01 / 48. szám
„Egy darab világ a mozifénykép, mely mint az ezeregy éjszakának a meséje elevenedik meg. Az ember álmait látja a filmen ... én csak a hangulatot, a zenét, a romantikát és a természetet szeretem a moziban...” A 75. születésnapra jövőre ünnepeljük a mozifilm megszületésének 75. születésnapját. A fenti sorokat a Ha én filmet írnék ... című cikkében Krúdy Gyula írta, mégpedig egy híján ötven esztendővel ezelőtt, a film születésének negyedszázados ünnepére. S a háromnegyed évszázados jubileumot a magyar filmművészet a többi között egy — a tudomásom szerint első — Krúdy-filmmel köszönti. „Az ember álmait látja a filmen” — írta Krúdy. És a maga sajátjának érzett Krúdyálmait akarja most filmre vinni egy képzőművészeti ihletésű fiatal rendező, Huszárik Zoltán. illiók — jó ügyre Milliók számára — milliókért ... Amikor először hallottam arról, hogy ez a színes film mily drága lesz, s költségeit a többi közt az is növeli, hogy sok külső felvételt Szlovákiában készítenek, bevallom, bosszankodtam. — Hát nem mindegy — gondoltam —, hogy azok a „felvidéki” tájak, mondjuk Szentendrén, vagy a budai hegyekben készülnek? S menynyivel olcsóbb lenne! Ám történt, hogy egy kora őszi pozsony—tátrai utazáson — amelyet nem vörös postakocsin, hanem a Tükör szlovákiai testvérlapjának vajszínű, 220-as Mercedesén tettem meg — aranyfényű napsütésben, bíbor és sárga októberi falevelek közt rájuk találva, utamba ejtettem a Szindbád-film forgatócsoportját is. S megláttam a varázsosan szép szepesszombati, szepesváraljai tájakat, a szöveg nélkül, csupán önmagukat elénk tárva is mindennél beszédesebben Krúdy világát, hangulatait, látomásait felidéző környezetet. És azonnal megbékültem. Néhány másodperc a több ezer méterből 626. felvétel — olvasható a felírat a csapon, a gép indul, s mögötte az operatőr, Sára Sándor áll. Kamerájával szemben a címszerepet, Szindbádot megszemélyesítő Latinovits Zoltán, szürke felleghajtóban, fehér kesztyűben, szürke kalapban, fekete kockás mellényben hazakíséri éppen a fekete ruhát, fehér kalapot viselő, darázsderekú, libbenő járású, lépteiben is Krúdy költészetét őrző Szegedi Erikát, a mozdulatlanságában is fojtott örömöket ígérő, ódon szepesdszombati utcán. Megérkeznek a házhoz, amely mögött mindjárt eltűnik Szindbád sok asszonya közül az egyik. — Isten önnel, Szindbád! — mondja, mögötte bezárul a kapu, s Latinovits még sokáig, igézetten és igézőn néz utána, tekintetével latolgatva, valóság vagy látomás tűnt-e el a kapu mögött. — Ennyi! — ezt a rendező mondja, s egy fél délelőtti nekifutás, próba, művészi és műszaki előkészület után végleges formát öntött immár a több ezer méteres Krúdy-film egyik alig néhány másodperces jelenete. Lenke — Leelőssy Éva A fiatal Lenke alakítóját úgy hívják, hogy Leelőssy Éva. Mai, húsz év körüli budapesti kislány él ezzel az igazán krúdys névvel közöttünk, a Hungexpo vállalat egyik alkalmazottja, talán éppen a neve miatt figyelt fel rá Huszárik. „Krúdy a névvarázsnak is rabja, íróink közt talán leginkább ... varázserejű szimbólumnak tekinti a neveket ... ebből a néofetisizmusból, a fantasztikumhoz való vonzódásból és a finom hangulati árnyalatok iránti érzékenységből táplálkozik Krúdynak bizarr nyelvi fantáziája" — írja Kovalovszky Miklós. Két órán át figyeltem a szepesváraljai temetőkertben ennek a krúdys nevű civilnek, Leelőssy Évának egyetlen, Latinovitssal való jelenetét. Latinovits nemcsak színészként magyaráz a civilnek, s idősebb partnerként a kezdőnek; ő ugyanis most nem csupán főszereplője, de hivatalosan, szerződése szerint, játékmestere is a filmnek, s ahogy láthattam, ezt a feladatát igen lelkiismeretesen látja el. Szerelem a temetőkertben Egy jelenetből korai lenne ítélkezni, ebből a jelenetből azonban, úgy tűnt nekem, a kívülálló szemlélőnek, hogy Leelőssy Éva átéli s a nézővel elhiteti Lenke rebbenő alakját. „Mielőtt Krisztus menyasszonya lennék, földi ember kedvese akarok lenni. Legyen miért imádkozni a kolostorban. Apáca leszek és hideg kövön térdepelek halálom napjáig. Akarom tudni, hogy miért térdepelek. Pénteken böjtölök és vasárnap megáldozok. Szent Ágnes napján a magáé leszek.” Ez a szövege ebben a temetőkerti jelenetben Szindbáddal való forró érzelmű találkozásakor, s e szavak után búcsút intve, csókot lehelve elrohan, a győzelmes Szindbád pedig botját, kalapját magasba emelve, örömteli diadalkiáltásban tör ki, hisz megígérte Lenke, hogy övé lesz Szent Ágnes napján ... Nehéz vállalkozás Abszolút írónak nevezte Krúdyt egyik legnagyobb csodálója, a Szindbádot egyszer újrakölteni is megkísérlő Márai Sándor. És Hatvany Lajos ezt a meghatározást meg is magyarázta: „Abszolút író olyan, mint az abszolút színész, aki hallgatóit egyaránt magával ragadja, akár értelmetlenül szétszakított szöveget, akár a Hamlet monológját szavalja el. Krúdy Gyula is ... abszolút írásművészetének hatalmával ejti meg az olvasót.” Huszárik Zoltán nem kevesebbre vállalkozott, mint arra, hogy a film nyelvén mutassa föl ezt az abszolút írót, hogy a mozinézők millióival is érzékeltesse, amit a könyvolvasó százezrek már tudnak — és ugyanakkor e könyvolvasó százezrek se veszítsék el illúzióikat, ne érezzék megcsalatva magukat, amikor olvasmányélményükkel egyenrangú gyönyörűséget keresnek majd a Szindbád-filmet nézve a moziban. Nehéz vállalkozás. Kívánjuk, sikerüljön. BARABÁS tamás el PÉCZI A szepesváraljai temetőkertben, Szindbád és Lenke egyik nagy szerelmi jelenete Egy hangulatos szepesdszombati utca SZALAY ZOLTÁN FELVÉTELEI A felvétel mindjárt indul... Az operatőr, Sára Sándor egy másodperc múlva eldobja cigarettáját és forgatni kezd