Tükör, 1970. október-december (7. évfolyam, 40-52. szám)

1970-12-15 / 50. szám

meg az élő szervezetet. A talajt és a növényzetet megfertőzve közvetve is veszélyes. A sziléziai tehenek például, a fertőzött legelőkön legelészve, már fiatalon elvesztik fogazatukat, s a mérgezett takarmány okozta rossz anyagcseréjük miatt lesoványodnak és tejet is alig adnak. HORRIBILIS MŰSZAKI KÁR A szennyezett levegő nemcsak az élő­világra ártalmas. Az épületek, kő- és márvány emlékművek, de még az acélfélék sem képesek ellenállni tá­madásának. Az így keletkezett mű­szaki kár Budapesten évente eléri a 660 millió forintot. S ami kárt pedig a korrózió által okoz, az alig felmér­hető. A kéndioxid ködös időben megtá­madja a magasfeszültségű légvezeté­keket. Ez a savas köd ugyanis vezető hártyaként lepi be a porcelán szige­telőket és gyakran átégések, átívelé­sek keletkeznek. Az ebből származó áramhiány több kárral jár, mint az egyéb okokból keletkezők együttvéve. A „fekete füst” — a szakirodalom így nevezte el a szilárd tüzelőanyag el­égetésekor keletkező füstöt — hosszú időn át egyeduralkodó volt a levegő szennyezésében. Már-már sikerült úrrá lenni rajta, amikor a nagyváro­sokban új, talán még veszedelmesebb ellenség jelentkezett: a nagy mennyi­ségű kipufogógáz. Ma már ez az első számú veszedelem. Az említett Los Angeles-i szog már nem ködből és szénfüstből áll, hanem túlnyomóan szénmonoxid gázfelhő. Ez függönyözi el a napot, ez borítja be a földet, ez fojtja meg a környék növényzetét és ez kábítja el az em­bert. A szénmonoxid ugyanis felhalmozó­dik az emberi szervezetben — a vér­ben ki is mutatható — s egy idő múl­tán az alkoholmérgezéshez hasonló koncentrálóképesség- és öntudatcsök­kenést okoz. Hogy ez mennyire igaz, éppen a rend­őrök igazolhatnák. Párizs vagy Tokió (sőt sokszor már Bécs) forgalmas pontjain működő közlekedési rend­őröket nemegyszer már 3—5 órai szolgálat után oxigénsátorban kell magukhoz téríteni. Ezért a szénmono­­xiddal töményen fertőzött, nagy for­galmú kereszteződéseknél posztoló rendőröket sűrűbben váltják. Minden okunk megvan hát, hogy a békeidők „légi veszély”-ével számol­junk és­­ végre leszámoljunk vele. A harc módozatairól a következő számunkban lesz szó. MOLNÁR AURÉL A szénfüsttel felszálló kéndioxid nemcsak a követ, de még a fémet is szét­marja A Bimbó utca névjegyét a Dunán közlekedő hajók füstje rágta szét (Fotó: Pataki — NIM-film) A levegőt fertőző fluor­gázok a növényzetet is leperzselik. A korommal és a porral belepett leveleket nem éri elegendő napfény, megáll az asszimilá­ciós folyamat, a levél elhal... (Fotó: Pataki —­N­M-film) KÉPTELEN KÉPES A TÖRTÉNELEM A NYUGHATATLAN EMBER A modern történelem egyik legellentmondásosabb egyénisége volt az an­gol arisztokrata apa és gazdag amerikai anya gyermekeként 1874-ben hét hónapra született Winston Churchill. Nem a Gallipoli-hadjárat idején vágták először a szemébe, hogy kalandor, 22 éves korában, a spanyol had­sereg tisztjeként, Kubában, a felkelők ellen harcolt, néhány évvel később Indiában, már újra angol tisztként, a lázadó hegyi törzsek elleni büntető­­expedíciók részese, nem sokkal ezután a szudáni hazafiak elleni angol fel­lépésben szerepel, majd az angol—búr háborúban bukkan fel. Katona és író — mindenünnen tudósítja a londoni lapokat, könyveket ír vállalkozá­sairól. Az első világháborúban egy nagy kudarc: a Dardanelláknál elszen­vedett nagy angol vereség fűződik a nevéhez. Beatrice Webb angol szocialista írta 1903-ban: „Winston Churchill társa­ságában ebédeltem. Első benyomásaim: nyughatatlan, szinte elviselhetet­lenül nyughatatlan, egoista, mértéktelen, felületes és reakciós. Ugyanak­kor egyénisége bizonyos tekintetben vonzó, szívélyes és eredeti — nem szellemében, hanem karakterében. Sokkal több van benne egy amerikai spekulánsból, mint egy angol arisztokratából. Egyedül és kizárólag csak magáról tud beszélni...” Beatrice Webb a 29 éves Churchillről írt; a „nyughatatlan ember” 94 éves korában hunyt el — halála évéig több mint száz kötetet írtak róla csak angolul, a más nyelveken megjelent 40—50 kötet is megismételte az 1903- as megállapításokat. Több mint 60 éven át tagja volt a parlamentnek, kon­zervatív, liberális, majd újra konzervatív színekben. A kubai és indiai felkelők ellen fegyverrel harcoló Churchill a parlamentben mindig a ha­ladás, a dolgozó osztályok ellen lépett fel — a „birodalmi gondolat, a be­vált angol életforma” védelmében. Az első világháború után a szovjetel­lenes intervenciók főszervezője. A nagy próbatétel a második világháború volt az akkor már 66 éves poli­tikus számára. Amikor Hitler megtámadta a Szovjetuniót az egykori szov­jetellenes intervenció szervezője rádióbeszédet mondott: „Mindenki, aki a nácizmus ellen harcol, a mi szövetségesünk. Mindenki, aki Hitlernek segít, a mi ellenségünk” — mondta és bejelentette: a Szovjetunióval szövet­ségben pusztítják el Hitlert és rendszerét. Telve volt humorral és gúnnyal. Abban a drámai rádióbeszédben (1940 júniusában, amikor már előrelátható volt Franciaország bukása), amely­ben elmondta : ha kell, angol mezőkön, hegyekben, utcákon is folytatják a küzdelmet a nácik ellen — egy pillanatra befogta a kezével a mikrofont és hozzátette: „ és sörösüvegekkel fogjuk őket fejbeverni, mert más fegy­verünk nincs.” És aztán lendületesen, most már a mikrofonba beszélve folytatta: „De soha nem adjuk meg magunkat!” A kanadai parlamentben egy beszédében elmondta: Weygand francia tábornok azt jósolta neki a francia kapituláció napjaiban, hogy a nácik 14 napon belül kitekerik Anglia nyakát, mint egy csirkéét. Itt megállt egy pillanatra, az ülésterem­re pillantott és így szólt: „Szép Csirke! Szép nyak!” A második világháború idején szövetségben állt ugyan a Szovjetunióval, de valódi természetét, a szovjetellenességet nem tudta s nem akarta le­küzdeni. Szüntelenül halasztotta a második front létrehozását — azt sze­rette volna, ha a szovjet erők elvéreznek a nácik elleni csatákban és csak ekkor jelenik meg az angol—amerikai sereg Európában. A nyugat-euró­pai partraszállás helyett balkáni inváziót javasolt, így a szovjet hadse­reg előtt ék­ként állt volna a nyugati seregek tömbje. 1945-ben a választók megvonták bizalmukat Churchilltől, Attlee munkás­párti kormánya követte kabinetjét. Egyéves hallgatás után előbukkant a régi Churchill. Az amerikai Missouri államban levő Fulton egyetemén be­szédet mondott s abban meghirdette az „erő politikáját”, felhívta az XJSA-t, vegye át „ a világ vezetését” és éles szovjetellenes modorban tá­madt a háborús szövetségesre. Ettől a naptól számítja a modern történe­lem a hidegháborút... Még ugyanabban az évben a zürichi egyetemen mondott beszédet, itt a szovjetellenes Európai Egyesült Államok megala­kításának szükségességéről beszélt. Idős, a világot nehezen értő ember szavai voltak ezek — de Churchill második világháborús múltja sok emberrel elfeledtette nézeteinek avult, korszerűtlen voltát. Az öregúr hozzálátott hatkötetes háborús em­lékiratai megírásához — Nobel-díjat adtak érte... 1951 és 1955 között újra miniszterel­nök lett, de a régi Churchillnek már csak árnyéka. Ő, aki olyan öntelten mondta: „őfelsége nem azért bízott meg a miniszterelnökséggel, hogy a birodalom felszámolásánál elnököl­jek” — látta a gyarmati rendszer fel­bomlását, az egykori brit hatalom el­tűnését. G. M. Churchill kilencven évesen

Next